Tavasztól két új programsorozattal jelentkezik a Svábhegyi Csillagvizsgáló

2023. április 11. 15:33
Tavasztól két új ismeretterjesztő és egyben szórakoztató programsorozattal jelentkezik a Svábhegyi Csillagvizsgáló.
 
Április 12-én indul a Kozmikus tudásunk határai című élő előadássorozat Kiss László Széchenyi-díjas csillagász vezetésével, április 22-től pedig az előre meghirdetett alkalmakon ismét megnyitja kapuit a látogatók előtt a Svábhegyi Csillagvizsgáló összes programhelyszíne.
Tavasztól két új programsorozattal jelentkezik a Svábhegyi Csillagvizsgáló
A szervezők közleménye szerint a Kozmikus tudásunk határai című, élőben látogatható előadássorozaton a csillagászati kutatás új horizontjaiba és kulisszatitkaiba kaphatnak bepillantást az érdeklődők. A hatrészes előadássorozat, amely főként a felnőtt közönséghez szól, tematikáját tekintve felöleli a teljes Naprendszert, más csillagok körüli bolygókat és a földön kívüli élet lehetőségeit. A bolygórendszerektől továbbhaladva az érdeklődők megismerhetik egyebek mellett az extrém csillagok világát és a Tejút szerkezetét is.
 
Kiss László csillagász előadásait minden második szerdán a Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézet előadójában tekinthetik meg az érdeklődők.
 
Április 22-től októberig pedig a csillagvizsgáló összes csillagászati programhelyszíne szabadon bejárható lesz az előre meghirdetett szombati napokon.
 
A kisebb gyerekekkel érkezőket már délután 17 órától számos interaktív programmal várják a szervezők. A gyerekek kipróbálhatják egyebek mellett a bolygók és a csillagok mozgását modellező Téridő trambulint, "űrparfümöket szagolhatnak" a Bolygószimatoló laboratóriumban és mikroszkóppal vizsgálhatják a meteoritok szivárványszínű kristályait.
 
Emellett a korán érkezők még a lenyugvó Nap napfoltjaiban és naplángjaiban is gyönyörködhetnek a főépület tetőteraszán felállított napészlelő távcsövek segítségével.
 
Az éjszaka folyamán a Budapest kupola távcsőóriása mellett három észlelőhelyszínen, tucatnyi hordozható csillagásztávcsővel várják az érdeklődőket a szervezők. A távcsövekkel a Vénusz és a Mars mellett a tavaszi égbolt legszebb kettőscsillagai, csillaghalmazai és galaxisai is megfigyelhetők lesznek.
 
A programokról és a jegyvásárlásról részletes információ olvasható a Svábhegyi Csillagvizsgáló honlapján.
 
forrás: turizmus.com

Kapcsolódó cikkek

Birkafőző Fesztivál és Kiállítás – Kunszentmárton

2024. május 23. 14:56
zámos program várja az érdeklődőket.
 
Tavaly nagy érdeklődés és elégedettség övezte a Birkafőző fesztivált, így a szervezők az idén igyekeznek minden jóval kedveskedni az érdeklődő, birkapörköltre éhes látogatóknak.

Feszty Árpád festményeiből nyílt kiállítás Ópusztaszeren

2023. június 12. 16:15
Tájképek, életképek, vallásos tárgyú művek, több mint harminc alkotás látható azon az Örökszép álmok magyar álmodója című, Feszty Árpád életművét bemutató kiállításon, amely pénteken nyílt az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban.