Újdonságok Berlinből
2023. március 13. 10:51
Nem történt óriási meglepetés, az idén is ehető újdonságot választott a szakmai közönség a Fruit Logistica kiállítás legjobb újdonságának. A boldog győztes a Rijk Zwaan nemesítőház csapata, a fődíjas újdonság pedig a Tatayoyo márkanéven forgalmazott snackpaprika-fajta lett. Az ezüstérmet a Syngenta vitte haza az érést a héjszín változásával jelző sárgadinnyéjével; a bronzot pedig a spanyol Anecoop szövetkezet egy brokkolialapú guacamole-helyettesítővel.

A nemzetközi zöldség-gyümölcs frissáru-kereskedelem hatalmas szabású berlini csúcstalálkozóján, a február elején tartott Fruit Logistica kiállításon elnyerhető innovációs díj komoly elismerés a szakmában, és remekül lehet rá marketinget építeni – vallották már a korábbi nyertesek közül többen. A nevezett újdonságokat szakmai zsűri előválogatja, és tízet bocsájt közülük közönségszavazásra. Ezeket a Fruit Logistica egyik erre szánt csarnokrészében kiállítják, és két napon át lehet közöttük válogatni, kóstolgatni, majd leadni a szavazatot az egyikre (mindig csak élőben, helyben lehet szavazni).
Talán az esemény jellegéből adódóan, a kóstoltatásoknak is köszönhetően, a díj 2006 óta írt történelmében eddig szinte mindig valamilyen ehető újdonság nyerte el a fődíjat – annak ellenére, hogy a zsűri mindig ügyelt rá, hogy árukezelési, logisztikai újítások is legyenek a tíz között.
Ez a trend nem tört meg most sem, a 2023-as év innovációja a Tatayoyo márkanevű paprika lett.

Ahogy Heleen van Rijn-Wassenaar, a holland gyökerű multinacionális zöldségnemesítő cég marketing- és üzletfejlesztési szakértője a díjátadón fogalmazott,
a Tatayoyo paprikával a kezdetektől fogva az volt a céljuk, hogy legyen egy márkájuk, ami nemcsak az édességével, hanem markáns paprikaízével is meggyőzi a fogyasztót.
Az ezüstérmes IDEAL sárgadinnye

Bianca van Haperen nemesítő pedig felidézte, hogy tíz évig dolgoztak, mire eljutottak az általuk elképzelt ízű, színű és méretű paprikafajtáig. Mindketten nagy örömüknek adtak hangot amiatt, hogy a szakértő közönség is elismerte a fáradozásaikat, illetve, hogy a Rijk Zwaaan ezzel már harmadszor vihette haza a zöldség-gyümölcs kereskedelem legrangosabb nemzetközi díját.
A szakmai közönség szavazatai alapján második lett a Syngenta IDEAL koncepciója.
Az e márkanévvel forgalmazott, szabadalmaztatás alatt álló Harvest Indicator tulajdonsággal rendelkező sárgadinnyék a héjszín zöldről arany szalmaszínre történő változásával jelzik, hogy mikor jött el a szedés időpontja, és mikor érettek a fogyasztásra. Jeremie Chabanis, a Syngenta európai, afrikai és közel-keleti értéklánc-vezetője ugyancsak nagyon örült, már csak azért is, mert a vállalat zöldség üzletágának csapata sem először állhat a díjátadó pódiumon: ez már a harmadik Fruit Logistica zsinórban, amikor valamilyen termékük dobogós helyezést ért el. Az IDEAL dinnye vetőmagja elérhető Magyarországon, de a részletes termesztéstechnológiáról érdemes a cég képviselőivel konzultálni a termesztés előtt, tudtuk meg a hazai Syngenta- csapattól.
A közönségszavazás bronzérmese a spanyol Anecoop szövetkezet Brocomole nevű brokkoli-avokádó készítménye lett.

Az újonnan fejlesztett mártogatóst a guacamole kisebb ökolábnyomú változataként ajánlják: mivel a brokkolitermesztés vízigénye lényegesen kevesebb, ezért a brokkolival kevert guacamole CO2-lábnyoma mintegy 50%-a kisebb, mint az eredetié, írják. A termék 97%-ban friss brokkoliból és avokádóból áll, emellett ballasztanyagokat és C-vitamint tartalmaz.
Forrás: Kertészet és Szőlészet
Kapcsolódó cikkek
Egekben a tejtermékek ára, de lesz ez még rosszabb is!
2022. december 09. 12:27
Raskó György szerint tavasszal újabb ársokk jöhet a tejtermékeknél.
Hol van az a lélektani határ, ahol a vásárlók már nem vesznek le egy terméket a polcról? Mikor fékezhet az infláció? Raskó György agrárközgazdászt kérdezte az egyre dráguló tejtermékekről az rtl.hu
A szakember szerint szó sincs szankciós áremelkedésről
Ha az áremelkedések a szankciók miatt történnének, akkor minden tagállamban hasonló drágulás lenne, mint Magyarországon. A novemberi 22,5 százalékos hazai inflációval viszont elsők lettünk az Európai Unióban. Rengeteg élelmiszer van a legjobban dráguló tételek között, köztük több hazai előállítású tejtermék is.
Jelentősen visszaesett a burgonyatermesztés Hargita megyében
2023. június 28. 15:12
Egyre kevesebb kistermelő foglalkozik burgonyatermesztéssel Hargita megyében, így jelentősen visszaesett a burgonyaföldek területe - közölte Ronfeld Zsolt, a Hargita megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetője.
Az igazgató a burgonyatermesztéséről híres székelyföldi megye prefektúrájának testületi ülésén az Agerpres beszámolója szerint elmondta: idén mindössze 6500 hektár burgonyaföldet tartanak nyilván a megyében, míg tíz éve ennek több mint kétszerese, 14-15 ezer hektár volt.