VOSZ: két év múlva ott leszünk a kétszázezres minimálbér közelében, sőt

2021. június 18. 08:18
Jelentős adó- és járulékcsökkentésre lenne szükség
VOSZ: két év múlva ott leszünk a kétszázezres minimálbér közelében, sőt

Ha tovább csökkennek a munkaadók terhei és a gazdaság visszatér a dinamikus növekedési pályára, akkor két év múlva elérhető a 200 ezer forintos minimálbér szintje – mondta az InfoRádiónak a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára.

Perlusz László úgy véli, amennyiben folytatódik a kormányzatnak az a fajta együttműködése a munkaadókkal és a munkavállalókkal, ami az előző időszakban megvalósult – gondolva a hatéves bérmegállapodásra, aminek az ötödik évében járunk –, akkor

két év múlva már „ott leszünk” a kétszázezres minimálbér közelében, sőt, a garantált bérminimumnál akár elérhető lesz a háromszázezres nagyságrend három éven belül.

Mindehhez – tette hozzá a szövetség főtitkára –, azon túl, hogy folytatni kell a már említett bérmegállapodás alapelveit, miszerint a kormány adó- és járulékcsökkentéssel támogatja a vállalkozásokat, vissza kell térnie a magyar gazdaság dinamikus növekedésének, amire jó esély mutatkozik.

„Ha ez így lesz, két-három éven belül elérhető, illetve meghaladható a kétszázezer forintos minimálbér.”

A szakember megjegyezte, ha ezt egy kicsit közelebbre gondoljuk hozni, akkor nyilván radikálisabb adó- és járulékcsökkentés, valamint az élőmunka terheinek mérséklése szükségeltetik.

A VOSZ főtitkára emlékeztetett, a kormány ígérete szerint a jövő évi szakképzési hozzájárulás, amelynek mértéke másfél százalék, beépítésre kerül a szociális hozzájárulási adóba, ami viszont fél százalékponttal csökken. Gyakorlatilag tehát egy két százalékpontos csökkentésről van szó, ami megfelel a hatéves bérmegállapodás eddigi pályájának, és általa két éven belül realizálható a minimálbérben a kétszázezer forintos szint – ismételte meg Perlusz László, arra is rámutatva, hogy ezen radikálisabban is lehetne csökkenteni, hiszen bár évről évre csökken az élőmunka-teher Magyarországon, annak mértéke még mindig relatíve magas az Európai Unióhoz, vagy a versenytársakéhoz viszonyítva.

Ezért mondjuk, hogy lehetne erőteljesebben csökkenteni, ami esetében ezt a munkaadók hajlandóak bérfejlesztésre fordítani – hamarabb elérve a kétszázezres minimálbért.

A szakember ugyanakkor „nagyon nagy” lépcsőnek tartaná a kétszázezer forintos minimálbér bevezetését egy ütemben, ami fél éven belül egy 19 vagy 20 százalékos emelést takarna. Ahhoz nagyon jelentős adó- és járulékcsökkentésre lenne szükség, amit alaposan vizsgálnia kellene a kormányzatnak, hogy elbírja-e a költségvetés, az államháztartás.

„Bármennyire is támogatható a kétszázezres minimálbér Magyarországon, nagyon kell arra azért vigyázni, hogy a gazdaság és a piac újraépülését megvédjük.”

A VOSZ főtitkára egyetértett, hogy a válság sújtotta ágazatokban, lásd turizmus és vendéglátás, a munkaerőhiány végett elszabadulhatnak a fizetések, és egyfajta bérrobbanás következhet jövőre, sőt, már az idei esztendőben. Azzal együtt, hogy ez korábban is megfigyelhető volt bizonyos szektorok esetében. Hozzátette: a minimálbér és a garantált bérminimum egy kötelező minimum, ami alulról nyomja a bérszínvonalat, egyben bértorlódást is okoz.

„A versenyképes területeken pedig lényegesen magasabb béreket lehet adni, és adnak is a vállalkozások” – zárta szavait Perlusz László.

Forrás: Infostart / www.szakszervezetek.hu

Kapcsolódó cikkek

Nagyon megbánhatjuk még a 200 ezres minimálbért: erre nem gondoltak a tárgyalásokon?

2021. szeptember 16. 08:10
Magyarországon ismét rekordszinten a foglalkoztatottság, ezáltal ismét felütötte a fejét a régi mumus, a munkaerőhiány, mely a pandémia után teljesen új kihívás elé állítja a munkáltatókat. Hegedüs Istvánt, a HAJDU Hajdúsági Ipari Zrt. HR vezetőjét kérdeztük arról, miképp lehet megszólítani a kistérségi potenciális munkavállalókat, és ami még fontosabb, miként lehet megtartani őket. Természetesen szóba kerültek a keresetek is, a minimálbér emelésével kapcsolatban felhívta a figyelmet, hogy nem szabad megfeledkezni arról, hogy ezek a költségek kivétel nélkül be fognak épülni a termékekbe, és ezzel nekünk, fogyasztóknak meg kell barátkoznunk.

Három és félszeres az ágazatok közötti bérkülönbség

2019. december 03. 09:19
A Központi Statisztikai Hivatal 2019. november 29-én publikálta a harmadik negyedévi kereseti adatokat. A bérdinamika erős (közel 12 százalékos a növekedés), azonban az ágazati bontásból az látszik, hogy nem csak a bérek, a jövedelemkülönbségek is nőttek.