Sikerült újraéleszteni a Keleti Pályaudvart: ezek a vidéki vonatok már innen indulnak
2024. augusztus 27. 14:16
A Keleti pályaudvar bevezető vágányain kedd reggelre befejezték a helyreállítási munkálatok nagy részét, Kőbánya felső felé már mindhárom vágányon zavartalan a forgalom, Ferencváros felé (Kelenföld felé) az egyik vágányon már közlekedhetnek a vonatok, a másik vágány várhatóan déltől lesz használható - közölte a Mávinform a vasúttársaság honlapján.
A közlemény szerint már az újszászi és a hatvani vonal elővárosi vonatai is, valamint a pécsi és kaposvári IC-k is a teljes útvonalon, a Keleti pályaudvarig közlekednek.
Felhívták a figyelmet arra, hogy a Keleti pályaudvar és Rákos között már nem indulnak pótlóbuszok, a H8-as (gödöllői) HÉV-en, valamint a Kőbánya felső és Rákos állomás eléréséhez ajánlott BKK-járatokon már nem érvényesek a vasúti jegyek.
Az S76-os vonatok mindegyike is már Rákosig közlekedik - tették hozzá.
Közölték azt is, hogy a pályaudvar bevezető vágányain fennálló korlátozás miatt néhány vonatnál 5-10 perces késésekre, a megszokottnál hosszabb várakozásra kell számítani.
A Keleti pályaudvar előtt vasárnap este kisiklott a Claudiopolis nevű, Kolozsvárról közlekedő InterCity vonat öt személykocsija. A balesetben senki nem sérült meg, de azóta jelentős fennakadások voltak a vasúti közlekedésben.
forrás: hellovidek.hu
Kapcsolódó cikkek
Újraindul a turizmus-vendéglátás egyetemi képzés Keszthelyen
2024. november 28. 17:00
Újraindul Keszthelyen a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Georgikon Campusán jövő év szeptemberében a turizmus-vendéglátás képzés, azon belül is egyedülálló újdonságként az agroturisztikai képzés - közölte a MATE rektora a sajtótájékoztatón.
Harmadszor lett az Advent Bazilika Európa legszebb karácsonyi vására
2022. december 12. 09:04
Rekordot döntve, minden idők legtöbb szavazatával végzett az első helyen az Európa legjobb karácsonyi vására online szavazáson a budapesti Advent Bazilika rendezvény - közölték a szervezők.
A European Best Destination utazási portál versenyén 21 európai nagyváros - többek között Madrid, Bécs, Brüsszel, Salzburg és Prága - ünnepi rendezvényei előtt a budapesti Advent Bazilika bizonyult a legjobbnak - olvasható az összegzésben.

