Továbbra is óriási az érdeklődés a települések fásítására
2023. január 25. 12:51
Idén már harmadik alkalommal jelentkezhettek az Agrárminisztérium Településfásítási Programjára, a 10 ezer főnél kisebb települések. Az ország legnagyobb fásítási programjának három szakaszában eddig ezernyolcszáz település 46 ezer fát igényelt.
A harmadik ütemben 10 ezer sorfát igényelhettek ingyenesen a 10 ezer főnél kisebb települések. Az érdeklődés hatalmas volt, a regisztrációs felület megnyitása után néhány óra alatt 450 település igényelt idén fát, melyek a tavaszi, valamint az őszi ültetési időszakban kerülnek majd elültetésre. A Program kiemelkedő környezeti hasznosságán túl szemléletformáló és közösségi élménnyel gazdagítja a települések lakóit, miközben felhívja a figyelmet a Vidékfejlesztési Program erdősítési pályázataira.
A Településfásítási Program nem csupán sorfákat biztosít a magyar kistelepülések számára, hanem egy komplex fásítási csomagot is ingyenesen. A 10 000 darab belterületi ültetésre alkalmas, 10-14 centiméter törzs kerületű, fafajtól függően 2-5 méter magas, 3-4 éves földlabdás vagy konténeres sorfák kiszállítását a támasztókaróval, törzsvédő hálóval, valamint takarómulccsal együtt a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. végzi. A program szakmai koordinátora az Országos Erdészeti Egyesület, ami az állami erdőgazdaságokkal egyeztetve erdész szakember jelenlétét is biztosítja az ültetésekkor.
A tegnap induló igénylés során a sikeresen pályázó kistelepülések 13 fafaj közül igényelhetnek, minimum 10 maximum 30 sorfát, például amerikai és ezüsthársat, fehér epret, hegyi és korai juhart, magas kőrist vagy puszta szilt. A fajok összeállításánál fontos szempont volt a különböző belterületi adottságok jó tűrőképessége, továbbá a kiválasztásnál nagy segítség volt a korábbi évek tapasztalata.
forrás: agrotrend.hu
Kapcsolódó cikkek
Az invazív halak nagy problémákat okoznak a hazai vizekben.
2024. október 17. 16:06
A 38 °C-os vizet adó termálforrások által táplált Hévízi-tó vízkészlete az év minden szakaszában gyakran cserélődik, a víz a "lefolyóként" emlegetett Hévízi-csatornán úszik el a tóból, és 13 km megtétele után a Zala folyóba ömlik. A szabadstrand így alakult ki, bár működését hivatalosan nem engedélyezték, a fürdőzést a zsilip közelében a vonatkozó jogszabályok szerint megtiltották.
Hasznos és értékteremtő tevékenység a házikertek művelése
2024. július 12. 12:34
A minőségi élelmiszer előállításában fontosak a házikertek, kiemelkedő szerepük van az élelmiszerbiztonság, az egészséges és magas minőségű élelmiszerek megtermelésében – mondta Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese ma, a Kertészek és Kertbarátok Országos Szövetségének második alkalommal megrendezett Kertészeti Konferenciáján, Budapesten.

