Tovább csökkennek a munkáltatói adók jövőre

2017. október 12. 07:55
Két és fél százalékponttal csökkennek a vállalkozásokat érintő közterhek, amennyiben az Országgyűlés megszavazza Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden benyújtott törvényjavaslatát – közölte az MTI.

Az adócsökkentést is tartalmazó egyezséget azért kötötte meg a kormány 2016 novemberében a munkáltatók és a munkavállalók képviselőivel, hogy Magyarországon véget érjen az alacsony bérek korszaka. Beváltotta a reményeket a tavaly aláírt hatéves bérmegállapodás – közölte Varga Mihály. Mint mondta, a megállapodás értelmében 2018. január 1-jével húsz százalékra csökkenne a szociális hozzájárulási adó mértéke. Miután a versenyszféra átlagos bruttó bérnövekedése az idei év első kilenc hónapjában számítások szerint eléri a 11 százalékot, újabb fél százalékpontos enyhítés léphet életbe 2018 elején, így 2 helyett 2,5 százalékponttal lesznek kisebbek a munkáltatói adók. Megjegyezte, hogy csak ez a fél százalékpont több mint negyven milliárd forintot hagy a munkaadóknál.

A nemzetgazdasági miniszter kiemelte azt is, hogy a szociális hozzájárulási adó mellett az egészségügyi hozzájárulás 22 százalékos mértékű kulcsa szintén csökken 19,5 százalékra. Így például az úgynevezett egyéb jövedelmük után a magánszemélyeknek is kevesebb közterhet kell fizetniük jövőre.

Varga Mihály kiemelte, hogy hazánk már most az élen jár az EU-ban többek között a feketegazdaság elleni küzdelemben, illetve a személyi jövedelemadó mértékében, amely a második legalacsonyabb Európában. Hat év múlva pedig az adóék-versenyben is jelentős javulással az unió élmezőnyébe kerülünk, hiszen addigra több mint a felére, 15,5 százalékponttal csökkenhet a munkáltatói adó.

otpagrar.hu

Kapcsolódó cikkek

Megnyitotta kapuit az innoLignum Erdészeti és Faipari Szakvásár és Rendezvénysorozat

2016. szeptember 09. 07:53
Sopron városa ad otthon szeptember 8 és 10. között az Erdészeti és Faipari Szakvásárnak. Az esemény kiváló alkalmat ad a résztvevőknek a szakmai tudás és tapasztalat cseréjéhez – mondta Ugron Ákos Gábor állami földekért felelős helyettes államtitkár a rendezvény megnyitóján.

Az orosz-magyar agráregyüttműködés fontos területe lehet a jövőben vegyes vállalatok alapítása

2017. február 07. 09:00
Az orosz-magyar agráregyüttműködés fontos területe lehet a jövőben vegyes vállalatok alapítása - állapította meg a két ország mezőgazdasági minisztere hétfőn moszkvai tárgyalásai során.