Újabb szakaszába lép a Budapest-Hegyeshalom vasútvonal felújítása

2023. október 27. 14:17
Három héten át több szakaszon csak pótlóbusszal lehet közlekedni, mert a munkálatok már mindkét vágányt érintik.
 
Új fázisához érkezett a győri fővonal pályarekonstrukciója. Október 27-étől a munkálatok egyidejűleg érintik mindkét vágányt, ezért három héten keresztül, november 17-ig teljesen szünetelni fog a vonatközlekedés Biatorbágy–Szárliget, illetve Tatabánya, éjszakánként pedig Szárliget és Budaörs között – tájékoztat honlapján a MÁV Zrt. Ezeken a szakaszokon kizárólag pótlóbuszok szállítják majd az utasokat.
Újabb szakaszába lép a Budapest-Hegyeshalom vasútvonal felújítása
Ahogy arról lapunk is beszámolt, a Budapest–Tatabánya–Győr–Hegyeshalom fővonal Biatorbágy és Szárliget közötti szakaszának felújítása szeptember 18-én kezdődött.
 
Három ütemben végzik el a pályarekonstrukciót
Ennek előzménye, hogy a Biatorbágy és Szárliget közötti 29 kilométeres vonalszakaszon az ütemezett, rendszeresen elvégzett ún. kihúzóerő-vizsgálatok megállapították, hogy az idei heves esőzések és az elmúlt hetek hősége hatására felgyorsult a korábban feltárt állapotromlás üteme, így szükségessé vált az eredetileg a jövő esztendő első negyedévére tervezett felújítási munkák újraütemezése, minél korábbi elvégzése.
 
A tájékoztatás szerint a sínek, betonaljak cseréje mellett elvégzik az ágyazatrostálást, vágányszabályozást, továbbá több mint másfél kilométer hosszan az alépítményt is (vasúti töltés, bevágás) helyreállítják, ezenkívül hat felsővezeték-tartóoszlopot is cserélnek. A három ütemre felosztott, mintegy három hónapig tartó munkálatsorozat során 950 darab 120 méter hosszú sínszálakat fektetnek le, 96 ezer vasbetonaljat cserélnek, és mindeközben több mint 100 ezer tonna ágyazati anyagot építenek be.
 
A kivitelezést a MÁV Zrt. leányvállalata, a MÁV FKG végzi, a karbantartásra 32,5 milliárd forintot fordítanak.
 
Külön felületen tájékozódhatnak az utasok a változásokról
A változásokról és az utazáshoz javasolt járatokról az utasok ezen az oldalon tudnak tájékozódni, amelyet folyamatosan frissítenek részletes információkkal, menetrendekkel, térképekkel.
 
Ezenkívül az állomások, megállóhelyek, vonatok kijelzőin, plakátokon és hangosbemondókon, továbbá az értékesítési csatornákon keresztül is tájékoztat a vasúttársaság.
 
Tájékoztatnak arról is, hogy mától a győri fővonal Biatorbágy és Szárliget közötti szakaszán végzett pályafelújítás miatt a tehervonatok forgalmát a Székesfehérvár-Komárom vonalra terelik, ezért ott átmenetileg személyszállító vonatok nem közlekednek, mivel az átterelt teherforgalom bizonytalanná és kiszámíthatatlanná tette volna a személyszállítás menetrendjét. 20-25 perccel hosszabb eljutási idővel kell számolni, mivel a pótlóbuszok megállási helye a legtöbb esetben távolabb esik a vasútállomásoktól, megállóhelyektől.
 
A tehervonatok közlekedése a Székesfehérvár-Komárom vonalon a megszokottnál nagyobb zajhatással jár majd, ez éjszaka is hallható lesz a vasútvonal menti térségekben, településrészeken - olvasható a vasúttársaság honlapján.
 
forrás: hvg.hu

Kapcsolódó cikkek

Új bringás pihenőhelyet adtak át, és a kolostorkert is megújult Balatonalmádiban

2023. március 30. 15:15
Átadták a Balatonalmádihoz tartozó Vörösberény új kulturális közösségi terét, a kerékpárosok pedig egy új pihenőpontot kaptak a Balatoni Bringakör közelében.
Március 17-én átadták a Balatonalmádihoz tartozó Vörösberény új kulturális közösségi terét, a jezsuita kolostor kertjét, a kerékpárosok pedig egy új pihenőpontot kaptak a Balatoni Bringakör közelében – írja a welovebalaton.hu.
 

Világranglistára került a Szent István-terem

2023. március 20. 10:46
A tekintélyes amerikai lap, a TIME idén is összeállította a világ 50 legnagyszerűbb helyszínének listáját. Budapest egyesítésének 150 évfordulója apropóján több magyar látványosságot is kiemelnek, köztük a Nemzeti Hauszmann Program több elemét is nevesítik.
 
A TIME emlékeztet, hogy Buda, Óbuda és Pest egyesítésével 150 éve jött létre a modern Budapest, és – a magyar főváros egyéb helyszíneinek ajánlása mellett –  külön kiemeli a Budavári Palotanegyed látványosságait, megemlítve, hogy a Nemzeti Hauszmann Program keretében újjászületett épületek ismét eredeti szépségükben ragyognak. Név szerint említik az újjáépített Szent István-termet, a Főőrség épületét és a Karakas pasa tornyát.