Januári sajtótájékoztatóján Orbán Viktor azt mondta: „A gazdaság szempontjából pozitív, hogy nincs elegendő munkaerő …, ha ma valaki munkást akar, lasszóval kell fognia.”

Valóban örülhetünk a munkarőhiánynak?

– A híres közgazdász, Keynes, így fogalmazott: törődj a munkanélküliséggel, és akkor a költségvetéssel sem lesz gondod. E mögött az a gondolat húzódott meg, hogy minél többen dolgoznak, annál több lesz az adóbefizetés, és annál jobban nő a fogyasztás is, miközben csökken a munkanélküliséggel járó költségvetési kiadás. Ez a logika, úgy tűnik, a magyar gazdaságban is működik. Természetesen a cégek érdeke ellentétes lehet. Hiszen több munkanélküli erősebb tárgyalási pozíciót jelent a cégek számára a munkások bérköveteléseivel vagy a munkaidő hosszával kapcsolatban. Egyébként nem csak a gazdaság szempontjából fontos, hogy aki akar, az dolgozhasson. Orvosok és pszichológusok bizonyítják, hogy a munkanélküliség, a feleslegesség érzete a fizikai és lelki egészségre egyaránt ártalmas. A nemzeti érdek pedig a fizikailag és lelkileg egyaránt egészséges lakosság, hiszen a gazdaságot is csak ilyen emberekkel lehet tartósan sikeresen működtetni.

Csatha Magdolna – Kép: PP Archív

A közelmúltban Magyarország kissé előrébb lépett egyes versenyképességi rangsorokban, például az IMD vagy a World Economic Forum listáján. Azonban az értékelésekben a munkaerőhiány már a versenyképességet leginkább korlátozó tényezőként szerepel.

– A versenyképességi rangsorokat egyrészt nem kell szentírásnak tekinteni, mivel komoly módszertani problémák is jellemzik ezeket. Másrészt azt sem szabad elfelejteni, hogy ezek a versenyképességi kutatások a cégek szempontjából vizsgálják az egyes országok jellemzőit. Egy példa erre: ha egy ország erősebben szeretné védeni természeti környezetét a betelepülni akaró cégek esetleges környezetre ártalmas technológiáival szemben, ez az értékelésnél versenyképességi hátrányt jelent! Ennek tükrében azt a kérdést is fel lehetne tenni, hogy egy profitorientált, versenypiacon működő cég miért akar oda települni, ahol az egyik legfontosabb erőforrás, a munkaerő nem áll rendelkezésre. Másképpen fogalmazva: miért mennyiségi növekedésről, még több ember felvételéről gondolkodik egy versenyképessége növelésében érdekelt cég? Miért nem a munkaerőt kiváltó technológiai fejlesztésben vagy a termelékenység innovációval, magasabb tudással való növelésében, vagyis minőségi fejlődésben érdekelt? A tartós világpiaci sikernek is, ahogyan azt több elemzés is bizonyítja, ez lenne a biztos feltétele.

Korábban úgy nyilatkozott, béremelésekkel lehetne küzdeni a kapacitáshiány ellen és növelni a magyar vállalatok versenyképességét. A hazai tulajdonú vállalati szektorban jelenleg milyen mértékű és mennyire tartós béremelés lenne reális?

– Nem általában beszéltem béremelésről. Úgy fogalmaztam, hogy a gazdasági szerkezeten belül növelni kell a nagyobb újdonságtartalmú vagy más szóval: nagyobb hozzáadott értéket előállító ágazatok arányát, mert ez tenné lehetővé a magasabb béreket is. Másrészről az is igaz, hogy bármelyik szakmát nézzük, az ott elérhető bérek, az immáron több éve zajló béremelés ellenére is, európai összehasonlításban, sőt még a V4-es országokhoz mérve is, nagyon alacsonyak. Pedig folyamatosan csökkennek a cégek bérekre rakódó terhei. Összességében a teljes órabérköltség ma Magyarországon, az Eurostat legutóbbi adatai alapján, átlagosan kilenc euró, az uniós átlag 26,8 euró. Ez azzal a veszéllyel jár, hogy nem éri meg technológiát korszerűsíteni, a korszerűbb szervezési-vezetési módszerekbe, a digitalizációba jelentős vállalati saját forrásokat befektetni, hiszen még mindig nagyon olcsó az ember. Éppen ezért a korszerűsítő gépi és tudásberuházások inkább EU-s pályázati pénzből, esetenként a magyar költségvetés terhére kiírt pályázatokból vagy közvetlen támogatásból valósulnak meg. A drágább munkaerő esetén a cégek azonnal nagyobb energiát fektetnének abba, hogy a munkavállaló idejét hasznos munkával, korszerű eszközökkel és jól szervezett körülmények között hasznosítsák. Ebből adódik a válasz a kérdés második felére is: egyrészt a magyar cégeknél is versenyképes fizetést kell adni a munkavállalónak, hogy megtartható legyen, másrészt hatékonyan kell a munkáját megszervezni, vagyis biztosítani kell számára, hogy termelékenyen dolgozhasson. Persze a gazdasági sikerhez versenyképes termékre és szolgáltatásra is szükség van.

A túlóratörvény mennyiben enyhítheti a vállalatok kapacitásbeli problémáit?

– A túlóratörvény a tipikus mennyiségi szemlélet továbbvitelét jelenti. Gyakorlatilag olyan, mintha több embert foglalkoztatna a cég, csak a többletidőt ugyanazon munkavállalókkal dolgoztatja le. De ez a megoldás szembemegy azzal a céllal, hogy a versenyképesség a nagyobb tudással, több innovációval, vagy, ahogyan korábban fogalmaztam, a nagyobb hozzáadott érték előállítására történő áttéréssel nőjön. Az az érzésem, hogy ez a lehetőség éppen azoknak a cégeknek nyújt mankót, amelyek – akár az alacsony bérek, akár a rosszabb munkakörülmények miatt – nehezen tudják a jó szakembereket megszerezni, illetve megtartani. Viszont a nemzeti érdek az lenne, hogy az emberek ne többet, hanem értelmes munkán, okosabban dolgozzanak, és ezzel keressenek többet, ne a túlórázással.

Visszatérve a versenyképességi rangsorokra: mennyit árulnak el ezek a magyar vállalatok versenyképességéről a nemzetközi piacon? Ebből a szempontból érezhető pozitív javulás?

– A cégek versenyképessége nem ugyanaz, mint egy nemzet versenyképessége. A két ügyet nem szabad összekeverni. Egy cég akkor versenyképes, ha kiváló, magas minőségű termékekkel vagy szolgáltatásokkal tud piaci részesedést növelni. Az a cég, amelyik csak a költségei bármilyen áron való leszorításával próbál piaci sikert elérni, az a piac azon szegmensében harcol, ahol az árak leszorítása az egyedüli lehetőség a piacon maradásra. Ez nyilvánvalóan hosszú távon nem fenntartható stratégia. Egy nemzet pedig akkor versenyképes, ha olyan innovatív és sokszínű gazdasági szerkezettel rendelkezik, amely olyan munkahelyeket teremt az embereknek, amelyek lehetővé teszik, hogy képességeiket maximálisan hasznosítsák és folyamatosan fejlesszék, valamint hogy folyamatosan javuljon az életszínvonaluk és az életminőségük egyaránt. A kétféle versenyképesség egymással kölcsönösen összefügg. A jobb harmónia megteremtéséért a kormányok is sokat tehetnek: kiszámítható kormányzással, a piaci verseny tisztaságán való őrködéssel, az innováció bürokratikus és korrupciós gátjainak leépítésével és általában a pozitív légkör, az együttműködés kultúrájának erősítésével.

A Magyar Hangnak adott interjúban kritizálta az olyan külföldi nagyberuházásokat, mint a BMW debreceni gyárának üzembe helyezése. Az ilyen beruházások jelentősen növelik a makrogazdasági mutatókat, például a növekedést, és beszállítóként magyar kisvállalkozásokat is bevesznek az üzletbe. Miért látja úgy, hogy az ilyen beruházások mégsem tesznek jót a magyar versenyképességnek?

– Azt hiszem, hogy az előző kérdés kapcsán erre már részben válaszoltam. A BMW versenyképességét nyilván jelentősen javítja, hogy beruházási költségeinek egy részét kifizeti a magyar állam. Az is előny lesz számára – legalábbis időlegesen –, hogy alacsony munkaerőköltséggel működhet, hiszen nyilvánvalóan nemcsak a magyar, de a határon túlról jövő, például ukrán munkaerő is elérhető lesz a számára. Ezzel kapcsolatban azonban fel kell tenni azt a kérdést, hogy vajon a nemzeti versenyképesség javításához hogyan járul hozzá az, ha a munkaerő egy része vendégmunkás lesz? Ami a hazai beszállítást illeti, azzal az a probléma, hogy tipikusan nem az értéklánc magasabb hozzáadott értéket előállító szakaszaiba történik ez a bekapcsolódás. Az igazi nagy dilemma pedig az, hogy a nemzeti versenyképesség javításához éppen egy újabb autógyár vagy esetleg más tevékenységek fejlesztése járulna-e jobban hozzá. Ugyanis a magyar gazdaság járműipartól való függősége már ma is veszélyesen nagy. Erre nemrégiben az OECD, az IMF és EU-s tanulmányok is figyelmeztettek bennünket. Egy olyan kis, nyitott gazdaság számára, mint a magyar, ez az erős függőség gazdasági válságok esetén a gazdaság megbénulását is jelentheti, megugró munkanélküliséggel, zuhanó fogyasztással és visszaeső GDP-vel. Ráadásul a járműipar az, amelyre korunkban a leggyorsabb változások jellemzők, beleérve a jelentős modellváltás mellett a nagyfokú robotizációt, ami eleve munkahelyek megszűnésével jár majd együtt. Úgy gondolom, hogy ezekkel a hosszabb távú veszélyhelyzetekkel a döntéshozók kevéssé számoltak. Közgazdaságtanból azt is tudjuk, hogy minden pénz elköltésénél több lehetőséggel lehet, sőt kell is számolni. A BMW is jelentős állami támogatást kapott, amely összeg más, az innovációt, a nagyobb hozzáadott értékteremtést jobban segítő gazdasági ágazat vagy akár a magyar kkv-szektor erősítésére is elkölthető lett volna. Ezzel pedig nem az egy ágazattól való függőségünk, hanem gazdaságunk sokszínűsége, egyben válságálló képessége erősödött volna. Én ezeket a dilemmákat feszegettem az idézett cikkben.

piacesprofit.hu