Csaknem egy éven keresztül csökkentek a reálbérek Magyarországon, miután hazánkban mérték az Európai Unió legnagyobb áremelkedését az időszak nagy részében. Az év elején látott, 25% feletti drágulás azonban mostanra 12% közelébe ereszkedett, ami már alacsonyabb, mint a béremelkedési ütem, ami 15-16% között mozog.

 

VAGYIS ELMONDHATJUK, HOGY AUGUSZTUSBAN MÁR NEM CSÖKKENTEK A REÁLBÉREK, SZEPTEMBERBEN PEDIG ÚJRA NÖVEKEDÉSRŐL BESZÉLHETÜNK.

 

Ezzel véget ért a reálbérek tavaly szeptember óta tartó csökkenése. A következő hónapok pedig még nagyobb reálbérnövekedésről szólnak majd, hiszen az éves infláció hónapról-hónapra csökkenni fog, miközben a bérindex stabilan 15% felett maradhat.

 

Ennek azonban önmagában még nem fognak örülni a dolgozók. Hogy megértsük, miért nem, kicsit messzebbről kell kezdeni a történetet, mégpedig a bruttó bérek és az infláció kapcsolatánál, valamint az éves összevetésű mutatók illúziójánál. Magyarországon a bérek lendületeseten nőttek az elmúlt években, a keresetek növekedési ütemére pedig az idei évben sem lehet panasz. (Jóllehet, a KSH kétféle statisztikája folyamatos ellentmondást hordoz magában, amiről itt lehet olvasni részletesen.) Az idei év elején 16%-kal nőtt a minimálbér, a szakmunkás minimálbérnek nevezett garantált bérminimum pedig 14%-kal emelkedett. Az átlagkereset is hasonló mértékű növekedést mutat.

 

A gond az, hogy az infláció megette a béremelkedést. A pénzromlás üteme makacsul magas volt, így a 25%-os infláció mellett az évet 7% feletti reálbér-veszteséggel kezdtük, ami ki is tartott a második negyedév elejéig. Júliusban már „csak” 2%-os volt a visszaesés, ahogy szelídült az éves infláció, augusztusban stagnálás közelében lehetett a bérek vásárlóereje, szeptemberben pedig növekedési pályára állt az éves index.

Sokan a fenti összefüggésből vezetik le, hogy véget értek a rossz idők. De miért is nem éreznek mindebből semmit a dolgozók? Azért, mert csak egy statisztikai hatásról van szó. Az, hogy az előző év azonos időszakához képest a bérek már gyorsabban nőnek most, mint az árak, nem jelenti azt, hogy az előző hónapokhoz képest bármi is javulna, ugyanis béremelések nem havonta, hanem leginkább évente vannak. Miután az árak általában nőnek a megelőző hónaphoz képest – és csak kivételes eset az, hogy csökkennek –, így nem meglepő, ha a magas infláció megeszi a béremelkedést. Az alábbi ábrán éppen azt mutatjuk meg, hogy fix bázison (2020-hoz képest) miként alakultak a bruttó keresetek és a reálbérek hónapról-hónapra:

A reálbér jelenleg 10%-kal haladja meg a 2020 elején mért szintet, de semmivel sem magasabb, mint 2021-ben volt. Ugyanakkor nem is alacsonyabb, mint az idei év elején, pedig az éves bérindex azt sugallná, hogy itt a fordulat. Elmondható, hogy a reálbér romlása rövid bázison már megállt, a pénzünk reálérték-veszteségének legnagyobb részét korábban elkönyveltük. A dolog mögött az húzódik meg, hogy a tavalyi évben, illetve idén január-februárban óriási volt a havi szintű áremelkedés. Ezt követően azonban már visszafogott volt a havi infláció, egy hónapban, májusban árcsökkenés is volt. Összességében tehát az elmúlt két év árszint-emelkedésének döntő részét tavaly magunk mögött hagytuk. Az árak a tavalyi év végére már magasra szöktek, idén pedig lassabban nőttek tovább. Néhány hónapja pedig már nem marja az infláció a béreket (havi bázison). Ahogy a havi inflációs adatok mutatják, már nincs akkora drágulás, mint korábban, ez húzódik meg amögött, hogy a reálbérindex havi alapon egy ideje stagnál.

Mindez azért is fontos, mert az emberek nem azzal foglalkoznak, hogy az előző év azonos hónapjához képest mennyivel nőtt a bérük, vagy mennyivel emelkedtek az árak, hanem azzal, hogy az elmúlt pár hónaphoz képest könnyebben, vagy nehezebben jöttek-e ki a pénzükből. A legtöbben nem is emlékeznek arra, hogy tavaly ilyenkor mi mennyibe került. Most tehát senkit sem fog érdekelni, hogy az éves reálbér pozitív tartományba került (ahogy a cikk elején láthattuk), hiszen ettől még nem igazán fogják jobban érezni magukat az elmúlt pár hónaphoz képest (hiszen a béremelésekre a legtöbb esetben legalább januárig várni kell).

 

ÉS EZ AZ OKA ANNAK, HOGY A KISKERESKEDELMI FORGALOM SEM TUD NÖVEKEDNI HÓNAPOK ÓTA.

 

Hiába csökkent folyamatosan az éves alapú infláció – nagyrészt a bázishatásnak köszönhetően –, a rekordmagas 25%-os szintről már 12% közelébe, az emberek nem vásárolnak többet (mennyiségében), mert az árak ha lassan is, de továbbra is nőnek havi bázison, miközben a bérük nem nő év közben.

 

Hogy mindezt átlássuk, érdemes ugyanúgy áttekinteti a kiskereskedelmi forgalmat, ahogy azt a bérekkel is tettük. Az éves és a havi bázisú kiskereskedelmi forgalom között hasonló trend rajzolódik ki, mint ami a bérek kapcsán. Az alábbi ábrán az látható, hogy éves alapon a kiskereskedelmi forgalom visszaesése egyre kisebb. A tavasszal látott 12-13%-os visszaesés után már „csak” 7% a csökkenés. Ez azonban éppen az a csalóka éves index, mint amit a reálbéreknél is láttunk. Hiába szelídül az éves alapú visszaesés, valójában semmivel sincs jobb (illetve kevésbé rossz) helyzetben a kiskereskedelem, mint a két számjegyű visszaesés hónapjaiban volt. Sőt, még rosszabb is a teljesítmény.

 

 

Akkor mégis hogy lehet, hogy már nem látunk két számjegyű visszaesést? Úgy, hogy ahogy haladunk előre az időben, egyre alacsonyabb és alacsonyabb bázisokhoz (alacsonyabb vásárlási mennyiség) viszonyul az éves visszaesés. Így pedig már nem tűnik olyan nagynak a forgalom csökkenése most, mint korábban.

 

Éppen ezért érdemes itt is segítségül hívnunk a havi kiskereskedelmi statisztikát. Ahogy az alábbi ábrán látható, a kiskereskedelmi forgalom tavaly március óta folyamatosan esik (az éves index későn jelezte ezt, csak decemberben fordult negatívba). Ha keresztül is nézünk a piactorzító árstopokon, a benzinturizmuson, és egy sor kormányzati transzferen, az alábbi ábrán akkor is látható, hogy a tavalyi év közepétől már gond volt. Idén augusztusra olyan alacsony szintre süllyedt a kiskereskedelem volumene, mint ahol 2019 elején volt.

Viszont itt is érvényes az, amit már a bérek esetében is láttunk: valójában a kiskereskedelmi forgalom volumene már alig csökken, az utóbbi három hónapban kis jóindulattal akár már stagnálásnak is nevezhetjük a teljesítményt havi bázison. Ha a reálbér-folyamatokból indulunk ki, akkor ez teljesen érthető: a bérek év közben nem növekednek igazán, de az infláció is megszelídült a nyári hónapok során, vagyis a reálkeresetek és a kiskereskedelmi forgalom meglehetősen szorosan együtt mozog. (Természetesen nem kellene, hogy feltétlenül így legyen, hiszen a vásárlási hajlandóságot nagyon sok más tényező is befolyásolhatja.)

 

Megfordítva a dolgot azt is érdemes elmondani, hogy valójában az idén tavasszal látott két számjegyű éves alapú visszaesés nem akkora tragédia, mint ahogy ezt az index sugallná. Csak éppenséggel a bázist a fogyasztási lufi kipukkadása előtti utolsó pillanat jelentette, az az időszak, amikor még az is Magyarországon akart tankolni, aki azt sem tudta, hogy Bukarestben vagy Budapesten kell megállnia, miközben a családok szja-visszatérítése és a 13. havi nyugdíj is pumpálta a kereskedelmet. Éppen az ilyen egyedi tényezők miatt láthatunk olykor nagy ingadozást az éves összevetésű indexekben.

 

Ahogy az árszintemelkedésnél, úgy a fogyasztás visszaesésénél is elmondható, hogy a nehezén már a tavalyi év második felében, illetve az idei év elején túl voltunk. A tavalyi választások időszakában mért rekordfogyasztás után gyors visszaesést láttunk – ahogy az a fenti ábrán is látható, kipukkadt a fogyasztás lufi –, miközben idén február óta már „csak” lassú ereszkedésről van szó. Ez természetesen egyáltalán nem jó hír, hiszen azt mutatja, hogy a lakosság folyamatosan spórolásra kényszerül azóta is, de a rövid távú tendencia sokkal jobb annál, mint amint az elmúlt fél évben az éves bázisú reálbér vagy éves kiskereskedelmi adat mutatott. Összességében tehát elmondható, hogy az elmúlt hónapokban semmi olyan látványos dolog nem történt a bérekkel, az inflációval (és így a reálkeresetekkel), mint amit az éves indexek sugallnak, amelyek akár 6-8%-os reálbér-növekedést is mutathatnak az év végére.

 

Milyenek a kilátások?

Habár az éves alapú reálbérindex szeptemberben pozitívba fordult, a fentiek alapján ez nem jelenti azt, hogy a kiskereskedelem hirtelen felrobban majd, hiszen egyrészt az árak tovább nőnek, másrészt a dolgozók idén jellemzően nem kapnak évközi béremelést. A reálbér gyakorlatilag hónapok óta stagnál (a megelőző hónapokhoz képest), valójában egy statisztikai hatás áll az éves index fordulata mögött.

 

De mikor jöhet a valódi fordulat? Béremelések jellemzően januárban, illetve az üzleti évek zárásakor vannak. A legkisebb bérek (minimálbér és bérminimum) emelése az év elejéhez kapcsolódik, ráadásul a legtöbb béralkut is ilyenkor kötik a vállalatok. A naptári évtől eltérő üzleti évet alkalmazó vállalatok pedig általában tavasszal emelik a béreket. Vagyis bármilyen szépen is néz majd ki az év/év bérindex idén ősszel, nem éreznek majd a dolgozók nagy változást. Sokkal inkább a béralkuk megkötése jelenti majd a fordulatot.

 

Így még két cudar hónap előttünk állhat – amit esetleg a minimálbéresek egyszeri kompenzációja segíthet –, de a jövő év már hozhat némi fellélegzést. A minimálbér 15, a garantált bérminimum pedig 10%-kal nőhet 2024-ben, miközben az állagkereset is két számjegyű mértékben emelkedhet. Miután az infláció jövőre már „csak” 5-6% környékén várható, így a reálbérek az idei visszaesés után újra nőhetnek. Fontos azonban, hogy a makrogazdasági kilátásokat jelenleg rendkívüli bizonytalanság övezi, és még azt sem lehet tudni, hogy milyen erős lesz az átárazás januárban. A gyenge kiskereskedelem alacsony, míg a visszatekintő inflációalapú árazás, illetve a továbbra is érdemi munkaerőhiány miatti jelentős béroldali nyomás magasabb átárazást vetít előre. A munkaadók és a dolgozók pedig egészen addig nem lélegezhetnek fel, amíg az infláció vissza nem tér a célként kitűzött 3% közelébe.

 

forrás: portfolio.hu