Márpedig ennek fényében igencsak derűsen tekinthetünk a friss magyar gazdasági mutatókra: a költségvetés helyzete stabil, miközben szárnyalnak a beruházások. Bár választási év elé nézünk, az államháztartási hiány minden valószínűség szerint idén és 2018-ban is a GDP 3 százaléka alatt marad. Ez azzal együtt is igaz, hogy a kormányzat az utóbbi hónapokban látványosan lazított a költségvetési gyeplőn. A beruházási aktivitás friss statisztikái ugyancsak meggyőzők: az idei harmadik negyedévben 18 százalékkal nőtt a beruházási aktivitás, mégpedig úgy, hogy az építések 17 százalékos bővülése mellett a gépekre és berendezésekre fordított fejlesztések kereken 20 százalékkal emelkedtek.

Forrás: AFP

Ráadásul a beruházási adatok egyértelműen jelzik, hogy a kormányzati élénkítés mellett az üzleti szektor bizalmát is sikerült visszanyernie Magyarországnak, hiszen a feldolgozóipar, a kereskedelem, a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás beruházásai is dinamikusan nőttek. Azt ugyan még nem tudjuk, hogy mindez pontosan milyen hatással van a külső egyensúlyra, a folyó fizetési mérleg nagymértékű többlete miatt azonban a magyar gazdaságnak ebből a szempontból jelentős a mozgástere, és átmenetileg akár az import ugrásszerű meglódulása is könnyen kezelhető.

Ebben a helyzetben a gazdasági növekedést egyre inkább korlátozza a munkaerőpiac szűkössége. A munkanélküliségi ráta lassan 4 százalék körüli szintre csökken, és a legfrissebb adatok szerint már csupán 260 ezer álláskeresőt tartanak nyilván. A munkaerőhiány a gazdaság egyre több ágazatában tapasztalható, holott a bérek emelkedése gyorsul. Hosszabb ideje túlkereslet van informatikusok és mérnökök iránt, és egyértelműen hiány van képzett szakmunkásokból. Ezt persze régóta tudjuk, ahogy azt is, hogy elvben lenne elegendő szakmunkás Magyarországon, probléma elsősorban képzettségük minőségével, megszerzett tudásuk adaptálhatóságával van. Ezért pedig nagyrészt a szakmunkások képzési formája a felelős: az, hogy sokan nem kielégítő általános képzettség mellett tesznek szert olyan specifikus tudásra, amellyel aztán nem tudnak a gazdaság változó igényeihez igazodni.

A közszféra számos ágazatában is egyre égetőbb a munkaerőhiány. A BKK például feltűnően vonzó ajánlatokkal próbál buszvezetőket toborozni, ami persze bérfeszültséget okoz a régóta a cégnél dolgozók és az újonnan belépők között. A bérek vonatkozásában a kormányzat az egészségügyi dolgozók méltatlan helyzetét is megoldani látszik: hírek szerint karácsony előtt jelentős, többhavi alapbérüknek megfelelő prémiumot kapnak az orvosok, a nővérek és a védőnők is, és ezt jövőre, valószínűleg még az év első felében, újabb fizetésemelés követi. Az egészségügy kétségtelenül az egyik olyan szektora a gazdaságnak, ahol a fiatalabb munkavállalók nyugat-európai migrációja a legsúlyosabb veszély. A magyar egészségügyben megszerzett végzettség viszonylag könnyen konvertálható a legfejlettebb európai országokban is – sokszorosan magasabb bérek és általában lényegesen kedvezőbb munkakörülmények mellett. De egyre több jel mutat arra, hogy a vállalkozó kedvű fiatalabbak külföldön az oktatási szektorban is jól tudják hasznosítani itthon megszerzett tudásukat, készségeiket: ennek következtében egyre több oktatási intézményben okoz gondot a nyelvtanárok, a tanítónők vagy éppen az óvónők pótlása. Úgy tűnik tehát, hogy a néhány tekintetben szokatlan eszközökkel stabilizált magyar gazdaság munkaerőpiaca is a kapitalizmus szabályait követi. Ennek folytán, ismerve a nem túl kedvező demográfiai folyamatokat, nem nagyon látszik más megoldás, mint a migrációs politika újragondolása.

www.vg.hu