5300 MILLIÁRD FORINTBÓL FEJLŐDHET A MAGYAR AGRÁRIUM 2027-IG
2023. május 04. 14:20
A magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar az új Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv elfogadásával több mint 5300 milliárd forint felhasználásával fejlődhet 2027-ig - hangsúlyozta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára szerdán az OTP Bank vállalati és agrár igazgatóságának sajtórendezvényén.

Hozzátette, a meglehetősen kiszámíthatatlan nemzetközi politikai és gazdasági körülmények ellenére kiemelt cél, hogy 2030-ra a magyar mezőgazdaság termelékenysége a másfélszeresére, a magyar agrártermelés hozzáadott értéke a kétszeresére emelkedjen, az agrár- és élelmiszerexport értéke pedig 50 százalékos növekedéssel 15 milliárd euróra emelkedjen.
Feldman Zsolt elmondta, az 5300 milliárd forint fele uniós, fele hazai kiegészítő forrás, és felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar költségvetés szerepvállalásának köszönhetően a magyar agrárium a korábban már bevált, működő gyakorlatok folytatása mellett nem csak a zöld, fenntarthatósági kritériumok erősödésével és a forrásokhoz való hozzáférés szabályainak változásával szembesül, hanem számos új lehetőséggel is. Az új támogatási rendszer megköveteli az egymásra épülő feltételek alapos ismeretét, komplex megközelítést, a tudatosságot - emelte ki Feldman Zsolt.
Az államtitkár kitért arra, hogy a bankszektornak fontos szerepe van az agrárium finanszírozásában. Az ágazatba kihelyezett hitelállomány tavaly mintegy 13,4 százalékkal, 120 milliárd forinttal nőtt. Bár az agrárberuházások üteme is lelassult, ennek ellenére 2022-ben 226 milliárd forint támogatás révén mintegy 452 milliárd forint agrárberuházás valósult meg - tette hozzá.
Wolf László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese ismertette, hogy a hitelintézet tavaly 24 százalékkal növelte a magyar agrárszektorban kihelyezett hitelállományát. Az évvégén a térségben 1500 milliárd forintot tett ki az OTP csoportszintű agrárhitelállománya. Magyarországon az OTP Bank piaci részesedése az agrárszektor finanszírozásában 25 százalékot tesz ki.
Herczegh András, az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) ügyvezető igazgatója elmondta, az agrárium aktuális igényeire szabva alakítják a kezességvállalás feltételeit, szerinte a jövőben várhatóan még hangsúlyosabb szerep jut az agrárgaranciának.
forrás: kormany.hu
Kapcsolódó cikkek
Feltöltött Agrárkár-enyhítési alap segíti a kár sújtotta termelőket
2024. június 10. 11:41
Az idén kárt szenvedett gazdálkodók számára megnyugtató információ, hogy a termelők és az állam befizetéseiből, valamint a tavaly fel nem használt forrásokkal együtt mintegy 25 milliárd forint áll rendelkezésre a 2024-es kárenyhítési alapban, melyet idéntől évi 10 milliárd forint uniós forrás is kiegészít.
Így maradhat meg a csapadék közel 100 százaléka a területen
2024. szeptember 16. 13:22
A beavatkozások hatékony védelmet jelenthetnek az árvizek ellen is.
A Dobsina és Gölnicbánya környéki erdőkben végrehajtott biodiverzitás-védelmi és helyreállítási intézkedéseknek köszönhetően a csapadék közel 100 százaléka megmaradhat a területen. Korábban az esővíz 60 százaléka is elfolyhatott anélkül, hogy az erdőkben vagy annak közelében hasznot hozott volna.