Örülhetnek a magyar lovassport szerelmesei: fogathajtó versenyt rendeznek Mezőhegyesen

2020. július 01. 08:03
Július 1-5. között rendezik meg idén a szezon első, 3 számos nemzeti fogathajtó versenyét, amin lesz többek között maratonhajtás is. Az izgalmas versenyprogram mellett gasztro- és kézműves vásárral is készülnek a szervezők.
Örülhetnek a magyar lovassport szerelmesei: fogathajtó versenyt rendeznek Mezőhegyesen

Hagyományainkban, mélyen gyökerező lovaskultúránkban világszerte igazi lovasnemzetként, a modern lovaskultúra egyik megteremtőjeként ismerik el Magyarországot. A járványhelyzet miatt azonabn az elmúlt hónapokban háttérbe szorultak a különböző lovas rendezvények. A járvány lassulásával - összhangban a kormányzati intézkedésekkel - újra lehetőség van ezek megszervezésére. Olyannyira, hogy

a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. és a Mezőhegyesi Ménes Közhasznú Sportegyesület közös szervezésében. Az indulók CAN-A, CAN-B és ifjúsági kategóriákban mérkőznek majd meg. A rendezvény szakmai kör számára nyitott, szombaton pedig, a maratonhajtás napján mindenkit várnak gasztro- és kézműves vásárral, izgalmas versenyprogrammal.

 

Íme a részletes program
  • 2020. július 1., szerda - 13:00: Első Állatorvosi szemle, majd Technikai értekezlet – szakmai közönség számára nyitott
  • 2020. július 2., csütörtök - 13:00: Díjhajtás – szakmai közönség számára nyitott
  • 2020. július 3., péntek - 9:00: Díjhajtás – szakmai közönség számára nyitott
  • 2020. július 4., szombat - 9:00: Maratonhajtás – nézők, látogatók számára nyitott
  • 2020. július 5., vasárnap - 9:00: Akadályhajtás – szakmai közönség számára nyitott

Fontos! A versenyzőkre és nézőkre is érvényes a koronavírus terjedését megelőző higiéniai előírások szigorú betartása. A szervező fenntartja a megelőzéssel kapcsolatos aktuális kormányzati határozatok függvényében való eljárás jogát, emellett az időpont és a programváltoztatás jogát is.

 

hellovidek.hu

Kapcsolódó cikkek

Megválasztották a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara országos tisztségviselőit

2022. július 08. 08:10
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) 2022. július 7-én tartotta országos alakuló küldöttgyűlését, ahol megválasztották az országos tisztségviselőket. A küldöttek megerősítették pozíciójában az eddigi elnököt, Győrffy Balázst. A korábbi alelnökök mellé új, környezeti fenntarthatóságért felelős alelnököt is választottak, illetve döntöttek a kamarai osztályok elnökeiről, az etikai és az ellenőrző bizottság tagjairól, valamint a választottbírák személyéről.

Magyar tejet szállítanak Nigériába

2016. április 12. 07:22
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) Nigériában szolgáló külgazdasági attaséjának közvetítésével a magyar Alföldi Tej Kft. és a lagoszi székhelyű Greenlands Agribusiness Consult Limited tejszállítási szerződést kötött. Az első szállítmányt mintegy 21000 liter tejet májusban indítják Nigériába - közölte a külgazdaságért felelős tárca.