Tehenészeti telepet adott át a Solum Zrt. Komáromban
2023. október 05. 14:33
Új tehenészeti telepet adott át, valamint fejlesztette gépparkját és növelte silózó kapacitását a Komárom közeli Nagyherkálypusztán csaknem 3 milliárd forintos beruházással a Solum Zrt.
Nagy István agrárminiszter a létesítmény mai avatásán kiemelte, a kormány elkötelezett az állattenyésztés és a növénytermesztés egyensúlyának megőrzése mellett. A Vidékfejlesztési programban telephelyfejlesztésre eddig 1742 kérelemre több mint 196 milliárd forintnyi támogatást ítéltek meg.
A miniszter hozzátette, a 2022. május elejétől kezdődő gazdálkodási évben jelentősen emelkedtek a támogatási összegek. Ha egy kedvezményezett minden kötelezettséget vállalt, úgy egy-egy állat után 284 euró éves támogatásban is részesülhetett.
Nagy István elmondta, a Közös Agrárpolitika (KAP) Stratégiai Terv alapján 2027-ig is lesznek beruházási, járványvédelmi, génmegőrzési, valamint állatjóléti támogatások.
A terv másik fontos célja a zöld beruházások támogatása, azaz a feldolgozóüzemek energia-önellátásának növelése. A célok elérésére legalább 400 milliárd forint fejlesztési forrás kihelyezése várható az élelmiszerágazatban.
Csorba Zsolt, a Solum Zrt. vezérigazgatója elmondta, a bajor tulajdonú Sano cégcsoport 2020-ban vásárolta meg a komáromi Solum Zrt.-t, azóta telephelyeiken összesen 22 milliárd forintot fordítottak beruházásokra.
Az átvétel óta közel 20 százalékkal növelték a tejelő tehenek számát, a tejtermelés 12 százalékkal emelkedett.

A Solum Zrt. a mezőgazdasági szakképzés terén a helyi szakiskolák mellett a Széchenyi István Egyetemmel is együttműködik, rendszeresen fogad a technológia iránt érdeklődő szakembereket, valamint mezőgazdasági gépeket gyártó cégeknek biztosít tesztelési lehetőséget – ismertette Csorba Zsolt.
A Solum Zrt. majdnem 200 embert foglalkoztat, a nyilvánosan elérhető cégadatok szerint társaság 2021-ben 6,2 milliárd, 2022-ben 9,4 milliárd forint árbevételt ért el, a bevételek fele állattenyésztésből származott. A tavalyi évet 324 millió forint adózott eredménnyel zárta az előző évi 152 millió forint veszteség után.
forrás: agrotrend.hu / MTI
Kapcsolódó cikkek
Ezekre a halfajokra országos tilalom lépett életbe
2024. április 15. 15:17
Az őshonos halakra vonatkozó szabályok értelmében tilos ezeket a halfajokat megtartani.
A garda, a domolykó, a jászkeszeg, a szilvaorrú keszeg, a paduc és a márna került védelem alá, és tart még a tilalmi ideje a süllőnek, a kősüllőnek, a balinnak és a sügérnek – írja a pecaverzum.hu.
Megjelent az Agro-ökológiai Program részleteit bemutató kiadvány
2023. március 13. 10:46
Az Agro-ökológiai Program (AÖP) a 2023-tól induló Közös Agrárpolitika (KAP) Stratégiai Terv által meghatározott I. pilléres támogatási keretrendszer talán legfontosabb új támogatási eleme, amely évente 202 millió eurónyi forrás felhasználásával működik majd. Az előzetes kalkulációk alapján 80 eurónyi támogatás lehetőségét biztosítja hektáronként.

