Új külpiaci távlatokat nyithat a magyar agrárdigitalizáció

2019. május 20. 08:11
Az Agrárminisztérium kiemelt hangsúlyt fektet arra, hogy az agrárpálya vonzóvá tételével, új, digitális tudás, készségek, szemlélet elősegítésével támogassa a gazdálkodást választó vidéki fiatalokat. A pályaorientációtól a szakképzésen át a digitális megoldások terjesztését célzó stratégia ahhoz is hozzájárul, hogy szélesebbre tárja az új piacok kapuit az új generáció eszközeit használni képes gazdák előtt - hangsúlyozta beszédében Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese a Kína és Kelet-Közép-Európa 17 országa részvételével zajlott miniszteri csúcson a kínai Hangzhouban.

A "Digitalizáció - a vidék újjáélesztésének motorja" mottóval rendezett konferencia közös nyilatkozatot fogadott el, amelyben az agrárminiszterek a fenntartható fejlődés keretében  ösztönzik az új technológiák, a mesterséges intelligencia, az adatközpontúság terjedését a mezőgazdaság és élelmiszeripar területén. A tanácskozás résztvevői emellett üdvözlik, hogy 2020 a Kína – Kelet-Közép-Európa kormányfői csúcson született döntés értelmében a sokrétű mezőgazdasági együttműködés éve lesz. Mint azt a találkozót elnöklő Han Changfu kínai miniszter is elmondta, Kína szélesre tárja kapuit mindazon termelők előtt, akik tudnak élni a modern e-kereskedelem lehetőségeivel.

Kép letöltése
 
Fotó: AM

 

A miniszteri csúcstalálkozó mellett Farkas Sándor kétoldalú egyeztetést folytatott kínai partnerével, Qu Dongyu miniszterhelyettessel. A magyar agrártárca miniszterhelyettese jelezte, hogy az 5,3 százalékos magyar gazdasági növekedés annak is köszönhető, hogy a hazai gazdaságpolitika a hagyományos nyugat-európai és V4 partnerek mellett nyit a globális gazdaság legnagyobb és leggyorsabban fejlődő piacai irányába is. A két vezető egyeztetést folytatott az innovációs együttműködés, a lótenyésztés és lovassportok lehetőségeiről, valamint a mezőgazdasággal kapcsolatos egyéb aktuális nemzetközi kérdésekről.

Kép letöltése
 
Fotó: AM

 

Kína a magyar agrárium egyik legfontosabb EU-n kívüli piaca. A kontinensnyi ország növekvő igényei miatt nagy lehetőségeket tartogathat a megfelelően felkészült agrárcégek számára. Ennek elősegítése érdekében a kínai fél tavaly óta jelentősen könnyítette az e-kereskedelmi felületeken keresztül történő élelmiszer-bevitel szabályait.

kormany.hu

Kapcsolódó cikkek

Tudjon meg mindent a kölcsönös megfeleltetésről! – 1. rész: Mi fán terem a KM?

2019. december 05. 13:32
A kölcsönös megfeleltetés (közismertebb nevén: KM) fogalmával sajnos az esetek többségében csak akkor találkozik a termelő, amikor megcsörren a telefonja és ellenőrzésre rendelik be, vagy helyszíni KM ellenőrzésre jelentkeznek be a hatóságok. Ilyenkor az első reakció általánosan a kétségbeesés és a büntetéstől való félelem. A KM követelményeinek ismerete alapvető fontosságú a mezőgazdasági támogatások szempontjából, hiszen az előírások betartása a területalapú támogatásoknak is alapfeltétele.

Felmérés a biomassza alapú gazdasággal kapcsolatban

2021. január 25. 09:44
A felmérés a Fenntartható körkörös biomassza alapú gazdaság előmozdítása közép- és kelet-európai országokban (rövidítés: BIOEASTsUP) projekt keretében szerveződik, amelyet a Horizon 2020 uniós program finanszíroz.