Ultimátumot adott Orbán Viktornak és Ádernek Jánosnak a Teleki Blanka gimnázium igazgatója

2016. március 16. 07:44
Amennyiben Orbán Viktor és Áder János március 23-ig nem kér bocsánatot "az elmúlt elmúlt hat esztendőben megfélemlített, megalázott emberektől", akkor egy héttel később egy órás országos munkabeszüntetés hirdetnek -  jelentette be Pukli István, a budapesti Teleki Blanka Gimnázium igazgatója. A Kossuth téren több mint tízezren tüntettek a közoktatás átalakításáért a Tanítanék Mozgalom által szervezett demonstráción. 

A Tanítanék Mozgalom kezdeményezésére indult tüntetéshez - a rendezvény Facebook-oldala szerint - 70-nél több civil szervezet, szakszervezet csatlakozott. A résztvevők többsége megfogadta a szervezők kérését és kockás ingben, sálban, kendőben, valamint esernyővel jelent meg a demonstráción. A Hősök teréről az Andrássy úton a Parlament felé, esernyők alatt vonuló menet elején egy "Tanítanék! Gyermekeink jövője a tét" feliratú transzparenst vittek, amelyen egy kokárda és egy kockás ing is látható.

Sokan táblákat vittek magukkal, ezeken olyan feliratok olvashatók, mint "Nem ártani", "Követeljük a Klik azonnali feloszlatását" és "Autonómiát! Óvodától egyetemig". Az Andrássy utat elfoglaló menet vége akkor indult el a Hősök teréről, amikor az első sorok elérték a Bajza utcát.

A demonstrációval egyebek mellett a Pedagógusok Sztrájkbizottsága, a Tanítanék Mozgalom, a Civil Közoktatási Platform, valamint az Oktatói Hálózat követeléseinek akarnak hangsúlyt adni. Közlésük szerint azért is tüntetnek, hogy a közoktatás rendszerének átalakításáról a kormány "a valódi érintettekkel" tárgyaljon.

Ultimátumot adott Pukli István

A szervezők egy nagy horderejű bejelentést ígértek, amelyet a demontráció utolsó felszólalója,  Pukli István, a budapesti Teleki Blanka Gimnázium igazgatója végül meg is tett. Pukli közölte: amennyiben a kormány képviseletében Orbán Viktor, az állam nevében pedig Áder János március 23-ig nem kér bocsánatot "az elmúlt elmúlt hat esztendőben megfélemlített, megalázott emberektől", akkor március 30-ra egy órás országos munkabeszüntetésre szólítják fel a keddi megmozdulást támogató 70 szervezetet, és mindenkit, aki melléjük állt. DSC_0733_1.jpg

"Álljon le az élet Magyarországon egy órára" - biztatta a csatlakozókat Pukli. És ha ez sem elég, egy héttel később még hosszabb sztrájk jöhet. Követelte, hogy ugyanaddig megbízható kerekasztalt szervezzenek az oktatásról, ahol "tárgyalóképes" kormánytagok vesznek részt. Szerinte Balog Zoltán miniszter és Palkovics államtitkár lejáratta magát.

Pilz Olivér, a miskolci Herman Ottó Gimnázium tanára "nemzeti konzultáció keretében" ismertette 12 pontos követelésüket, köztük az oktatás európai szintű finanszírozását, a diákok és tanárok terheinek csökkentését, az érettségi tervezett változtatásainak elhalasztását. 

Neubauer István a szülők képviseletében arról számolt be, hogy szervezők szerint a Nem megyek suliba-napon végül is 150 ezer gyerek hiányzott az iskolából. Azt mondta, a szülők nem félhetnek, amikor gyerekeik jövőjéről van szó, bátran ki kell tehát állniuk jogaikért.

 

- See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/50098/Ezrek_tuntettek_a_kozoktatas_atalakitasaert#sthash.XxD6KjAz.dpuf

Kapcsolódó cikkek

Az önkormányzati költségvetés-tervezet is közérdekű adat

2022. április 04. 08:45
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) konzultációs kérelem érkezett a tekintetben, hogy az önkormányzatok belső munkaanyagaként előkészített költségvetés-tervezete közérdekű adatként kikérhetőek-e. Az alábbiakban a NAIH állásfoglalását mutatjuk be:

Filléres kedvenceiktől búcsúzhatnak a vidéki vásárlók: júliustól él a tiltás

2021. február 02. 09:13
A klímavédelem élharcosai tavaly, ha úgy tetszik, egy csatát megnyertek, de a háború végkimenetele még mindig kétesélyes. A 2020. júliusára datálható és 2021. július 1-től hatályba lépő „műanyagtörvény” ugyanis várhatóan betiltja a 15 és 50 mikron közötti falvastagságú műanyag zacskókat, a 15 mikronnál vékonyabbak termékdíját pedig, amikbe például a friss pékárut pakoljuk, a korábbi 57 helyett 1900 Ft/kg-ra emeli. A törvény azonban az egyszer használatos műanyag szatyrokra megoldásként született, úgynevezett lebomló zacskókat is érinti, ezek termékdíja a 0-ról egyből 500 Ft/kg-ra ugrik, amelyek a továbbiakban a 15 mikronnál vastagabb szütyőket váltják majd. A műanyagkérdés kapcsán egy szentesi környezetkímélő csomagolásokat forgalmazó vállalkozást, a TREE-PLA-t kérdezte a HelloVidék.