Változó zöldítés, emelkedő támogatások

2017. január 27. 08:57
Változások lesznek az idén a zöldítési és termeléshez kötött támogatásokban az egységes kérelem benyújtásánál – hangzott el az AGROmashEXPO-n megtartott szakmai konferencián.

Szentirmay Zoltán, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárközgazdasági főosztályvezetője a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) csütörtöki szakmai napján a változások között említette, hogy bővül az ökológiai jelentőségű másodvetésben vethető fajok listája például a sziki kenderrel és a négermaggal; a spárga és az óriás virágosnád zöldítési szempontból pedig állandó kultúrának minősül majd. A termeléshez kötött támogatások változásai közül kiemelte, hogy támogathatók lesznek a zöldségnek minősülő fűszernövények (a menta, a bazsalikom, a tárkony és a rozmaring).
Elmondta, hogy a nemzeti támogatások között szerepel az idén – átmeneti támogatásként – a dohány, az anyakecse de minimis támogatása, továbbá a kivételes alkalmazkodási tejtámogatás; ezekre a jogcímekre összesen 26,1 milliárd forint jut. A baromfi állatjóléti támogatásra 2017-ben 12,0 milliárd forintot fordítanak. Az étkezési tojást termelő tyúkállományok, tenyészbaromfi fajok állatjóléti támogatása idén 1,25 milliárd forint lesz. 
A sertés állatjóléti támogatás ebben az évben 9,144 milliárd forintot tesz majd ki, a tenyészkoca (anyakoca) állatjóléti támogatásra pedig 8,6 milliárd forintot fordítanak. A sertéságazat helyzetét javító stratégiai intézkedések támogatása 1,1 milliárd forintot tesz ki. Az állatbetegségek megelőzésének, leküzdésének támogatására az idén 10,5 milliárd forintot költenek. Az állati hulla elszállítására és ártalmatlanítására 3,6 milliárd forint a támogatási keret.


Mezei Dávid, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára közölte: minden vidékfejlesztési pályázatot kiírnak 2017 március végéig. A pályázatok, a projektek értékelése, elbírálása is felgyorsul, és a kifizetések is ütemesebbé válnak.
Fórián Zoltán, a Takarék Agrárközpont agrárszakértője elmondta: a mezőgazdasági termelők eddig nem látott alacsony kamatszinten juthatnak forrásokhoz, kedvező szinten vannak a támogatások is. A tervezett agrárberuházásokat tehát jó kondíciók mellett lehet megvalósítani. Erre piaci nyomás is van, mondta, rámutatva, hogy a gabonaárak alacsonyak, és csak a folyamatos fejlesztésekkel lehet versenyképesen, hatékonyan termelni. Hozzátette: a magyar agrárium hitelállománya - az egyéni és a társas vállalkozásokét is ideszámítva - 800-900 milliárd forint. A állomány az idén várhatóan 1000 milliárd forint fölé nő.
– A mezőgazdaság szereplői jó adósok, ebben a szektorban a legkisebb, 2 százalék alatti, a hitelek bedőlésének aránya, ezért ezen a piacon élesedik a banki verseny – mondta Fórián Zoltán.

 

nak.hu

Kapcsolódó cikkek

Több munkabaleset

2017. február 22. 08:17
9,2 százalékkal több munkabaleset történt tavaly, mint a korábbi évben – derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium Munkavédelmi Főosztálya 2017. február közepén nyilvánosságra hozott dokumentumából. 

2,7 milliárd az erdőgazdálkodóknak

2016. március 21. 08:12
Az erdőgazdálkodók számára nyílt újabb pályázati lehetőség 2016. március 16-án a Vidékfejlesztési Program keretében. A Lázár vezette Miniszterelnökség a most megjelent felhívással mintegy 2,7 milliárd forint támogatást különített el az erdők gazdasági értékének növelését szolgáló tevékenységek megvalósítására.