Változik a SZÉP-kártya szabályozása, megszűnnek az alszámlák

2022. december 30. 11:15
A december 28-ai Magyar Közlönyben megjelent módosítás mintegy 2,5 millió kártyafelhasználót és közel 50 ezer hazai turisztikai szolgáltatót érint pozitívan. A SZÉP-kártya eddigi is a belföldi turizmus motorjának számított, azonban az intézkedés hatására várhatóan tovább nő a népszerűsége, hiszen mind a kártya tulajdonosok, mind az elfogadóhelyek, vállalkozások számára könnyítést és támogatást jelent a szankciós válságban – írta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a lapunkhoz eljuttatott közleményében.
 
Változik a SZÉP-kártya szabályozása, megszűnnek az alszámlák
Az alszámlák közötti „átjárhatóságot" 2022. február 1-je óta tette lehetővé a kormány; a megszüntetésükre vonatkozó javaslat kidolgozását pedig a november 16-án bejelentett turisztikai vállalkozások gazdasági helyzetét javító intézkedéscsomag keretében írta elő. A Magyar Turisztikai Ügynökség által véleményezett módosításnak köszönhetően a jövő év elejétől még könnyebben, megkötések nélkül költhetik el a kártyáikon rendelkezésre álló összegeket a kártyatulajdonosok. Ezentúl előnyt jelenthet számukra, hogy a továbbiakban nem szükséges az egyes alszámlákon rendelkezésre álló összeg nagyságát folyamatosan nyomon követni.Ez jelentős mértékben járulhat hozzá a szankciós energiaválság által különösen hátrányosan érintett turisztikai vállalkozások gazdasági helyzetének javításához – emelték ki a közleményben.
 
A SZÉP-kártya tulajdonosok és az elfogadóhelyek számára egyaránt kényelmesebbé és gyorsabbá teszi a fizetést a jogszabály-módosítás
 
Az MTÜ emlékeztet: a SZÉP-kártya 11 évvel ezelőtti létrehozása óta a belföldi turizmus ösztönzésének egyik legfontosabb eszköze. Ennek oka, hogy a vidéki Magyarországra elsősorban hazai vendégek utaznak, arányuk az idei év első 11 hónapja során a teljes, 26 milliós forgalmon belül 74 százalékos volt. A módosítás jelentőségét mutatja, hogy idén november végén a SZÉP-kártyákon rendelkezésre álló keret mintegy 88 milliárd forint, melyet országszerte közel 50 ezer elfogadóhelyen használhatnak fel a kártyabirtokosok. Az új év elejétől életbe lépő módosítás így elsősorban a vidéki szolgáltatók forgalomnövekedéséhez és rentábilis működéséhez járulhat hozzá.
 
A SZÉP-kártya népszerűsége a felhasználók körében töretlen, a kártyával történő költések hónapról hónapra meghaladják a jóváírt összeg mértékét. 2022. január–november között több mint 302 milliárd forintot töltöttek fel a munkáltatók a kártyákra, míg ugyanezen időszak alatt a munkavállalók költései meghaladták a 350 milliárd forintot. A SZÉP-kártya tulajdonosok és az elfogadóhelyek számára egyaránt könnyítést jelentő módosítás most még kényelmesebbé és gyorsabbá teszi a fizetést, ami további turisztikai szolgáltatások igénybevételére ösztönözheti a kártyabirtokosokat, miközben a szolgáltatók adminisztrációs terhei is csökkennek – hangsúlyozza az MTÜ.
 
Frissítés:
 
Január 9-től csak egy számla marad az OTP SZÉP-kártya mögött
Az új jogszabályok szerint 2023. január 9-től az eddigi három zsebből csak a szálláshely zseb marad meg a SZÉP-kártya mögött – közölte az OTP Bank az MTI-vel.
 
A kártyával fizethető szolgáltatások ugyanazok maradnak, csak január 9-től a szálláshely zsebről lehet majd mindenért fizetni, amit korábban a három zseb bármelyikéről lehetett. A korábban a vendéglátás és a szabadidő zseben lévő pénzeket január 8-án átvezetik a szálláshely zsebre.
 
Az OTP emlékeztet: a 2022. október 15. előtt utalt összegeket 2023. május 31-ig lehet díjmentesen felhasználni, az el nem költött összegrészre június 1-jén terhelik a 15 százalékos díjat.
 
forrás: turizmus.com

Kapcsolódó cikkek

Hatalmas fosztogatást, vandalizmust gerjeszt Nigériában a megélhetési költségek elleni tiltakozás

2024. augusztus 02. 15:18
A tíznaposra tervezett tiltakozás első napján 13-an vesztették életüket a keménykezű kormányzati válasz hatására. A 200 milliós ország 40 százaléka él nyomorban.

Putyin és Erdogan gabonatáncot jár

2023. szeptember 04. 16:05
Az orosz elnök azt mondta, nyitott a gabonaszállítás ügyének megvitatására.
 
Ukrajnáról, a fekete-tengeri gabonaszállítások felújításáról, valamint a kétoldalú energetikai együttműködésről kezdett tárgyalásokat Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn Szocsiban.