Növekvő érdeklődés a biodinamikus gazdálkodás iránt

2018. április 03. 07:00
Többről van szó, mint a vegyszerek elhagyásáról

A VinCE Budapest borfesztiválon 15, elsősorban a biodinamikus gazdálkodásról szóló mesterkurzus közül válogathattak az érdeklődők és 160 kiállító termékeivel ismerkedhettek meg.

 

A biodinamikus gazdálkodás nem csupán vegyszermentességet jelent, a természettel egyensúlyban, harmóniában folytatott szőlőműveléshez tartozik például, hogy figyelembe veszik a holdciklusokat, és gépek helyett lóval szántanak – tette hozzá Jandrasics Borbála, a VinCE Budapest Wine Show szakmai vezetője az M1 aktuális csatornán hétfőn.

Egyre nagyobb az érdeklődés a biodinamikus gazdálkodás iránt.

A gazdálkodók a fenntarthatóság és a "vissza a természethez" gondolata jegyében újra felfedezik az ősi módszereket

- mondta Jandrasics Borbála.

A biodinamikus gazdálkodási mód alapjait Rudolf Steiner fogalmazta meg az 1900-as évek elején. Megállapítása szerint az élő szervezeteket az anyagi hatások mellett nem anyagi természetű, „immateriális” hatások is érik. Ezek részben a Földből származnak, másrészt pedig kozmikus eredetűek. A gazdálkodás alapgondolata többek közt az, hogy egyes készítmények szellemhordozóként (pl. marhaszarv tülök) használhatók, melyek a Föld és a kozmosz erőit közvetítik.

A biogazdaságot Steiner a talaj, a növények, az állatok és az ember olyan zárt rendszereként képzelte el, amelynek tagjai egymás életfolyamatait kölcsönösen ösztönzik.

Többről van szó, mint a vegyszerek elhagyásáról. 

A filozófus szerint a kozmikus és a Földből származó hatásokat gyengítik a környezetkárosító ipari eredetű anyagok. Ellensúlyozásukra biodinamikus készítményeket javasoltak. 

A biodinamikus szőlészek igen fontosnak tartják a vitális, mikroorganizmusokban gazdag talaj kialakítását, fenntartását.

Ezért feltétlen szükségesnek tartják a preparátumokkal kezelt szerves trágyák, komposztok felhasználását, melyek segítségével a talajt „életre keltik”.

Az oltó preparátumok alapanyagát különböző állati burkokban (pl. a szarvasbika húgyhólyagjában) érlelt gyógynövények képezik. Cickafark-, kamilla-, csalán-, tölgyfakéreg-, pitypang- és macskagyökér-készítményekkel irányítják a komposztálandó anyagok bomlási folyamatait. A szerves anyagokat háromhavonként kezelik az említett preparátumokkal.

fotó: Shutterstock

A biodinamikus szőlészek különböző egyéb növényi kivonatokat, főzeteket, erjesztett készítményeket is felhasználnak. A lisztharmat és más gombafertőzések megelőzésére a tarackbúza és a máriatövis, illetve a zsurló kivonatát ajánlják. A zsurló főzetét egyébként úgy készítik, hogy a lekaszált mezei zsurlót (40 g/l) egy órán át főzik, majd a főzetet öt-tízszeresére hígítják.

A tehénszarv tülök részében készítik a permetező preparátumokat, azaz a humusz-, illetve a kvarcliszt készítményeket. Alkalmazásával e módszer követői szerint javíthatók a talajélet feltételei, élénkíthető a gyökér- és hajtásnövekedés, s fokozható a növény ellenálló képessége. 

A biodinamikus borász számára fontos a fahordó használata. Bírálják ugyanakkor a barrique-hordók mértéktelen alkalmazását, mert ez a borok egyformává válásához vezet. Nagy hangsúlyt fektetnek a szabályos hordó alakra. Ez a forma ugyanis segíti a kozmikus erők hatását.

A teljes írás itt olvasható el. https://www.biokontroll.hu/gondolatok-a-biodinamikus-szltermesztesrl/

agrotrend.hu / MTIbiokontroll.hu

 

Kapcsolódó cikkek

Ne féljünk a magyar zöldségektől, de tartsunk az EU-n kívüliektől

2018. május 11. 08:22
Biztonságosak a magyar zöldségek és gyümölcsök. Az unión kívüli országokból érkező termékekkel azonban nem árt óvatosnak lenni, a bizonytalan eredet miatt sokszor azt sem lehet tudni, hogy milyen vegyszerrel kezelték azokat.

„Nem igaz, hogy nem rúghatom ki azt, akivel nem bírok együtt dolgozni!”

2018. szeptember 24. 11:03
Számtalanszor hallom ezt a felháborodott mondatot vezetők szájából. Nem azért, mert nem tudják, hogy a helyzet nem ilyen egyszerű, hanem azért, mert a munkahelyi konfliktusok mindenkit felőrölnek. És függetlenül attól, hogy kinek mennyire van igaza. Ilyenkor munkajogászként átváltok együttérző pszichológusba, és elmondom, hogy mélyen megértem a frusztrációt, de a felmondásnak vannak szabályai, és ha az ember nem úgy csinálja, akkor lehet, hogy sokba kerül neki. Persze láttam már olyan ellenszenvet, ahol a pénz se számított.