Újabb gazdákat segítő program indul

2016. február 24. 13:22
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) újabb gazdabarát programot indít, azért, hogy a közös agrárpolitikához alkalmazkodva a lehető legeredményesebben segítsék a gazdák és a földművesek munkáját - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter kedden Baján, egy gazdafórum előtt tartott sajtótájékoztatón.

Az MVH Gazdabarát megújításának második programja során egyszerűsíteni akarjuk az eljárásokat, gyorsabb ügyintézést szeretnénk, illetve a szakmai munkának a fejlesztése is kiemelt cél - hangsúlyozta a miniszter. Fazekas Sándor fontosnak tartja, hogy átláthatóan és viszonylag gyorsan jussanak el az érintettekhez azok a támogatások, amelyeken a magyar mezőgazdaság működése, versenyképessége múlik. Adatai szerint 2015-ben az MVH 262 ezer ügyet zárt le, amelyből mindössze 1150 esetben történt fellebbezés. Fazekas Sándor kiemelte, hogy 2015-ben 2450 milliárd forint volt az ágazat kibocsájtása, amelynek tükrében a mindenkori legnagyobb agrártámogatások, a mintegy 800 milliárd forint eljuttatása a gazdákhoz mindenképpen jelentős tétel.     Az MTI kérdésére válaszolva a miniszter elmondta: a kormány dönthet arról, hogy kell-e változtatni a jelenlegi állami szervezetrendszeren. Fazekas Sándor úgy fogalmazott: az MVH az unió által akkreditált szigorú ellenőrzés mellett működő szervezet, azokhoz a kötelező uniós szabályokhoz köteles igazodni, amelyek a pénzkifizetéseket ellenőrzés alatt tartják, hiszen itt az Európai Unió adófizetőinek a forintjairól, euróiról van szó.     A miniszter szólt arról, hogy a támogatások elsőszámú haszonélvezői nem a gazdák, hanem a lakosok, hiszen ha nem lenne támogatás, az élelmiszerek sokkal drágábbak lennének.     Meggyőződésem, hogy az MVH ellátja a feladatait, rendkívül nagy ügymennyiséggel birkózik meg eredményesen - tette hozzá.     Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, a Bácskai Kultúrpalota színháztermében tartott gazdafórumon emlékeztetett arra, hogy a magyar mezőgazdaság sokat tett azért, hogy az ország kilábaljon a gazdasági válságból.     Idézte a 2010-es adatokat, amikor 1650 milliárd forint volt a mezőgazdaság kibocsájtása, amely 2015-re 2450 milliárd forint fölé emelkedett.     Fazekas Sándor egyértelmű sikerként értékelte, hogy az állattenyésztés stabilizálta magát, a problémák ellenére is nőtt az állatállomány, a szőlőágazatban 2015-ben 40 százalékkal több bor termett, mint az előtte lévő években.     Ötezer hektár szőlőt telepítettek, ami már azt jelentette, hogy exportra termelt a gazdaság, egyre kevesebb import bor jön be - mondta, hozzátéve, hogy 145,5 millió euró támogatás érkezik 2018-ig a borágazatba.     Kiemelte az agrárexport kiemelt emelkedését, amely a 2010-es 4 milliárd 600 millió euróról, 2015-re 6 milliárd 400 millió euróra, 38 százalékkal emelkedett.     Fazekas Sándor leszögezte: az Európai Unión belül a magyar mezőgazdaság tudott az elmúlt időszakban a legdinamikusabban növekedni.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

Dinnyevédjegy bevezetését tervezik

2017. július 24. 07:59
Dinnyevédjegy bevezetését tervezik, hogy a fogyasztók jobban meg tudják különböztetni a magyar dinnyét a külfölditől - mondta Horváth Zoltán, a Baranya megyei kormánymegbízott az M1 aktuális csatornán pénteken.

Nem a ruha teszi a jelentkezőt

2018. augusztus 21. 08:05
Egy állásinterjún mindenki szeretné magából a legjobbat mutatni. Sokszor azonban nem is gondolnánk, milyen szabályokra érdemes odafigyelni, főleg az öltözködés terén