TÉSZ-ek nemzeti támogatása: Változtak a feltételek!

2018. június 27. 09:05
A zöldség-gyümölcs termelői szervezetek kiegészítő nemzeti támogatásáról szóló FM-rendeletet nemrégiben módosították, ami a támogatás mértékét és igénybevételének feltételeit is érinti.

Mivel minden komolyabb zöldség-gyümölcs termesztéssel foglalkozó, árutermelő gazdaság tagja valamilyen termelői értékesítő szövetkezetnek, azaz TÉSZ-nek, érdemes átnézni a 53/2016. (VII. 21.) FM rendelet  hétfőtől érvényes módosításait. A jogszabály most még pontosabban körülírja, hogy a támogatás mekkora hányadát mire kell fordítania a termelői szervezetnek.

A TÉSZ-hez való csatlakozás oka jellemzően nem az, hogy a termelők  éreznék az összefogás előnyeit, hanem azok az elnyerhető pluszpontok, amelyeket egy-egy géptámogatáson, beruházási pályázaton el lehet nyerni így. A világ azonban abba az irányba halad, hogy aki nem tud komplett kamionokat homogén áruval megtölteni, alulmarad a vevőkért folytatott versenyben. Az összefogás melletti második érv, hogy a zöldség-gyümölcs tárolása, hűtése, összehasonlíthatatlanul költségesebb, mint a gabonáé. Csak a legnagyobb gazdaságok képesek megfinanszírozni. Az ő kapacitásaikat a kisebb termelőknek mindenképpen érdemes kihasználni.

Alma: Sokáig kell hűtve tárolni

 

 

agrarszektor.hu

Kapcsolódó cikkek

A nagy cafeteria-vágás miatt kár éri a munkavállalók 90%-át

2018. október 02. 10:19
Csupán minden tízedik munkavállalót nem éri kár 2019-ben, mert esetükben az eddig cafeteria juttatásokra fordított összeget munkáltatóik kiadnák jövedelemként adózva úgy, hogy a munkavállalók nettóban hasonló értéket kapjanak, mint idén. Ebben az esetben a munkáltató fizetné a többlet terheket. Az összes többi munkavállaló cafeteria kerete csökkeni fog, vagy megszűnik a Cafeteriatrend kérdőíves felmérés szerint, amire pár óra alatt 446 munkáltató küldött választ. A válaszadók összesen 167 672 munkavállalót foglalkoztatnak. A többlet terhekre a kormány jövő évi adóváltozásokról szóló törvényjavaslata miatt lehet számítani, amely szerint a SZÉP-kártya marad az egyetlen kedvező adózású cafeteria-elem.

Akár tüntetnek is...

2017. március 28. 07:56
Az MVM Zrt. csak 7,5 százalékos bérfejlesztést javasol a következő 3 évre, annak ellenére, hogy a kormány korábbi ígéretei az állami vállalatok munkavállalóinak számára akár 30 százalékos bérfejlesztésről szóltak. Tóth Andrea Gál Rezsőt, az az MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség elnökét kérdezte okokról és következményekről.