Új együttműködés a Budakeszi Vadaspark és a Herman Ottó Intézet Között

2024. június 17. 15:45
A Budakeszi Vadaspark Nonprofit Kft. és a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. szorosabbra fűzi szakmai kapcsolatait. Aláírt együttműködési megállapodásuk szerint kiemelt figyelmet fordítanak a fajvédelmi feladatokra, a természeti nevelésre és a társadalmi szemléletformálásra.
Új együttműködés a Budakeszi Vadaspark és a Herman Ottó Intézet Között
A megállapodással a két szervezet elsődleges célja, hogy elősegítsék Magyarország természeti értékeinek megőrzését, a környezeti és természeti nevelés, valamint a társadalmi szemléletformálás elősegítésére irányuló, közös stratégiai céljaik megvalósulását.
 
Az együttműködésben végzett tevékenység magában foglalja a közös szakpolitikai célok meghatározását, együttes fellépést e célok elérése érdekében, valamint a társadalom és azon belül az egyes specifikus érdekcsoportok ismereteinek bővítését, tájékoztatását.
A közös tevékenységek során kiemelt szerepet kap az év emlőse kezdeményezéshez kapcsolódó feladatok magas szintű megvalósítása, amely az idei évben a vadmacska és a hozzá kötődő természetvédelmi, tudományos tevékenység népszerűsítése.
 
A szakterületet érintő kutatási tevékenységek során egymás támogatása, közös pályázat benyújtása, őshonos fajok, mint természeti értékek megőrzéséhez kötődő kutatási és gyakorlati tevékenységek összehangolása, közös kiadványok összeállítása, a természetvédelemhez és a biológiai sokféleség megőrzéséhez kapcsolódó rendezvények szervezése, szemléletformálási és oktatási tevékenységhez kapcsolódó ifjúsági pályázatok lebonyolítása mind az együttműködés részét képezi.
 
forrás: agrotrend.hu / Greendex

Kapcsolódó cikkek

Debreceni BMW-gyár: klasszikus juttatásokkal és kedvezményes autókkal csábítják a leendő dolgozókat

2024. január 16. 17:24
A BMW Group Gyár Debrecen munkavállalóinak 2024-től nyílik először lehetőségük kedvezményes céges autóbérlésre. A cég 140 új munkatársát először egy négycsillagos hotelbe, majd az üzem csúcstechnológiás, mintegy hétezer négyzetméter területű képzési központjába vitték. A leendő kollégák teljesítménybónuszt, cafeteriát, SZÉP-kártyát és munkába járási támogatást kapnak, miközben igénybe vehetik az üzem fizikoterápiával és belgyógyászattal rendelkező egészségközpontját is.

A brutális infláció szétveri a nyugdíjemelés békeidőkre kitalált rendszerét

2022. december 09. 11:35
A nyugdíjemelés összetett és halmozódó gondjainak kezelésére a jelenlegi rendkívüli helyzetben alkalmatlan az inflációs nyugdíjemelés mai rendszere. Ezért feltétlenül szükséges a békeidőkre kitalált paradigma leváltása, legalább a rendkívüli veszélyhelyzet időtartamára. Helyette a havi csúszó emelés rendszerére célszerű késedelem nélkül áttérni.
 
A KSH december 8-án közzétett inflációs gyorstájékoztatója szerint 2022. novemberben 2021. novemberéhez képest a fogyasztói árak átlagosan 22,5%-kal növekedtek - ez is pusztító világbajnoki teljesítmény -, de az élelmiszer- és háztartásienergia-árak ezen belül szinte fölrobbantak, a növekedésük 43,8%-os és 65,9%-os volt. A nyugdíjas fogyasztóiár-index egyebek között emiatt lett magasabb az általános inflációs mértéknél, és elérte a 25,2%-ot.