újabb változás jön a boltokban márciustól
2024. január 08. 16:07
A kormány arról döntött, hogy az 1 milliárd forint feletti árbevétellel rendelkező élelmiszerkereskedőknek figyelemfelhívó tájékoztatót kell kihelyezniük, amennyiben egy termék kiszerelése csökkent. A szabály március 1-től él.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) érvelése szerint az elmúlt hónapokban számos országban kiemelt figyelmet kapott az a jelenség, miszerint bizonyos termékek árának változatlanságával vagy akár emelkedésével párhuzamosan, a termék mennyisége csökken.
Ezen megtévesztő gyakorlat eredménye az, hogy a fogyasztók a megvásárolt termékekből a korábbiaknál kevesebbet kapnak a pénzükért.
A kormány által elfogadott új intézkedés a fogyasztók körültekintőbb és tudatosabb vásárlási döntését segíti elő azzal, hogy 2024. március 1-től jogszabályban kötelezi az 1 milliárd forint feletti árbevételű élelmiszer-kereskedőket arra, hogy a termék mellett elhelyezett, figyelemfelhívó tájékoztatással hívják fel a vásárlók figyelmét, hogy az általuk árusított, előrecsomagolt termékek kiszerelése a korábban megszokottakhoz képest kisebb lett.
A KISZERELÉS, ÍGY KÜLÖNÖSEN A TÖMEG VAGY TÉRFOGAT CSÖKKENÉSÉNEK VISZONYÍTÁSI ALAPJA AZ ADOTT TERMÉK GYÁRTÓJA ÁLTAL 2020. JANUÁR 1. ÉS 2023. JÚLIUS 1. KÖZÖTT ALKALMAZOTT KISZERELÉS LESZ.
A kereskedők tájékoztatási kötelezettsége 2 hónapig áll fenn, főszabály szerint az új, csökkentett méretű termék kereskedő általi forgalmazásától kezdődően.

A kereskedő tájékoztatási kötelezettségének teljesítése érdekében a gyártó, a magyarországi forgalomba hozó és beszállító köteles a kiszerelési egység csökkenésével érintett termékvonatkozásában megfelelő módon tájékoztatni a kereskedőket. A szabályok elmulasztása esetén a fogyasztóvédelmi hatóság fog eljárni.
A kiszerelés-csökkenéssel érintett termékekről a fogyasztók a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt (NÉBIH) honlapján nyilvánosan elérhető tájékoztató adatbázisból is tudakozódni tudnak majd.
A részletszabályok hamarosan megjelennek a Magyar Közlönyben.
forrás: portfolio.hu
Kapcsolódó cikkek
Százezernyi magyar örülhet: tényleg pofonegyszerű lesz nekik munkát találni áprilistól?
2024. március 19. 15:17
Áprilisban indul 200 milliárd forintos keretösszegű, 30 év alattiak elhelyezkedését segítő Ifjúsági Garancia Plusz program indul - jelentette be Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1-en.
MÁSZ: a benzin 10 forinttal olcsóbb, a dízel 1 forinttal drágább a szomszéd országok átlagáránál
2024. május 10. 15:31
A Magyar Ásványolaj Szövetségnek (MÁSZ) a belföldi és a környező országok üzemanyag árait bemutató heti tájékoztatása szerint a 95-ös motorbenzin pénteki 613 forintos átlagára 10 forinttal alacsonyabb, a 604 forintos dízelár 1 forinttal magasabb, mint a szomszédos országok átlagára.