Vonattal a horvát tengerpartra: ma indul az Adria InterCity
2024. június 18. 19:24
Ma este startol Budapestről Splitbe az idei első Adria InterCity. Az első közel teltházzal közlekedik, de augusztus második feléig szinte mindegyik Adria InterCitynek magas a kihasználtsága.

Az éjszakai vonatok alapvető szerepet játszanak a nemzetközi városi turizmus, és a nyaralójáratok erősítésében Európában, az utasaik száma évről évre jelentősen nő. A MÁV-START által a nyári szezonban Budapest és Split között üzemeltetett Adria InterCity népszerűsége is évről évre fejlődik, egyre többen választják ezt a vonatot a nyaralásukhoz, tavaly már közel 14 ezren utaztak vele.

A 2022-ben a Lonley Planet Európa 10 legszebb vonatútja közé választott Adria InterCityre az elővételi jegyértékesítés tavaszi indulása óta már a tavalyi teljes szezon jegyfogyásának több mint felét megvették, 8300 ezer jegyet vásároltak az utasok. A kiemelkedő érdeklődésre való tekintettel plusz egy fekvőhelyes kocsiba vásárolhatóak jegyek, már az első indulástól kezdődően, június 18-tól bővült a férőhelyek száma.

Az egyik legnépszerűbb éjszakai vonat foglaltsága július végéig a fekvőhelyes részben 90 százalék körüli, míg a hálókocsiknál ez az arány 80 százalékos. A legtöbb jegyet Budapest–Split viszonylatra, a hatszemélyes fekvőhelyes családi fülkékbe vásárolták, több mint két ezret. A foglalt helyek 45 százaléka a hatszemélyes, több mint harmada a négyszemélyes fekvőkocsikba, míg negyede a hálókocsikba szól. Akik augusztusban vagy szeptemberben tervezik meglátogatni a horvát tengert vonattal, számukra jó hír, hogy még kedvezményes helyek is elérhetők.
Az Adria InterCity Split központjába érkezik, az óváros és a kikötő közvetlen szomszédságába. A 789 kilométeres táv nagy részét át lehet aludni, így az utazás nem fárasztó a család, a társaság egyetlen tagja számára sem. A járat minden kocsija légkondicionált, a fülkékben pedig konnektorok is találhatók.

Az Adria IC a Keleti pályaudvarról 18:45-kor indul, a Balaton déli partján haladva éri el az országhatárt, majd a Dinári-hegységben a tengerszint felett közel 900 méter magasan fekvő hágók leküzdése után ereszkedik le a tengerpartra, Splitbe, ahová 9:49-kor érkezik. A vonat visszafelé Splitből 17:54-kor indul, Budapestre másnap 9:35-re érkezik. Az Adria IC-re Budapesten (Keleti pályaudvar és Budapest-Kelenföld) kívül Székesfehérváron, Siófokon, Fonyódon, Balatonszentgyörgyön, Nagykanizsán és Gyékényesen lehet felszállni, illetve hazafelé leszállni.

A hat- és négyágyas fekvőhelyes kocsikba már személyenként 49 eurótól, a pároknak és a kisebb családoknak kényelmesebb egy-, két- és háromágyas hálókocsi-fülkékbe már 88 eurótól foglalhatók jegyek.

Külön kedvezményeket kínál a MÁV-START a családok számára a már 6-15 éves korú gyerekeknek is igénybe vehető, 30 eurótól elérhető gyerekjegyeknek köszönhetően. A nagyobb családoknak, csoportoknak, baráti társaságoknak privát fekvőhelyes fülkét foglalhatnak 3-6 utas számára, akár 256 euróért.

Az utasok számára fontos információ, hogy június 22. és 27. között 30-50 perccel nő az Adria IC-k menetideje, mert egy horvátországi pályakarbantartás miatt kerülővel közlekednek egy szakaszon.
forrás: turizmus.com
Kapcsolódó cikkek
A télen is csodálatos, hazánkban egyedülálló tapolcafői Örvény-tó a Forrás tanösvény mentén
2022. december 22. 11:45
Tapolcafő Pápa településrésze, attól nyolc kilométerre fekszik Veszprém irányába, s messze földön híres karsztforrásáról.
Tapolcafő közepén, több forrásból fakad az átlagosnál melegebb vizű, hajdan bő vízhozamú Tapolca-patak, amely az egyik legfontosabb természetföldrajzi tényező volt Pápa történetében: szerepet játszott mint ivóvíz, mint malmot hajtó és működtető folyóvíz, vize irhások, kelmefestők és más kézművesiparosok számára az áztatáshoz és egyéb műveletekhez nélkülözhetetlen segédanyag volt.
A csend és az áhítat otthona a Vértesben rejtőzik
2023. október 16. 15:37
Európa-szerte kuriózumnak számító barokk műemlékegyüttest rejtenek a Vértes erdei, Budapesttől alig 80 kilométerre. A Majkon megbújó kamalduli remeteségben betekinthet az egykor némasági fogadalomban itt élt szerzetesek zárt világába.