Új nagysebességű vasútvonalak köthetik össze Olaszországot és Németországot

2024. január 11. 18:30
Az olasz Trenitalia és a német Deutsche Bahn bejelentette, hogy új, közvetlen, határokon átnyúló vasútvonalat indítanak München és Milánó között. Ráadásul a tervek szerint Münchenből közvetlen vonat indul majd az olasz fővárosba, Rómába is.
 
Új nagysebességű vasútvonalak köthetik össze Olaszországot és Németországot

Az üzemeltetők 2023 végén írták alá az előzetes megállapodást, a két új útvonal pedig 2026-ban indulhat el. A projekt az Európai Bizottság támogatását élvezi, és végül akár Münchenből egészen Berlinig is meghosszabbítható lenne, így az európai kontinens nagy részét átszelő vasútvonal jönne létre.

A járatok eleinte hagyományos sebességgel fognak közlekedni, azonban a vonalakon végzett fejlesztések a jövőben gyorsabb közlekedést tesznek majd lehetővé.

A Róma-München útvonalon a vonatok megállnak majd Firenzében, Bolognában, Veronában, Roveretóban, Trentóban, Bolzanóban, Brennerben és Innsbruckban, míg Milánó-München között a tervek szerint Brescia, Verona, Bolzano, Brenner és Innsbruck állomásokon állnak majd meg a járatok – írta meg a TimeOut.
 
A most utazóknak érdemes észben tartani, hogy január 12-éig sztrájkol a Deutsche Bahn, magyar járatok is érintettek.
 
forrás: turizmus.com
 
 

Kapcsolódó cikkek

Nappalivá alakították át a bakonyi falu buszmegállóját

2024. október 01. 17:23
A nagyteveli buszmegálló várakozóját rusztikus nappalivá változtatták, ahol öröm a várakozás minden pillanata.

Nem biztonságos a 2-3 centiméteres, vékony jégréteg a Balatonon

2024. január 11. 18:25
A Balaton parti sávjának egyes részein és a kikötőkben kialakult 2-3 centiméteres jég a közlekedésre, valamint a sportolásra is alkalmatlan – hívja fel a figyelmet a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtöki közleményében.
A jégen tartózkodás szabályait a jégbeszakadás miatti balesetek megelőzése érdekében a rendőrök fokozottan ellenőrzik. Helyszíni bírságot szabhatnak ki a szabályszegőkre, és szabálysértési eljárást is indíthatnak ellenük.