Nyílt napokat szervez Istenmezején a jurtában élő négygyermekes család

2020. március 11. 08:18
Csak nyitott, szív, vállalkozó kedv és gumicsizma kell a kalandhoz.

Akik szeretnének egy napot eltölteni Heves megye északi csücskében, a csodálatos Istenmezején, betekintenének egy épülő biogazdaságba, megnéznének egy jurtát, belekóstolnának a vegán életbe, beszélgetnének, játszanának egyet, azoknak érdemes a Rozgics család nyílt napján részt venniük.

Anita és Pál 8 éve döntöttek úgy, hogy gyermekeikkel egyszerű körülmények közé jurtába költöznek, egyszerű szemlélettel, kevés szükséglettel élnek ezután boldogságban és szeretetben. Most ezt az életformát szeretnék másoknak is nyílt nap keretén belül megmutatni, ezért minden hónap harmadik szombatján várják birtokukon az érdeklődőket, írják közösségi oldalukon.

Fotó: Facebook/Családmesék a jurtából

Elsősorban fiatal, kisgyermekes családokra számítanak, akik hasonló álmokat szövögetnek, mint ők annak idején, akiknek egy kis megerősítés, plusz lökés hiányzik, a kézzel fogható példa, hogy elinduljanak az úton. De természetesen senki előtt nem csukják be a kaput, aki szeretne közelebbről megismerkedni velük, együtt lenni hasonlóan gondolkodókkal.

A család alkalmanként maximum 20-25 főt tud fogadni.

Amit kínálnak az érkezőknek:
  • betekintést a közművek nélküli szabad életbe, az épülő biogazdaságba,
  • képet arról, mihez is lehet kezdeni négy gyermekkel a természet lágy ölén,
  • vegán ebédet saját bio zöldségekből, melyet együtt készítenek el a látogatókkal,
  • erdei kirándulást, az időjárástól és az összejött csapat összetételétől függően,
  • sok-sok beszélgetést, élményt, új barátokat.
Ami feltétlenül kell a nyílt napra:
  • nyitott szív, ha van a ház táján gyermek, a szekrényben pedig gumicsizma.

A program nem pénzhez kötött, de felajánlásokat elfogadnak gazdaságuk vendégfogadó kapacitásának bővítéséhez.

A nyílt napok időpontja és egyéb tudnivalók a család Facebook oldalán olvashatók.

Kiemelt kép: Facebook/ Családmesék a jurtából

sokszinuvidek.24.hu

Kapcsolódó cikkek

Gyógynövények lépten-nyomon, fél órányi séta alatt...

2020. augusztus 18. 08:00
Gyógynövényeket gyűjteni nem csak célirányosan lehet. Egy erdei séta, egy kirándulás alatt is számos olyan fajjal futhatunk össze, amiből tea, jegestea, szörp, ízesített víz készülhet, ami amellett hogy finom, még sokszor egészségesebb is, mint a vásárolt üdítőitalok többsége.

Házi kedvencek illegális erdei temetője

2021. március 08. 08:56
A kisállatok elföldelése az erdőben szabálytalan és tiltott, erre hívják fel a figyelmet a Miskolc melletti Csanyik-völgyben is.