Tovább erősödik az agrártárca háttérintézményei közötti együttműködés

2017. február 21. 07:23
Új együttműködések kialakítását és a működési költségek csökkentését célozta az az értekezlet, amelyet Fazekas Sándor miniszter hívott össze a Földművelésügyi Minisztérium kötelékébe tartozó több mint nyolcvan intézmény vezetője számára a Herman Ottó Konferencia Központba, 2017. február 14-én.

Közel 85 szervezet biztosítja azt a bázist, amely a Földművelésügyi Minisztérium mindennapi munkáját megkönnyíti, feladataik végzése pedig széles skálán mozog, többek között ide tartoznak az agrárszakiskolák, nemzeti parkok, génmegőrző intézmények, erdészetek – mondta el az intézményvezetői értekezleten Fazekas Sándor.

A földművelésügyi miniszter hozzátette: reményei szerint hasznos tanácskozásoknak ad alkalmat a rendezvény, amely elsősorban azt szolgája, hogy azok az intézmények, szervezetek és cégek, amelyek az agrár tárca kötelékébe tartoznak megismerjék egymás erőforrásait, adottságait, képességeit, és ezeket kiaknázva új együttműködéseket alakíthassanak ki.

 

A tanácskozáson Zsigó Róbert az általa vezetett Élelmiszerlánc-felügyeletért Felelős Államtitkárság munkáját ismertette, amelynek jelentőségét jól mutatja, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal öt évvel ezelőtti létrejötte előtt nem volt jól beazonosítható állami szereplője a szakterületnek. Az egységes központi rendszer működése a gyors és pontos munkavégzés lehetőségét garantálja – részletezte az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár.

A Közigazgatási Államtitkárság munkájáról Román István agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár tájékoztatott, míg Ugron Ákos Gábor állami földekért felelős helyettes-államtitkár szervezeti egysége tevékenységét részletezte. A Környezetügyért, Agrárfejlesztésért és Hungarikumokért Felelős Államtitkárság feladatait és erőforrásait Rácz András környezetügyért felelős helyettes államtitkár előadásán keresztül ismerhették meg a résztvevők.

 

A fenntartó minisztérium részéről megfogalmazott iránymutatás szerint a Herman Ottó Intézet weboldalán kialakítottak egy központi adatbázist, amely erősítheti a háttérszervezetek közötti együttműködéseket, segíti a már meglévő erősforrások feltérképezését, ezek hatékonyabb hasznosítását.

A adatbázis eddigi tapasztalatairól Mezőszentgyörgyi Dávid nyújtott tájékoztatást. Az ügyvezető igazgató előadásában részletesen bemutatta a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. működését és a Nagytétényi úton megnyitott konferencia központot is.

kormany.hu

Kapcsolódó cikkek

Egyre kevesebbet öntöznek a magyar gazdák

2017. október 10. 11:58
Jelenleg Magyarországon 100-130 ezer hektárt tesz ki az öntözött területek nagysága, ez korábban háromszor nagyobb volt. A szélsőséges időjárás miatt legalább évi 50 ezer hektárral kellene emelkednie a ténylegesen öntözött mezőgazdasági területnek. A magyar gazdák többsége azonban nem fejleszti öntözését, szerintük ugyanis anélkül is növekszik a magyar mezőgazdaság.

Alig van új mezőgépész, bajban a gazdaságok

2018. augusztus 29. 09:21
Egyre feszítőbb a munkaerőhiány a mezőgazdaságban. Kevesen állnak gépésznek, a szakmát még mindig olajosnak, alantasnak tartják.