Tüntetés lesz Budapesten: utcára mennek a cafetéria miatt

2018. október 29. 11:05
A szakszevezetek november elejére szervezik a demonstrációt.

A szakszervezetek másfél hét múlva demonstrációval tiltakoznak a béren kívüli juttatások, a cafeteria megadóztatása ellen – mondta a Népszavának Székely Tamás, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete elnöke. A tervek szerint november 6-án, kedden a Magyar Nemzeti Banktól a Parlamenthez vonulnak majd.

A demonstrációt két nagy szakszervezeti konföderáció, a Magyar Szakszervezeti Szövetség és a LIGA Szakszervezetek szervezi.

Demonstrációjukkal a szakszervezetek szembesíteni akarják a kormányt azzal, hogy nem tartotta be a szavát. A napilap kérdésére, amely szerint mennyi esélyt látnak arra, hogy egy tüntetéssel sikerül meghátrálásra kényszeríteni a kormányt, Székely Tamás közölte: nincsenek illúziói, „ettől a kormánytól a munkavállalók már nem várhatnak semmit”.

privatbankar.hu

Kapcsolódó cikkek

Öreg, beteg lovak húsát tették a hamburgerekbe - Magyarország is érintett a botrányban

2017. július 25. 09:22
Öreg, beteg lovak húsát dolgozta fel és értékesítette marhahúsként az a 66 személy, akiket a napokban vettek őrizetbe Spanyolországban. A letartóztatások egy közel fél évtizede zajló botrány végére tehetnek pontot, amely arra is rámutatott, hogy alkalmanként milyen könnyen kijátszhatók az uniós élelmiszer-egészségügyi szabályok.

Megszűnő csúcshivatal: mind az 1800 ember kell

2016. augusztus 09. 07:52
Az uniós és a hazai agrár- és vidékfejlesztési támogatások kifizető ügynökségeként működő Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) átszervezéséhez az intézmény teljes, 1800 fős munkatársi állományára szükség van - szögezte le agrárszektor.hu-nak adott interjújában Gyuricza Csaba, az MVH elnöke. A nyáron megjelent kormányhatározat szerint a csúcshivatalnak január elsejétől jogutódlással meg kell szűnnie. Az MVH az új Közös Agrárpolitika (KAP) 2015-ös első "éles éve" után 432 milliárd forintnyi támogatást fizetett ki az idén június 30-i végső határidőig, október közepétől pedig újabb támogatási előlegek kiutalására készül.