Szemétszedő túrák indulnak az erdők-mezők megtisztítására
2024. március 22. 17:26
Negyedik alkalommal hirdeti meg a „Tavaszi nagytakarítás – Takarítsuk ki a természetet együtt!” akciót az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ (AÖFK) és az Aktív Magyarország. A kampány március 21-én, az Erdők Nemzetközi Napján indul, és egészen április 22-ig, a Föld napjáig tart.

Az idei kezdeményezéshez már most több mint 60 szervezet csatlakozott: állami erdészetek, nemzeti parki igazgatóságok, számos önkormányzat és civil szervezet, valamint iskolák is tesznek együttesen azért, hogy a természet megszabaduljon a túrázók és az illegális szemétlerakók által hátrahagyott hulladéktól. A kampány kettős céllal indul. Egyrészt a szervezők szeretnék különböző szemétszedő túrákon megtisztítani a kedvelt kirándulóhelyeket, másrészt pedig az erdőjáráshoz kapcsolódó etikettet kívánják megismertetni a nagyközönséggel.A kampány fő célja négy éve ugyanaz: minél többen ragadjanak kesztyűt és szemeteszsákot, hogy túrájuk során annyi szemetet juttassanak vissza a civilizációba, amennyit csak tudnak. Ugyanakkor a kampány a szemléletformálásra, valamint a prevencióra is nagy hangsúlyt fektet, a legfontosabb üzenete, hogy semmilyen hulladéknak nincsen helye az erdőkben.
Mozgalommá nőtte ki magát a felhívás
A közreműködő szervezetek a következő egy hónapban számos szemétszedő túrát indítanak, melyekhez várják az önkéntesek csatlakozását. Márciusban 40 ilyen túra lesz országszerte, kis és nagy települések, városok környékén.A szemétszedő túrák bővülő időpontjai és helyszínei a tavaszinagytakaritas.hu oldalon válnak majd folyamatosan elérhetővé. A szervezett túrák mellett minden kirándulót arra buzdítanak, hogy a következő egy hónapban a kirándulására egy zacskóval induljon útnak, amelyet teleszed eldobált hulladékkal.
A Föld napján záruló kezdeményezést egy ötletes és meghökkentő kommunikációs kampány is kíséri majd, melynek szlogenje: „Ne csak a fotóid ragyogjanak!". A filmek a Prédikálószékre, a Tisza-tóra és a Budapest–Balaton kerékpárúton lévő, ikonikus etyeki mandulafasorra repítik a nézőt, de a madárcsicsergés és a csodálatos természeti környezet helyett a mindent elöntő szemét uralja a látképet. A sokkoló, posztapokaliptikus helyzet elkerülése érdekében ma még tudunk tenni a természet megóvásáért. Ez a kampány egyik fő üzenete.
forrás: turizmus.com
Kapcsolódó cikkek
Több, mint 500 hajót várnak Európa leghosszabb tókerülő versenyére
2024. június 13. 16:36
Július 18-án 9 órakor Balatonfüredről rajtol Európa leghosszabb és legrégebbi tókerülő versenye az 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj. A versenyen várhatóan közel 3000 sportoló, több mint 500 hajóval indul majd.
Új zseb nyílik a SZÉP-kártyán 2025-től, indul az Aktív Magyarok Program
2024. november 27. 17:04
Új, a magyarok aktív kikapcsolódását elősegítő programot indít az aktív Magyarországért felelős államtitkárság – hangzott el a mintegy 430 meghívott részvételével zajló Aktív Magyarország Konferencián Mezőkövesden. Egy másik, fontos bejelentés szerint új, aktív életmóddal kapcsolatos tevékenységekre elkölthető zsebet kap a SZÉP-kártya és a juttatás maximálisan adható keretösszegét is megnövelik.