Tíz, nagy forgalmat bonyolító vasúti pályaudvar újulhat meg
2024. október 22. 17:44
Az Építési és Közlekedési Minisztérium irányítása alatt tíz, nagy forgalmat bonyolító vasúti pályaudvart építenek újjá - jelentette be Lázár János miniszter hétfőn a Facebook-oldalára feltöltött videóüzenetében.
Lázár János kiemelte, a program részeként magántőke bevonásával újjáépítik a debreceni vasúti pályaudvart. "A program lényege, hogy a vasúti üzemet szétválasztják a kereskedelmi funkciótól, a kereskedelmi funkciókat a magántőke számára hozzáférhetővé teszik" – tette hozzá a miniszter.
Közlése szerint a debreceni pályaudvart úgy kell elképzelni, mintha egy bevásárlóközpont lenne, egy része vasúti érkezési pont, a többi üzletek, kereskedelmi szolgáltató egységek részét képezi majd.
Lázár János elmondta, erre várnak magántőkét Debrecenből és az egész országból, tendert írnak majd ki, és pályáztatják a lehetőséget. Ennek a programnak a része lesz Debrecen mellett Győr és Szeged is.
Debrecen fontos az itt élő polgároknak, sokan jönnek a városba dolgozni, munkahelyet teremtenek, megélhetést, egzisztenciát hoznak létre. Ezért döntött a kormány arról, hogy megkönnyíti a Debrecenbe történő eljutást, hazajutást - tette hozzá az építési és közlekedési tárca vezetője.
forrás: turizmus.com
Kapcsolódó cikkek
Elektronikus beutazási engedély Nagy-Britanniába
2023. június 13. 16:09
Nemsokára az EU-tagállamok polgárainak is kötelező lesz elektronikus beutazási engedélyt igényelniük a Nagy-Britanniába történő beutazáshoz. A brit kormány néhány napja közölte az engedély tervezett árát is.
Mint ismert, a Nagy-Britanniába történő beutazáshoz nemsokára elektronikus beutazási engedélyt (Electronic Travel Authorisation, ETA) kell igényelniük azoknak is, akik jelenleg vízum nélkül utazhatnak az országba.
Ennyi lesz márciustól a Budapest-bérlet ára
2024. január 31. 16:22
Hétfőn (jan.29.) bejelentették, hogy nemcsak hogy megmarad a Budapest-bérlet, de a megyei és az országbérletek Budapesten való elfogadásával összefüggésben még csökkentik is az árát: márciustól a teljes árú bérletek 8950 forintba kerülnek majd.

