Új szintre lép az agrár-együttműködés Mongóliával

2024. március 06. 13:14
A mezőgazdasági és élelmiszeripari kapcsolatok szorosabbra fűzéséről írt alá együttműködési szándéknyilatkozatot Nagy István tárcavezető, aki szerdán, az Agrárminisztériumban egyeztetett Javkhlan Bolddal, Mongólia pénzügyminiszterével.
Új szintre lép az agrár-együttműködés Mongóliával
A miniszter a találkozón arról beszélt, hogy az agrárium az egyik pillére a mongol gazdaságnak. A szélsőséges hideg miatt azonban sajnos hatalmas károkat szenved el az ágazat, ebben a rendkívüli helyzetben azonban hazánk kész segítséget nyújtani a közép-ázsiai országnak. Nagy István arra emlékeztetett, hogy tavalyelőtt a magyar mezőgazdaságnak is történelmi aszállyal kellett megküzdenie.
Új szintre lép az agrár-együttműködés Mongóliával
Kifejtette, Mongólia mezőgazdasága komoly fejlődésen megy keresztül, melynek egyik állomása, hogy a nomád állattenyésztés felől más irányba is nyitnak. Éppen ezért is fontos a tapasztalatcsere, illetve a tudományos és oktatási együttműködések további erősítése a két ország között. A magyar cégek és vállalatok, valamint az oktatási intézmények készek átadni a tapasztalataikat a mongol partnereiknek. Az agrártechnológiák, a baromfiágazat vagy a vetőmagelőállítás területén fontos együttműködések jöhetnek létre a két ország között - fűzte hozzá.
 
A találkozó keretében együttműködési szándéknyilatkozat aláírására is sor került. A partnerségi megállapodás többek között kiterjed a mezőgazdasági gépek korszerűsítésére, az állatgenetikai erőforrások megőrzésére, öntözésfejlesztési, valamint erdészeti kérdésekre is.  A megbeszélésen Javkhlan Bold pénzügyminiszter hivatalos látogatásra hívta Nagy István tárcavezetőt Mongóliába.
 
 forrás: AM Sajtóiroda

Kapcsolódó cikkek

Ezért örülhet a gazda, ha erdei szalonkát lát a földjén!

2024. december 18. 20:53
Erdei szalonka táplálkozási helyeit vizsgálták a MATE kutatói.
 

Két megyében ismét felütötte fejét a madárinfluenza

2024. április 17. 14:57
Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki Békés és Jász-Nagykun-Szolnok vármegye több állattartó telepén is a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az érintett állományok felszámolása, valamint a járványügyi nyomozás folyamatban van. A hatóság a madárinfluenza újbóli jelenléte miatt ismételten felhívja az állattartók figyelmét a járvány elleni védekezés fontosságára.