NAK tisztújítás

2022. július 14. 14:42
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara július 7-én tartotta a HUNGEXPO Kongresszusi Központban tisztújításának utolsó országos alakuló küldöttgyűlését. A küldöttek ismét Győrffy Balázst választották meg a kamara elnökének, Luzsi Józsefet pedig újra vidékfejlesztési alelnöknek.
NAK tisztújítás

Az eseményt megnyitó Győrffy Balázs elnök a május 20-ai rekord részvétellel záródó sikeres kamarai választások eredményeinek ismertetésével kezdte beszédét. Mintegy 79 ezren adták le voksukat, közel 70 százalékkal többen, mint a legutóbbi, 2017. évi kamarai választásokon.
Az elnök felidézte az élelmiszer-ellátás pandémia ideje alatt is érzékelhető biztonságát, ami a gazdák kemény munkájának volt köszönhető. A háború és az éghajlatváltozás szintén az önellátás fontosságára hívja fel a figyelmet, ez pedig erős agrárium nélkül nem valósulhat meg, tette hozzá.

A választás során az országos küldöttek egyhangúlag megerősítették pozíciójában Győrffy Balázs elnököt, ahogy az eddigi alelnököket is.

Luzsi József

Továbbra is Süle Katalin végzi az általános agrárgazdasági ügyekkel járó teendőket, míg Zászlós Tibor a mezőgazdaságért, Éder Tamás az élelmiszeriparért, Luzsi József pedig a vidékfejlesztésért lesz felelős alelnöki tisztségében. A kamara egy új, környezeti fenntarthatóságért felelős alelnökkel erősödött, a posztot Szólláth Tibor tölti be.

forrás: MagyarMezőgazdaság / www.fataj.hu

Kapcsolódó cikkek

Január végéig lehet pályázni a szociális földprogramban

2019. január 29. 09:29
A kezdeményezés 1992 óta él, és a mezőgazdasági termelésre alkalmas vidéki környezetben lakó hátrányos helyzetű, köztük nagy számban roma családok megélhetését segíti

Lázár János: az agrárszektor az elmúlt harminc év legnagyobb vesztese

2021. január 27. 08:05
Az elmúlt harminc év legnagyobb vesztesének nevezte az agrárszektort Lázár János, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.-ért felelős kormánybiztosa, aki szerint a következő uniós ciklus az utolsó pillanat, amikor egy harmincéves mulasztását pótolhatja Magyarország. A gödöllői agráregyetem kuratóriumának tagjaként arról is beszélt, hogy új, tízezer férőhelyes modern kampusz épül Gödöllőn, a képzés pedig kibővül az élettudományi ismeretekkel, mint mondta ez lesz a magyar felsőoktatás következő tíz évének legnagyobb beruházása.