Önmérsékletet kér az elkeseredett német gazdáktól Olaf Scholz
2024. január 15. 13:33
Önmérsékletre és a szélsőségek elkerülésére szólította fel Olaf Scholz német kancellár az állami támogatások csökkentése ellen tiltakozó gazdákat – közölte az MTI.
„Ha a legitim tiltakozások dühkitörésbe vagy a demokratikus folyamatok és intézmények figyelmen kívül hagyásába torkollnak, azzal mindenki veszíteni fog” – figyelmeztetett szombaton közzétett videóüzenetében a kancellár.

Gazdatüntetés Berlinben 2024. január 13-án /Fotó: picture alliance / Getty Images Hungary
Egy hete tartó tüntetéssorozatuk alatt a gazdák traktorokkal torlaszolták el egyes autópályák kijáratát és bejáratát, nagy méretű mezőgazdasági gépekkel vonultak fel Berlinben és más városokban, országszerte akadályozva a közlekedést.
Hétfőn gazdák ezreit várják Berlinbe, az akcióhét csúcspontjára.
Egy demokráciában nincs helye az erőszakra való felhívásnak és a személyes fenyegetéseknek – érvelt Olaf Scholz, majd hozzátette: a mostani zavaros időkben különösen fontos az arányos fellépés és az egyensúly megtartása, minden demokratának ügyelnie kell erre.
A szövetségi kormány a dízelüzemanyagra vonatkozó, több mint hetven éve érvényben lévő adókedvezmény megszüntetését tervezi. A tiltakozók nyomására – az eredeti tervtől eltérően – nem egy lépésben, hanem fokozatosan, három év alatt kívánja meghozni az intézkedést.
A német gazdáknál betelt a pohár
Mint az Indexen megírtuk, a német gazdák hétfőn kezdtek tüntetésbe több városban is, amiért az Olaf Scholz vezette kormány a szövetségi költségvetést úgy módosította volna, hogy több, az agráriparnak járó állami támogatási program összegét csökkentené.
A tüntetést még a múlt héten jelentették be, aminek hatására a kormány először közölte, hogy nem minden támogatást fog eltörölni. Ugyanakkor ez a legnagyobb mezőgazdasági szakmai szövetség, a Német Gazdaszövetség (Deutscher Bauernverband, DBV) szerint elégtelen lépés, ezért arra szólította fel a szövetség tagjait, mezőgazdasági járműveikkel vonuljanak Berlinbe, illetve szervezzenek blokádokat.

A feldühödött gazdák további nyomást gyakorolnak Scholz koalíciós kormányára, hogy tovább enyhítse a már módosított terveket.
Romániában is tüntetnek a gazdák
Nemcsak Németországban, de Romániában is tüntetések okoznak forgalmi dugókat. A szomszédos országban a fuvarozók és a gazdák közúti tüntetése spontán akcióként indult, és eddig Buzau (Bodza) megyét, Bukarest körgyűrűjét és Kolozsvár környékét, valamint az E60-as főutat érinti Kolozs megyében, ahol Gyalunál alakult ki torlódás. A fuvarozók a gépjármű-biztosítás magas árával elégedetlenek, továbbá azzal, hogy GPS-rendszert kér tőlük az adóhatóság, emellett vámolási és egyéb adóügyi eljárásokat is nehezményeznek.
forrás: index.hu
Kapcsolódó cikkek
A hazai geotermikus energia felhasználása 2030-ig megduplázódik
2024. április 24. 11:22
A geotermikus energia közvetlen hasznosításában Magyarország hosszú évek óta Európa első öt állama között található, a rendelkezésre álló potenciálra alapozva azonban még tovább fokozható a helyben elérhető erőforrás felhasználása.
Fedezzük fel a torma előnyeit!
2023. április 03. 13:20
A legtöbben boltban, készítményként vesszük a tormát, de aki reszelte már frissen tapasztalhatta, hogy a közben felszabaduló illóanyagok akár pontot tehetnek egy könnyebb nátha végére. Lássuk, milyen hatással van az egészségünkre ez a csípős és zamatos gyökérnövény!
A gyógyászati célú felhasználása többezeréves múltra tekint vissza, és rendszeresen születnek új kutatások a növénynek tulajdonított gyógyhatások tudományos alátámasztása érdekében.
Amit biztosan tudunk róla, hogy gazdag kalciumban, élelmi rostban, folsavban, mangánban, magnéziumban, káliumban, C vitaminban és cinkben, amelyek mind hozzájárulnak az egészségünk megőrzéséhez.