Válaszút előtt a fokhagymatermesztők
2023. július 19. 13:39
Torben Salz, a HWG Heide Wendland Gemüse zöldségtermelő és -forgalmazó vállalkozás egyik vezetője szerint a drasztikus árcsökkenés felkavarta a friss fokhagyma piacát Németországban, és a hírekkel ellentétben a helyi termelők helyzete nem látszik javulni.
A vállalkozás számára az idei már a harmadik olyan év, amikor visszaestek az eladások. A termesztés még gazdaságos, de például a kötelező minimálbér bevezetése miatt megnövekedett feldolgozási költségek már komoly gondokat okoznak.
A friss fokhagyma árának csökkenése csak tovább rontja a helyzetet, így mint sokan mások, válaszút előtt állnak és nem biztosak abban, hogy folytatják-e a fokhagyma termesztését.
Már a világjárvány előtt mutatkoztak az első vészjósló jelek, ám a pandémia alapvetően megmentette az iparágat, mivel akkor a fogyasztók otthon főztek, és ebből 2020-ban és 2021-ben is profitáltak a termelők. Tavaly azonban ismét válságosra fordult a helyzet, mindenekelőtt az orosz–ukrán konfliktus miatt. Ráadásul a termés egy részét meg kellett semmisíteni, mert a minőség nem felelt meg az élelmiszerkereskedők elvárásainak.
Továbbá nehézséget okoz, hogy a kiváló minőségű és minősített regionális termékekkel sem tudják felvenni a versenyt a Kínából, Spanyolországból és Egyiptomból érkező árukkal, ezért Torben Salz nagy visszaesésre számít a német fokhagymatermesztésben.
Forrás: Kertészet és Szőlészet/freshplaza.de
Kapcsolódó cikkek
Németország: a magasabb árak ellenére is nő a zöldség- és gyümölcsfogyasztás
2023. augusztus 02. 15:54
A zöldségek és gyümölcsök értékesített mennyisége 9%-kal, forgalmuk pedig 16%-kal nőtt júniusban a GfK felmérése szerint.
A GfK felmérése szerint Németországban júniusban 9%-kal nőtt a zöldségek és gyümölcsök értékesített volumene az előző év azonos hónapjához képest, míg a forgalom értékben 16%-kal emelkedett - írta cikkében a FruitVeb.
Répa, retek... Ezzel az 5 zöldséggel indítsd a vetési szezont!
2024. február 12. 13:13
A sárgarépa, a retek, a fejes saláta, a zöldborsó és a petrezselyem is vethető hamarosan! Vess hát pár pillantást rájuk cikkünkben.
Répa, retek, mogyoró... Ismerjük a régi mondókából. A répa és a retek pedig igazán aktuális most is, hiszen amint elmúlnak a talaj menti fagyok, már kerülhetnek is a vetőmagok a talajba. De nem csak a sárgarépát és a retket lehet már ilyen korán elvetni. Minden olyan magot bátran elvethetünk, amelyik alacsony hőmérsékleten is képes csírázni, és az átmeneti fagyok sem tesznek benne kárt. Így hát hamarosan eljön az ideje a sárgarépa, a hónapos retek, a petrezselyem, a fejes saláta és a borsó vetésének is.

