A magasabb hőmérséklet és a légkör megnövekedett CO₂ tartalmának közvetlen hatása mellett az éghajlatváltozás az erdészetet egyéb kihívások elé is állítja. A szélsőséges időjárási események, az erdőtüzek növekvő gyakorisága és intenzitása, új, illetve meglevő rovar és egyéb károsítók megjelenése, illetve megerősödése akár fontosabbak is lehetnek, mint az előbb említettek. Másrészről viszont épp az erdő, az erdő által megkötött szén az olyan eszköz az emberiség kezében, amivel némi időt nyerhetünk a klímaváltozás elleni küzdelemben.

Az erdők szerepe a klímaváltozásban kettős. Az üvegházhatású gázok kibocsátásának okaként és megoldásaként is szolgálnak. A fotoszintézis CO₂ megkötő hatásáról mindannyian tanultunk az iskolában, de vajon ismert-e az is, hogy a földhasználati szektorból származó üvegházhatású gázkibocsátásoknak körülbelül a fele erdőirtásból és erdőpusztulásból származik? Emellett hosszan lehetne boncolgatni, egyre mélyebbre és mélyebbre ásni az erdő, mint felszínborító, az erdő, mint vízkibocsátó, s ezzel felhőképző tényező klímabefolyásoló hatását is.

Az erdők az éghajlat stabilizáló erői. Szabályozzák az ökoszisztémákat, védik a biológiai sokféleséget, jelentős szerepet játszanak a szén -dioxid -körforgásban, támogatják a megélhetést, és olyan termékeket és szolgáltatásokat kínálnak, amelyek elősegíthetik a fenntartható növekedést.

Az erdei ökoszisztémák megszűnésének és romlásának megállítása, valamint azok helyreállításának elősegítése jelentősen hozzájárulhat a klímaváltozás mérsékléséhez, s ezzel a párizsi megállapodás célkitűzéseinek eléréséhez.

Összességében, az ÜHG leltár alapján, az EU-ban az üvegházhatású gázok 8,9%-át semlegesítik az erdők (2018). A hazai erdők pedig évente 4-5 millió tonna szén-dioxid egyenértéknek megfelelő üvegházhatású gázt kötnek meg, ami jelenleg az országos kibocsátás 7-8 százalékát ellensúlyozza. Közvetve pedig, a faanyag energetikai célú hasznosítása további mintegy 5 millió tonna fosszilis eredetű szén-dioxid kibocsátását váltja ki.

Az erdő tehát véd minket a klímaváltozás hatásaitól, de mi védi meg az erdeinket az éghajlatváltozás hatásaitól, melyek aszályhoz, szélsőséges időjárási körülményekhez és a kártevők fokozott nyomásához vezetnek? Az erdők viszonylag lassan reagálnak környezetük változásaira. Ez sebezhetővé teszi azokat a károsítókkal és betegségekkel szemben (gondoljunk csak a zöld karcsú díszbogár károsítására a bükkösökben). Az erdőgazdálkodást különösen sújtja az éghajlatváltozás, mert a ma ültetett fáknak valószínűleg jelentős változásokat kell elviselniük évszázados életük során.

Az erdőknek, az erdészeti ágazatnak alkalmazkodnia kell. Olyan fafajok szükségesek, amelyek jobban megbirkóznak a változó éghajlati tényezőkel, s biztosítják az erdő stabilitását a jövőben. Az erdei növények genetikai eredete is meghatározó. Mindez erdeink fafajösszetételének változását eredményezi majd, ami természetesen több évtizedet vesz igénybe. Az erdőművelés ebben, és az erdő önszabályozó mechanizmusainak megtámogatásában segítheti az erdőt, felgyorsítva az alkalmazkodási folyamatot. Kérdés, hogy az erdész mennyire tud, mer előre látni, előre gondolkodni. Például egy tömegesen újuló zonális, vagy extrazonális bükkösben favorizálja-e az erdőtervezés és a gazdálkodási gyakorlat a bükk helyett a tölgyet az éghajlatváltozásra hivatkozva? Mi lesz az alföldi erdeinkkel, ahol az éghajlati előrejelzések szerint a zárt erdők számára kedvezőtlen klíma lesz uralkodó?

A melegedő éghajlat emellett kedvez a kártevőknek, kórokozóknak. Az éghajlatváltozás következtében egyre gyakoribbak az erdőt károsító rovarok és betegségek. A rovarok például gyorsabban fejlődnek a melegebb körülmények között, és évente több generációjuk is kifejlődik. Ugyanakkor a hosszú aszályos időszak következtében romlik a fák egészségi állapota, s ez által csökken ellenálló képességük. Az „invazív fajok” pedig a növekvő globális mobilitás és az áruk nemzetközi mozgása következtében egyre gyakrabban tovább bonyolítják ezt a helyzetet. A tölgy csipkéspoloska hazai tömeges jelenléte ezt „jól példázza”, s előre vetíti, hogy mivel kell számolnunk a jövőben.

Bár az erdészet viszonylag magas alkalmazkodóképességgel rendelkezik más ágazatokhoz képest, az egyes intézkedések végrehajtása időigényes és költséges. Ezenkívül az eredmények gyakran csak hosszú évek után jelennek meg. Az alkalmazkodás szükséges az erdő fontos ökológiai funkcióinak védelme és gazdasági potenciáljának megőrzése érdekében is.

Az erdészet nagy lendületet kapott a 2015-ös párizsi klímaegyezményből, amely először számolt az aláíró országok azon erőfeszítéseivel, hogy az erdők telepítésével és legfőképp védelmével ellensúlyozza a fosszilis tüzelőanyagok felhasználásából és más forrásokból származó szén-dioxid-kibocsátását.

Az éghajlatváltozás az erdőgazdálkodásra gazdaságilag is erős hatást gyakorol. S bár ezek jellege, illetve mértéke ugyan régióspecifikus, de az erdei infrastruktúra fenntartási költségeinek növekedése, a faállományok szél-, hó-, fagy- vagy jégkárosodása, a nedvesebb telek és a korai olvadások fakitermelési és erdősítési időszakot befolyásoló hatása olyan kedvezőtlen változásnak tekinthető, melynek gazdasági következményeit az erdőgazdálkodás nem minden esetben fogja tudni kigazdálkodni.

Egyéb káros hatások közé tartozik még esetenként a biológiai sokféleség csökkenése, az erózió mértékének növekedése és a hidrológiára gyakorolt negatív hatások – jelentősen befolyásolva ezzel az erdősítések tervezését -, de ilyen például az erdő esztétikai és rekreációs értékek csökkenése – akár időszakosan – is. A változó éghajlatban a gyakoribb szélsőséges események által okozott magasabb közvetlen és közvetett kockázatok természetesen hatással lesznek a faellátásra, a piaci árakra, s ezzel az erdőgazdálkodás gazdaságosságára is.

Forrás: NAK / Kovácsevics Pál / www.fataj.hu