Workshop-ot tartottak a helyi termelésű élelmiszerről Veszprém megyében
2024. június 17. 13:24
A helyi termékek minőségfejlesztését szolgálta a Veszprém Vármegyei Önkormányzat és a Pannon Helyi Termék Nkft. által közösen rendezett szakmai program, amelynek házigazdája a Táj-Kapocs Alapítvány volt. A taliándörögdi rendezvényen számos helyi termelő, kézműves találkozott, hogy megosszák tapasztalataikat, és új kezdeményezéseket ismerjenek meg.
Az eseményt Imre László vármegyei jegyző nyitotta meg, majd Oszkai Réka, a Táj-Kapocs Alapítvány elnöke mutatta be a szervezet működését és jövőbeli terveit. A program résztvevői megismerhették a Vidék Minősége védjegyrendszert Hutvágnerné Kasper Judit munkaszervezet-vezető (A Bakonyért Vidékfejlesztési Akciócsoport Egyesület) és Szabados Zsuzsa, a védjegytanács elnöke (Éltető Balaton-felvidékért Egyesület) jóvoltából.
Somlai Szilárd a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság védjegyprogramját mutatta be, Szabó Tibor programkoordinátor a Zalai Termálvölgye Egyesület képviseletében tartott előadást a Zala-völgyi Nyitott Porták programról.

Kovács István, a Pannon Helyi Termék Nkft. ügyvezetője bemutatta a Pannon Helyi Termék védjegyprojektet, ami már két éve működik. Kujáni Katalin a minőségi helyi termékek piacra juttatásának lehetőségeiről beszélt, hangsúlyozva a hálózatban való gondolkodás fontosságát. Matoltsy Zsolt az agroturizmus szerepét emelte ki, míg Tószegi-Faggyas Katalin a kistermelők új rendeleteiről és értékesítési lehetőségeiről számolt be.

A rendezvény kitűnő alkalom volt a közös gondolkodásra és a potenciális együttműködési lehetőségek feltérképezésére. A program a Veszprém Megyei Foglalkoztatási Paktum Megyei foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési együttműködés Plusz projekt támogatásával valósult meg, segítve a helyi termelők megerősödését és a minőségi szolgáltatások elterjedését a régióban.

forrás: Agrotrend.hu/ mnvh
Kapcsolódó cikkek
Az élelmiszeripar támaszkodhat az agrárszakképzési rendszerre
2024. március 12. 15:23
Az innovatív mezőgazdaság és élelmiszeripar működtetéséhez és fenntartásához szükség van jól képzett szakemberekre – közölte Nagy István agrárminiszter hétfőn, a Soós István Borászati Technikum Budafoki Tangazdaságban.
Bioreaktorban főzik a jövő ételeit – már készül a fehérjedús krumpli
2024. augusztus 27. 15:48
Szövettenyésztéssel növelik a burgonya fehérjetartalmát.
A burgonya nem tekinthető fehérjenövénynek, mivel csupán 2 százalék fehérjét tartalmaz. Legalábbis eddig így volt.

