Rend van az élelmiszerpiacon

2017. április 28. 07:58
Rend van a hazai élelmiszerpiacon, az előállítók, feldolgozók, kereskedők igyekeznek betartani az élelmiszerbiztonsági szabályokat - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzésének eredményeit ismertetve az M1 Ma reggel és a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Fazekas Sándor elmondta, az országos akció március 20-ától egy hónapon át tartott, ez idő alatt a NÉBIH koordinálásával közel 4700 ellenőrzés során 20 ezer tételt vizsgáltak, és 161 esetben bírságoltak a hatóságok 15,6 millió forint értékben. Mint azt a földművelésügyi miniszter hangsúlyozta, a vásárlók érdekében zajlanak rendszeresen az ellenőrzések, húsvét és karácsony előtt pedig fokozott figyelemmel kísérik a nagyobb élelmiszerforgalmat az arra illetékesek. A NÉBIH akciójának célja, hogy megvédjék a fogyasztókat a gyanús, bizonytalan eredetű, rossz minőségű élelmiszerektől.

A földművelésügyi miniszter elmondta, hogy az ellenőrzéssorozat alatt talált nem nyomonkövethető, ismeretlen eredetű, gyanús élelmiszereket kivonták a forgalomból és biogázüzemben megsemmisítették. A tárcavezető kitért arra a megállapításra, miszerint az ellenőrzéseken a hazai élelmiszerek közül kevesebbet kellett forgalomból kivonni, a magyar élelmiszer biztonságosabb az import árunál. A termékek egy részénél a feliratozás hiányosságokat mutat, erre jobban oda kell figyelni, és leszögezhető, hogy a tudatos fogyasztói magatartást semmi sem pótolja.

A tavaszi élelmiszerlánc-ellenőrzés során az ellenőrök kiemelten figyelték az előállítástól a forgalmazásig a pácolt, füstölt, nyers vagy főtt húskészítményeket, a tojást, az édesipari termékeket, a különféle borokat és szeszes italokat, valamint a szezonális zöldségeket és gyümölcsöket. A megvizsgált közel 20 ezer hazai és külföldi élelmiszer-tétel több mint 2 százalékát, 37 tonnát kellett kivonni a forgalomból, melynek értéke meghaladta az 5 millió forintot. Az termékek kivonásának fő okai a fogyaszthatósági, illetve minőség megőrzési idő lejárta, az ismeretlen eredet, valamint a jelölési hibák voltak.

Állatszállítmányt 492 esetben vizsgáltak a szakemberek. E téren a korábbi évekhez hasonlóan nem állapítottak meg hiányosságot. Az élelmiszer-forgalmazásban 2531, a vendéglátásban 967, míg az élelmiszer-előállítás területén 690 létesítményt ellenőriztek a NÉBIH és a kormányhivatalok illetékes munkatársai.

kormany.hu

Kapcsolódó cikkek

Kell adózni a gombaszedés után, de kevesebbet mint eddig

2016. március 30. 09:33
Idén egyszerűsödött a gyűjtött termények, például gombák, medvehagyma vagy éticsiga értékesítése utáni adózás és adminisztráció. A nem védett, tehát szabadon szedhető termények értékesítése után is adózni kell, de idén a magánszemélyeknek – ide nem értve az egyéni vállalkozókat és az őstermelőket – január elseje óta kevesebbet, mint korábban. A legnépszerűbb szabadon szedhető termények közé tartozik pl. medvehagyma, csipkebogyó, levendula, csalán és bodzavirág – írja a hirado.hu.

Magyarországra is szállítottak a visszahívott Mars-termékekből - a NÉBIH számszerűsített

2016. február 26. 08:02
Magyarországra is szállítottak a visszahívott Mars-termékekből - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) élelmiszer- és takarmánybiztonsági igazgatósága.