Tovább fejlődik a lovasoktatás

2024. július 09. 15:25
A magyar lovasoktatás megújítását és a lovas sportok fejlődését is szolgálja, hogy a Kecskeméti Hírős Lovarda üzemeltetését a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem veszi át – jelentette ki Nagy István agrárminiszter.
Tovább fejlődik a lovasoktatás
A tárcavezető az átadási rendezvényen kiemelte, hogy a kormány a magyar lovas kultúrát szem előtt tartva alkotta meg a Kincsemről elnevezett Nemzeti Lovas Programot, amely 2012-ben hatályba is lépett. A kezdeményezés fő célkitűzéseiként többek között az állami ménesek egységes és hatékony állami irányításának megteremtését, a kiemelt létesítmények fejlesztését és a lovas rendezvények támogatását is megjelölte. Nagy István szerint azzal, hogy a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem átveszi az államtól a Kecskeméti Hírös Lovarda működtetését egy újabb fontos határkőhöz érkeztünk. Az átadás ugyanis a magyar lovas hagyományaink megőrzése és a lovas sportágak további fejlődése szempontjából is kiemelten fontos.
A miniszter kitért arra is, hogy a felsőoktatási intézményben már most is működik alapdiplomát adó lovasedzőképzés, de eddig az egyetem nem rendelkezett a fenntartásában lévő olyan gyakorlati képzési hellyel, ahol a legmagasabb szintű oktatás is megvalósítható. A kecskeméti komplexum pedig lovascentrumként működhet tovább. Nagy István kifejtette az agrártárca elkötelezett amellett, hogy minden járásban lehetővé tegye a lovasoktatást és a lovas sportok gyakorlását a diákok számára. Ebben a munkában fontos szerepet játszik a Kecskeméti Hírös Lovarda működtetése is, hiszen a lovak szeretete génjeikben rejtőzik – fűzte hozzá az agrártárca vezetője.
 
forrás: AM Sajtóiroda

Kapcsolódó cikkek

Újabb vármegyében jelent meg a madárinfluenza

2024. január 18. 13:57
Az érintett állomány ‒ már a gyanú alapján megkezdett ‒ felszámolása be is fejeződött.
 
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma ezúttal Somogy vármegye területén igazolta a magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét.

Nemzeti kincsünk a hazai vadállomány

2024. február 09. 16:01
A természeti erőforrások védelme és a velük való bölcs gazdálkodás a követendő elv. Csak így biztosítható ugyanis, hogy hosszú távon megmaradjon Magyarország gazdag, értékes természeti környezete és biodiverzitása – mondta Nagy István agrárminiszter csütörtökön, Budapesten, a FEHOVA megnyitóján