Új horizont az egyetemi tehetséggondozásban
2024. október 21. 17:45
A hallgatóknak teret kaphat a kreativitása és tehetsége.
Légy Te a jövő vezetője! Így szól a MATE új kezdeményezésének, a Jövő Vezetői Program (JVP) jelmondata, amelynek nyitórendezvényét október 15-én, az egyetem Szent István Campusán tartották.

A Jövő Vezetői Program nyitórendezvényét október 15-én tartották – fotó: MATE
A korábbi sikeres nemzetközi példákon alapuló, itthon azonban először megvalósuló program célja az egyetemi tehetséggondozás megújítása. Ennek jegyében a JVP szervezői olyan hallgatókat kerestek, akik nem feltétlen a tanulmányi átlagukkal, hanem az ambíciójukkal tűnnek ki a tömegből. Hiszen a hallgatók olyan vezetői készségeket sajátíthatnak el, amelyekre az egyetemi órák keretében nincs lehetőségük, és amelyekkel kitűnnek kortársaik közül. Amint azt a leírásában is részletezik, súlyozásában 65%-ban szakmai és 35%-ban vezetői pilléreken alapul a program.
A Jövő Vezetői Program nyitórendezvényén dr. Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora úgy fogalmazott, hogy egy egyetem a diákjai számára attól az, ami, hogy olyan tehetségnevelési programokat indít és olyan lehetőséget biztosít a tehetségük kibontakozására, amely más fórumokon, más intézményekben nem oldható meg, nem valósítható meg.
A programmal „szeretnénk olyan perspektívát adni a hallgatóknak, az oktatóknak, a kutatóknak, aminek segítségével kibontakozhatnak, utat és teret kaphat a kreativitásuk és tehetségük” – mondta.
Kitért arra is, hogy „a jövőt mindig a tehetséges fiatalok alakították, építették. Erről szól ez a program, ezért szerepel benne a jövő, ezért szerepel benne az, hogy vezetői program, hiszen olyan képességekkel kívánjuk kiegészíteni a hallgatók tanulmányait, amelyek a képzésből részben hiányoztak vagy pedig kevésbé markánsan kifejezetten vannak jelen.”
Dr. Gyuricza Csaba azt is hozzátette, hogy a programnak kiemelt szempontja az együttműködés fontosságának hangsúlyozása. „Mert egyedül sosem megy. Mindig együttműködésben, hálózatokban kell gondolkodni, hálózatokban kell működni, eredményeket csak együttműködésben lehet elérni” – szögezte le.

A program célja az egyetemi tehetséggondozás megújítása – fotó: MATE
Dr. Szabó Katalin, a Jövő Vezetői Program projektvezetője szerint a mai nap egy hosszú és ígéretes út első lépése, amelyet elhivatott szakemberek és motivált fiatalok együtt, közösen fognak végig járni. „A jelentkezői létszám messze felülmúlta a várakozásainkat: közel 200 jelentkezőből választottuk ki azt az 50 hallgatót, akik ma itt ülnek közöttünk.”
Rámutatott arra is, hogy a Jövő Vezetői Program sokkal több, mint egy tehetséggondozási kezdeményezés. „Olyan közösség építéséről szól, amelyben a jövő kiemelkedő szakemberei, kutatói, vállalkozói, közszolgálati vezetői és innovátorai születnek meg, fejlődnek és találnak egymásra.”
Elmondta azt is, hogy ez a program lehetőséget kínál arra, hogy a hallgatók ne csak a szűken vett szakmai területükön mélyítsék el a tudásukat, hiszen ma ahhoz, hogy valaki valóban kiemelkedő vezetővé váljon, szélesebb körű látásmódra, nyitott gondolkodásmódra és problémamegoldó képességre van szüksége.

Dr. Szabó Katalin, a Jövő Vezetői Program projektvezetője – fotó: MATE
Amint arra is rávilágított, a projekt egyúttal mentorprogram is, amely során „olyan szakemberektől tanulhatnak, akik már megjárták azokat az utakat, amelyekre a programban részt vevő hallgatók most fognak lépni.”
Végezetül úgy fogalmazott, hogy reményei szerint a programot követően olyan fiatal vezetőink lesznek, akik szakértelmükkel, rátermettségükkel és cselekvőkészségükkel, valamint világlátottságukkal fognak hozzájárulni egy új vezetői generáció kiépüléséhez.

A hallgatók olyan vezetői készségeket sajátíthatnak el, amelyekre az egyetemi órák keretében nincs lehetőségük – fotó: MATE
A Jövő Vezetői Programban részt vevő hallgatók diplomája jelentősen felértékelődik, ugródeszkát biztosítva a karrierjük beindításához. A program hazai és nemzetközi munkaerőpiac legjobbjai közé emeli majd a hallgatókat. Mindemellett havi 60 000 Ft ösztöndíjat kapnak 8 hónapon át, hogy a figyelmüket maximálisan a személyes fejlődésükre fordíthassák.
Az ösztöndíj mellett a program akár 10 kreditként is elszámolható, mint C tárgy. Továbbá a programban való részvétel gazdagítja a CV-t és plusz pontot jelent a pályázatokra és ösztöndíjakra való jelentkezés során.
Ez a megjelenés a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemmel történt együttműködés keretében jött létre.
forrás: agroinform.hu
Kapcsolódó cikkek
Több, mint húszezren látogattak el Mezőfalvára
2023. június 09. 11:30
Sikeresen lezajlott a 2023. június 7-8-i NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow Mezőfalván.
Több mint húszezer látogatóval, sikeresen lezajlott a 2023. június 7-8-i NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow-Mezőfalva. Az ország legnagyobb szántóföldi kiállításán a szervezők a fenntartható, illetve a klímaváltozáshoz alkalmazkodó gazdálkodási módszerek, eszközök bemutatására helyezték a hangsúlyt.
A magyar bort és a borászokat ünneplik Egerben
2023. július 07. 14:16
A magyar borászok tele vannak újításokkal, miközben tisztelik a hagyományaikat és féltő szeretettel óvják a szakmai titkaikat - jelentette ki Nagy István agrárminiszter az Egri Bor Ünnepén, csütörtökön.
A tárcavezető arra emlékeztetett, a szőlő és a bor emberi civilizációt alakító hatása, kulturális jelentősége, és mint a művészetek mindig újító ihletője több évezredes hagyományban gyökerezik. A bor története az emberiség története, teremtett világunk története, amely számos hagyomány részévé vált, vagy éppen maga teremtett tradíciót.