Rengeteg vaddisznót kellett lelőni Szigligeten
2024. március 08. 13:26
Rengeteg kárt okoztak a településen.
Januárban kezdték meg a vaddisznók csapdával történő elejtését Szigliget belterületi részein a rendőrség által kiadott engedély alapján – írja a veol.hu.

Balassa Dániel polgármester tájékoztatása szerint az első éjszaka négy állatot fogtak be, majd néhány napos szünet után több mint húsz sétált be a csapdába, az őszi-téli időszakban pedig negyven vaddisznót lőttek le, így hatvanra emelkedett a belterületen elejtett állatok száma. A csapdázást március végéig folytatni fogják, mert a vaddisznók rengeteg kárt okoztak a településen. A csapdák megközelítése tilos, hiszen egyrészt veszélyes, másrészt a befogás eredményességét is ronthatja.
A hazai nagyvadlétszám országos szinten elérte azt a kritikus határt, ami tovább nem tartható, és egyre több települési önkormányzat keresi a megoldást a probléma kezelésére. A Balatoni Szövetség a szigligeti polgármester, Balassa Dániel kezdeményezésére tavaly az agrárminiszterhez fordult ez ügyben, és végül Szigliget is megkapta az engedélyt a belterületi vadelejtésre. Így a lakosság reménykedhet abban, hogy a helyzet végre megoldódik, ugyanis az utóbbi időben a vaddisznók rengeteg kárt és számos közlekedési balesetet okoztak.
forrás: agroinform.hu
Kapcsolódó cikkek
A cirok lehet a jövő egyik új takarmánya
2023. február 22. 11:00
A mezőgazdasági eljárások változása mellett az új igényeknek megfelelő fajok megtalálása is komoly kihívások elé állítja a szakembereket.
Egyre többet hallani arról, hogy a cirok nagy áttörést hozhat a takarmány-, de az élelmiszeriparba is. Különféle fajtáit ugyanis remekül tudná alkalmazni az előbbi két feldolgozóipar. Ami ennél sokkal fontosabb, hogy miért lenne erre szükség? A válasz egyszerű, az egyre szélsőségesebb időjárási körülmények próbára teszik azokat a növények, azokat az eljárásokat, amiket az elmúlt évtizedek, évszázad során megszokhattunk.
Az orosz kormány csökkenti a búza és a kukorica adóját – de csak néhány napra
2023. november 28. 08:32
Az orosz kormány jelentősen csökkenti a búza és a kukorica exportadóját a november 29. és december 5. közötti egy hétre – derült ki a mezőgazdasági minisztérium pénteki hivatalos dokumentumából. A búza exportadóját tonnánként 575 rubellal (egy rubel hétfőn 3,91 forintot ért – a szerk.) 3820 rubelre csökkentették.