Újabb botrány a növényvédő szerek miatt

2017. május 05. 08:08
A glifozát hatóanyagéhoz hasonló botrány van kialakulóban az Egyesült Államokban. Ezúttal az úgynevezett organofoszfát típusú vegyületek kapcsán merült fel, hogy súlyosan károsítják az élővilágot, különösen a kiskorúak, illetve a szerekkel dolgozó gazdálkodók szervezetét. A Dow Chemical megpróbálja elérni a Trump-kormányzatnál, hogy ne törődjön a veszélyre figyelmeztető, nem megbízhatónak tartott tanulmányokkal.

A Dow Chemical vegyipari óriás arra kéri a Trump-kabinetet, hagyja figyelmen kívül azokat a tanulmányokat, amelyek az organofoszfát típusú vegyületek káros hatásairól tanúskodnak. Az amerikai AP hírügynökséghez is eljutott levelet április közepén küldték el a Dow ügyvédei és két másik gyártó képviselői három kormányzati szervnek.

 
Három hatóanyagról (klórpirifosz, diazinon és malathion), illetve igen széles körben használt rovarirtókról van szó, amelyek egyes vélemények szerint károsak az élővilágra. Az olcsó és hatékony szerek a kártevők idegrendszerét támadják meg, így ölik meg őket. Amerikában az epertől a szójáig szinte mindent kezelnek velük, ám egyes egyetemi és szövetségi kormányzati tanulmányok szerint csecsemőkre és gyerekekre különösen veszélyesek lehetnek, akárcsak a vegyszerekkel dolgozó farmerekre.

Az amerikai környezetvédelmi hivatal (EPA) legfrissebb értékelése szerint a klórpirifosz „valószínűleg hátrányosan érint” 1778 állat- és növényfajt, köztük veszélyeztetettnek számító emlősöket, madarakat, halakat és békákat. A diazinon és malathion esetében hasonló eredményre jutottak.

Az EPA új vezetője, Scott Pruitt viszont – szembemenve saját szervezete álláspontjával – már a múlt hónapban kijelentette, hogy nem támogatja a Dow klórpirifosz hatóanyagú növényvédő szereinek betiltását, hiába mutatnak rá itt is a tanulmányok, hogy károsan hatnak a gyermekek agyi fejlődésére. Scott Pruitt volt egyébként az is, aki szerint a szén-dioxid-kibocsátás nem meghatározó tényezője a globális klímaváltozásnak.

A Dow Chemical szerint a tanulmányok nem megbízható tudományos alappal rendelkeznek, ezért a saját maguk által felkért szakemberekkel próbálja bizonyítani igazukat. A konszern nem mulasztotta el kinyilatkoztatni azt sem, hogy a magasabb terméseredmények elérése mellett az emberi egészség és a környezet védelmét is mindig szem előtt tartják. Az EPA nyilatkozata szerint egyelőre nem találkoztak a Dow hivatalos képviselőivel, de körültekintően fognak eljárni az ügyben.

A Dow Chemical az 1960-as évek óta forgalmaz klórpirifosz hatóanyagú szereket alma, cseresznye, citrusfélék és más növények kezeléséhez. Egyedül az USA-ban évente mintegy 2300 tonnát értékesítenek belőlük. Egy 2012-es tanulmány azt állította, hogy e vegyszerek a talajvizet is beszennyezhették fél évszázad alatt.

A malathion alapú szereket előállító FMC Corporation szerint a hatóanyag fontos eszköz a rovarkártevők elleni harcban, az EPA-tanulmány visszavonása pedig elegendő időt adna a megalapozottabb vizsgálatok elvégzéséhez. A diazinonnal dolgozó Adama nem válaszolt az AP megkeresésére.

A Bush-kormányzat már 2005-ben betiltotta a diazinon hatóanyagú szerek házi használatát (hangyák és más kártevők ellen), de zöldségeknél és gyümölcsöknél továbbra is szívesen alkalmazzák a farmerek. A malathion elsősorban szúnyogok és gyümölcslegyek ellen való, de a tetűirtó gyereksamponokban is megtalálható.

Az AP felhívta a figyelmet arra, hogy a Dow Chemical 1 millió dollárral támogatta Donald Trump elnök beiktatási ceremóniáját, és további jelentős összegekkel a kampányát, ráadásul Andrew Liveris elnök-vezérigazgató fontos megbízást is kapott, belkereskedelmi ügyekben ad tanácsokat a kabinetnek. Hivatalos adatok szerint a Dow 13,6 millió dollárt költött tavaly lobbizásra.

A Dow Chemical jelenleg éppen „házasságra készül” a szintén amerikai DuPont vegyipari konszernnel. Március végén az Európai Bizottság jóváhagyta a két cég egyesülését. Ezzel elhárult a legnagyobb akadály, vagyis az ügylettel létrejöhet a világ legnagyobb, mintegy 130 milliárd dollár piaci tőkeértékű vegyipari óriásvállalata.

Úgy tűnik, az organofoszfát típusú vegyületek kapcsán hasonló globális vita van kialakulóban, mint a glifozát növényvédőszer-hatóanyag esetében. Miután az Európai Vegyianyag Ügynökség (ECHA) úgy nyilatkozott, hogy a glifozát rákkeltő hatása a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján nem bizonyítható, Phil Hogan uniós mezőgazdasági biztos máris felvetette, hogy a szer használatát további tíz évre engedélyezni kellene.

 

www.agrarszektor.hu

Kapcsolódó cikkek

Elkezdődött a gímszarvasok bőgése a Gemencben

2018. augusztus 22. 08:25
Elkezdődött a szarvasbőgés a gímállományáról híres gemenci erdőben, a jelenség ideje alatt a Gemenc Zrt. több kirándulást szervez erdei vasúton és lovas fogattal a természetbarátoknak - közölte az erdőgazdaság az MTI-vel.

Világszínvonalú agrárkutatásra törekszik az MTA

2017. január 23. 07:58
Új kutatóház, induló beruházások, folytatódó stratégiai programok 2017-ben a Magyar Tudományos Akadémián. A tervek között több agrárvonatkozású is akad.