Több mint 655 ezer forint a bruttó átlagkereset Magyarországon
2024. február 22. 16:16
Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.
A legrosszabbul Magyarországon továbbra is a vendéglátásban lehet keresni.
Fotó: Shutterstock
2023-ban a bruttó átlagkereset Magyarországon 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset pedig 393 700 forintot ért el. Ugyanebben az esztendőben a bruttó és a nettó átlagkereset egyaránt 14,2 százalékkal volt magasabb, mint 2022-ben, miközben a reálkereset 2,9 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest a Központi Statisztikai Hivatal szerint.
Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt. A bruttó átlagkereset 16,4, a nettó átlagkereset 16,3, a reálkereset pedig 10,3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. 2023-ban a bruttó átlagkereset így 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset pedig 393 700 forintot ért el. Ugyanebben az esztendőben a bruttó és a nettó átlagkereset egyaránt 14,2 százalékkal volt magasabb, mint 2022-ben, miközben a reálkereset 2,9 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal csütörtöki gyorsjelentéséből.
A minimálbér és garantált bérminimum emelése a számokban is visszaköszön
2023 decemberében:
- a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600 forint volt, és 16,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.
Az előző esztendő azonos időszakához viszonyított béremelkedésre elsősorban a decemberi minimálbér és garantált bérminimum emelése volt hatással.
- A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 565 400 forintra becsülhető, ami 17,3 százalékkal magasabb, mint az előző év azonos időszakában. A rendszeres bruttó átlagkereset a vállalkozásoknál 570 700, a költségvetésben 532 700, a nonprofit szektorban 606 000 forintot tett ki, 18,1, 13,3, illetve 19,9 százalékkal emelkedett egy év alatt.
- A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 435 900, a kedvezményeket figyelembe véve 451 300 forintot ért el, és 16,4, illetve 16,3 százalékkal volt magasabb, mint 2022 decemberében.
- A reálkereset 10,3 százalékkal nőtt a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért 5,5 százalékos növekedése mellett.
- A bruttó mediánkereset 496 100 forint volt, és 16,0 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.
- A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset mediánértéke 342 800 forintot ért el, 15,3 százalékkal felülmúlva az előző év azonos időszakit.
Betett a reálkereseteknek a magas infláció
2023. január és december között:
- A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 571 200 forint volt.
- A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 379 800, a kedvezményeket figyelembe véve 393 700 forintot ért el.
- A bruttó, kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset, valamint a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset egyaránt 14,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Az átlagkereset változását befolyásolta a 2022 februárjában a honvédelmi és a rendvédelmi hivatásos állománynak kifizetett, hathavi illetménynek megfelelő szolgálati juttatás, az úgynevezett fegyverpénz. Ennek hatását kiszűrve a bruttó átlagkereset és a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset növekedése egyaránt 1,3 százalékponttal lenne magasabb.
- A reálkereset 2,9 százalékkal csökkent a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért, 17,6 százalékos növekedése mellett.
- A bruttó mediánkereset 450 000 forint volt, 15,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
- A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset mediánértéke 312 600 forintot ért el, 15,9 százalékkal felülmúlva az előző év azonos időszakit.
Négyszázezer forint fölött a nettó átlagkereset – a kedvezményeket beleszámítva
2023. január és december között:
- A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél 589 100 forint volt.
- A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 391 800, a kedvezményeket figyelembe véve 405 600 forintot ért el.
- A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset, valamint a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset egyaránt 14,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Az átlagkereset változását befolyásolta a 2022 februárjában a honvédelmi és a rendvédelmi hivatásos állománynak kifizetett, hathavi illetménynek megfelelő szolgálati juttatás, az úgynevezett fegyverpénz. Ennek hatását kiszűrve a bruttó átlagkereset és a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset növekedése egyaránt 1,4 százalékponttal lenne magasabb.
Reagált a minisztérium: óriási mértékben nőtt a reálbér decemberben
Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár az adatokat értékelve kiemelte: óriási mértékben, több mint 10 százalékkal nőtt a reálbér decemberben, miközben a bruttó átlagkereset 655 600 forintra nőtt. Az utóbbi pedig azt jelenti, hogy éves viszonylatban 16,4 százalékkal, azaz több mint 92 ezer forinttal emelkedtek a fizetések – mutatott rá. Szerinte a decemberi reálkereset-növekedés a hatékony és eredményes kormányzati intézkedéseknek köszönhető elsősorban, amelyek a tavalyi év végére 5,5 százalékra, januárra pedig 3,8 százalékra szorították vissza az inflációt. Hangsúlyozta:
Egyre többet ér a családok jövedelme, míg a szeptemberi reálbérfordulatot követően a fizetések vásárlóereje gyorsuló növekedésnek indult, amit a minimálbér és a garantált bérminimum 15, illetve 10 százalékos decemberi emelése is segített.
Czomba Sándor felhívta a figyelmet arra, hogy a Gyurcsány-korszakhoz képest egy munkavállaló átlagosan már több mint háromszor magasabb fizetést visz haza, miközben 2010-hez képest egymillióval dolgoznak többen, a regisztrált álláskeresők száma pedig történelmi mélyponton van. A reálbérek dinamikus növekedése hozzájárul a fogyasztás, ezen keresztül gazdasági növekedés helyreállításához, a 4 százalék körüli dinamikus GDP-bővülés eléréséhez.
forrás: vg.hu
Kapcsolódó cikkek
Mészáros Melinda: nem is a vendégmunkások foglalkoztatása, inkább az elbocsátásuk lehet a gond
2024. január 23. 14:40
2024. január 22-én az Inforádióban a Liga Szakszervezetek vezetője hangsúlyozta, drágább a harmadik országbeliek foglalkoztatása, ugyanakkor az alkalmazásuknak nincs bérletörő hatása.
Gulyás Gergely: folyamatosan érkeznek az uniós pénzek Magyarországra
2024. január 18. 15:44
A bizottság elnöke által emlegetett feloldhatatlan nézetkülönbségek ellenére van még lehetőség, hogy Magyarország megállapodjon, de vannak vörös vonalak – jelentette ki az idei év első kormányinfóján Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Szerdán az Európai Parlamentben vitáztak Magyarországról, ahol Ursula von der Leyen a hazánknak járó további húszmilliárd euró kifizetését az LMBTQ- és migrációs jogoktól tette függővé. A miniszter szerint ezekben a kérdésekben a magyar választópolgárok világos döntést hoztak, ezért vannak korlátai a megállapodásnak.