Elsősorban a családi kisgazdaságok tűnnek el – fotó: pixabay.com

 

Ezeknek a gazdaságoknak csaknem mindegyike évtizedeken át állatok nevelésével és növények termesztésével járult hozzá élelmiszereink megtermeléséhez. Ezért a fenti szám akkor is rendkívül aggasztó, ha tudjuk, hogy a pályaelhagyók jelentős része egy nagyobb gazdaságba olvad bele, tehát a folyamat tulajdonképpen egy világszerte végbemenő és részben egészségesnek tekinthető birtokkoncentráció része.

 

Az igazi problémát az jelenti, hogy elsősorban a családi kisgazdaságok tűnnek el, amelyek leginkább odafigyelnek a fogyasztói igények változásaira, jobban kielégítik azokat.

A családi birtokon sertéshúst termelő gazda, pl. a legjobb minőséget igyekszik nyújtani (a személyesen ismert) minden vásárlójának, amivel a több ezer hektáros területeket monokultúrában művelő és több ezres állatállományt tartó nagybirtokosok gyakorlatilag egyáltalán nem törődnek.

 

A termelés segítése céljából létrehozott állami és uniós támogatások nagy része viszont a nagygazdák bevételeit gyarapítja.

 

„A támogatások 25 legnagyobb német kedvezményezettje között egyetlen termelő gazda sincs!" Ennek következményeként a mezőgazdaság a saját fejlődésének áldozatává válik, mert a fejlődésben a „növekedj vagy engedj" elv érvényesül, ami azt jelenti, hogy ha egy családi kisgazdaság nem koncentrál a minél nagyobb nyereségre és felhalmozásra (azaz birtokának növelésére), akkor előbb-utóbb felszámolódik.

 

A legszegényebb országokban még rosszabb: a falusi szegények milliói éheznek, miközben a több ezer hektáros ültetvények amerikai tulajdonosai óriási pénzeket tesznek zsebre.

 

Forrás: agroinform.hu/agrarheute.com