Terméktanács: trendforduló a tejágazatban
2016. szeptember 05. 08:23
Trendforduló következett be a tejágazatban, az utóbbi időben a felvásárlási árak korábbi csökkenő tendenciája megállt és árnövekedés kezdődött a piacon - mondta a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke Budapesten sajtótájékoztatón.
Mélykuti Tibor, az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt.-vel kötött, tagsági megállapodás aláírásakor elmondta: a kínai piac élénkülése miatt a tavasz végi 65-66 forintos literenkénti felvásárlási ár augusztusra 70 forint közelébe emelkedett.
Hozzátette: a kínai piacon tapasztalható keresletnövekedés hatását a magyar tejágazat szereplői közvetlenül is megtapasztalhatják, miután a tervek szerint októberben írják alá azt a kínai-magyar megállapodást, amely lehetővé teszi magyar tejtermékek szállítását Kínába.
A szakmaközi szervezet elnöke emlékeztetett: 2013-14-hez képest a nyerstej felvásárlási ára 2015-ben mintegy 27 százalékkal csökkent; az idei első fél évben pedig az árzuhanás tovább tartott és 12 százalékot tett ki. A piaci fellendülés most elsősorban az azonnali vásárlásoknál érződik. Itt ugyanis a korábbi 52-55 forintos literenkénti felvásárlási ár 90 forint fölé emelkedett. Ez azért fontos mert a korábbi 65-66 forintos átlagos felvásárlási ár a termelők önköltségének csak mintegy 60 százalékát fedezte.
Azzal pedig, hogy az Aldi Magyarország belépett a szakmaközi szervezet tagjai közé - így a belföldön működő kilenc kiskereskedelmi áruházlánc közül hét már tagja a terméktanácsnak - tovább erősíthető a magyar tej pozíciója a belföldi piacon. Emellett a kereskedők segíthetik a magyar tejágazatot, főként a gyártókat az innovációban, a termékfejlesztésben is.
A szakmaközi szervezet javaslatot készített, amely szerint a következő három évben a tejtermék-gyártóknak mintegy 60 milliárd forint támogatásra lenne szükségük a fejlesztések - például a termékfejlesztés - elvégzéséhez a versenyképesség növelése érdekében - mondta Mélykuti Tibor.
Székács Tibor, az Aldi Magyarország ügyvezetője az MTI-nek elmondta: a cég 2015-ben 133 milliárd forintos árbevételt ért el, ami az idén várhatóan 150-160 milliárd forintra nő. Az árbevétel mintegy ötödét a tejtermékek adják. Az Aldi üzleteiben árusított tejnek több mint 90 százaléka magyar. A mostani megállapodás egy régóta tartó együttműködés megerősítése - tette hozzá.
Forrás: hirek.elelmiszerklub.hu
Kapcsolódó cikkek
Az agrárium a visszahúzó erő
2017. november 15. 10:34
Jól teljesített a magyar gazdaság a harmadik negyedévben, köszönhetően annak, hogy idén végre megindult az uniós támogatások kifizetések. A KSH kedden közzétett adatai szerint az előző év azonos időszakához képest a GDP 3,6 százalékkal növekedett, sőt a naptárhatás kiszűrésével 3,8 százalékos volt a bővülés. Ezúttal a piaci elemzők jóslata bevált, ugyanis 3,5-4 százalék közötti harmadik negyedéves éves összevetésű növekedési adatot vártak.
Feketemunka szülési szabadság alatt
2017. november 10. 10:08
A munkaerő-piacon számos olyan jogellenes konstrukció alakul ki, mely első ránézésre mindkét fél érdeke. A legújabb gyakorlat a szülési szabadságon lévő kismamával való megállapodás, mely alapján a szülési szabadságát fizetés nélküli szabadságon töltő munkavállaló otthonról dolgozik, állami ellátását felveszi, s ezen túlmenően a munkáltatótól fizetést is kap - vagy legalább is ezt reméli.