Vízvisszatartás a termőföldeken

2024. október 09. 12:02
A legfontosabb ösztönzőt a gazdálkodók számára a saját környezetükben működő példák megismerése jelenti, csak ezt követik a támogatási lehetőségek.
Vízvisszatartás a termőföldeken
– közölte Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) által szervezett műhelykonferencián, ahol bemutatták a 2024 márciusában több mint 10 ezer gazda körében végzett vízvisszatartással kapcsolatos tudás és hajlandóság országos felmérést, valamint a résztvevők megvitatták az eredményeket és a KAP ST vízvédelmi célú pályázatok kapcsolódásait.
 
Az Agrárminisztérium megbízásából a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) falugazdász-hálózatának bevonásával készített felmérés szerint a válaszadók 80%-a fontosnak tartja a termőterületi vízmegtartást, és a tervezett célterületek több mint felén akár a hasznosítást is megváltoztatnák ennek érdekében. A megvalósításhoz azonban a szakmai segítség mellett anyagi támogatásra is igényt tartanak. A felmérés alapján öt mintaterületen valósítanak meg a termelők a vízügyi igazgatóságok szakmai iránymutatása mellett vizek visszatartását célzó projekteket gyengébb minőségű termőföldeken.
 
A felmérés eredményeit felhasználjuk a termelői vízvisszatartási infrastruktúra fejlesztésére és fenntartására irányuló, most készülő pályázati konstrukciónkban. Ez hasznos ösztönző lehet a vízmegtartásra fogékony és nyitott gazdálkodók számára – emelte ki a konferencián Feldman Zsolt, aki beszámolt a korábbi szabályozási és támogatási kísérletekről a termelői vízvisszatartás és -megtartás ösztönzése területén.
 
Az államtitkár tájékoztatása szerint a 2023-ban indult új Közös Agrárpolitika ciklusában egy megújult eszköztárat állítottak össze erre a célra. Például az időszakosan víz borította területek támogathatóvá váltak a területalapú támogatási rendszerben, az Agro-ökológiai Program keretében az agrártárca ösztönzi azokat a gyakorlatokat, amelyek a talajszerkezet javításán keresztül segítik a talajnedvesség megőrzését. A belvíz vagy éppen az időszakos vízborítás megőrzési kötelezettségének vállalása megjelenik az Agrár-környezetgazdálkodási Program szántóra vonatkozó előíráscsomagjában – tette hozzá.
 
forrás: AM Sajtóiroda

Kapcsolódó cikkek

NEM FOGY A MŰTRÁGYA, SPÓROLNAK A GAZDÁK

2022. november 15. 11:12
Drasztikusan visszaesett a műtrágyák és a növényvédő szerek forgalma az idei harmadik negyedévben. A gazdálkodók megfontolják minden kiadásukat, ami különösen a műtrágyáknál figyelhető meg. Ugyanakkor gépekből több fogyott az első félévben.
 
A műtrágyaértékesítés az idei harmadik negyedévben 44 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi azonos időszakban forgalmazott volumenhez képest – közölte az Agrárközgazdasági Intézet (AKI). A legnagyobb visszaesés két foszforforrás, a szuperfoszfát és a monoammónium-foszfát (MAP) esetében történt. A szuperfoszfát kereslete a hatodára, míg a MAP forgalma a harmadára esett vissza.

Az év emlőse, a vakond lesz a főszereplő a Fővárosi Állatkertben szombaton

2023. november 09. 13:42
Az év emlőse, a vakond lesz a főszereplő szombaton a Fővárosi Állat- és Növénykertben, ahol Vakond Gálával és Forgataggal várják a családokat.
 
Az állatkert MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleménye szerint a rendezvény egyik programhelyszíne a Barlangterem lesz, ahol 10 órától többek között a vakondról szóló interaktív zenés előadás, Gryllus Vilmos gyermekkoncertje, valamint a Vadonleső Program filmjeiből vetített válogatás várja a közönséget. Szintén itt lesz a Vakondoló és az Ásd bele magad! pályázatok eredményhirdetése.