A 2022-es személyi jövedelemadó visszatérítés

2021. október 25. 08:23
Minden gyermekes szülőnek, aki családi kedvezményre jogosult, visszajár a 2021-ben megszerzett jövedelemből levont adó, ekho, illetve katások esetében a 2021-es tételes adó negyede. Mit kell tudni róla, kiknek jár, mennyi szja jár vissza 2022-ben?
A 2022-es személyi jövedelemadó visszatérítés
Alapvető tudnivalók az szja-visszatérítésről

Míg az szja és az ekho szerint adózó szülőknek külön-külön, legfeljebb 809 ezer forintot térít vissza az állam, addig a gyermeket nevelő katás vállalkozók a 2021-es tételes adójuk egynegyedét kaphatják vissza. Az a család, ahol egy szülő tudja érvényesíteni a kedvezményt, egy gyermek esetén bruttó 516 ezer forintos, két gyermek esetén bruttó 716 ezer forintos, míg három gyermek esetén bruttó 1,109 millió forintos bér esetében juthat a maximális, 809 ezer forintos szja-visszatérítéshez.

Ahol két kereső van a családban, ott mindketten jogosultak lehetnek a maximum 809 ezer forintos visszatérítésre, ha van annyi személyi jövedelemadójuk, így ők együtt akár több mint 1,6 millió forintot is visszakaphatnak. Ez jellemzően az iskoláskorú gyermekek szüleit jelenti, a kisebb gyermekek esetében sokszor az egyik szülő még otthon van, hároméves korig például gyesen, amely után nem lehet érvényesíteni sem a családi adókedvezményt, sem az szja-visszatérítést.

Fontos megjegyezni, hogy az szja-visszatérítés gyed után jár, mivel az az összevont adóalap részeként adóköteles, és abból adóelőleget vonnak le. A gyes után azonban nem jár, mivel az adómentes jövedelem, ezért levont adó hiányában nincs mit visszaigényelni.

Kinek jár szja-visszatérítés?

A gyermeket nevelő szülők szja-visszatérítése annak jár, aki idén akár csak egy napra is családi kedvezményre (volt) jogosult.

Családi kedvezményre jogosult:

·         aki gyermek után szülőként családi pótlékra jogosult,

·         a várandósság 91. napjától a várandós nő és vele egy háztartásban élő házastársa,

·         aki családi pótlékra saját jogán jogosult,

·         aki rokkantsági járadékban részesül.

Csak a házasok, vagy az élettársi kapcsolatban élők is igénybe vehetik az szja-visszatérítést?

Azok a szülők, akik 2021-ben közös háztartásban nevelik gyermeküket, családi pótlékra jogosultként igénybe vehetik az szja-visszatérítést, függetlenül attól, hogy házasságban élnek, vagy élettársak. Az szja-visszatérítés annak az élettársnak is jár, aki a szülővel és annak gyermekével együtt él, ha a gyermek után ő is jogosult a családi pótlékra.

Mennyi adó jár vissza 2022-ben?

Az szja-visszafizetés felső határa a 2020 december havi adatok alapján számolt éves átlagbér adótartalma, azaz 15 százaléka.

A 2021. évi alábbi tevékenységekből származó adó jár vissza:

Visszatérítésként

·         az összevont adóalap utáni személyi jövedelemadónak az igénybe vett kedvezmények levonása után fennmaradó összege,

·         az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) személyi jövedelemadónak minősülő része (9,5 százalék),

·         a katásoknál a tételes adó 25 százaléka jár vissza.

Pontosan hogyan kell kiszámítani az szja-visszatérítés mértékét?

A visszatérítés összege legfeljebb 809 000 forint, amely a 2020. decemberi KSH-adatok alapján számolt éves bruttó átlagkereset tizenkétszeresének és a 15 százalékos szja mértéknek a szorzata ezer forintra kerekítve.

·         A bruttó átlagkereset 449 400 forint, ami azt jelenti, hogy a kedvezmény összege: 449 400x12x15%=808 920 forint, kerekítve 809 000 forint.

·         Ha a magánszemély összevont adóalapját terhelő adó ennél az összegnél kevesebb, akkor a visszatérítés összege az adó összege.

·         Ekhós magánszemélynél a 2021-re tőle levont ekho szja-nak minősülő része (9,5 százalék) jár visszatérítésként, ami nem haladhatja meg a 809 000 forintot.

·         Kisadózónál a visszatérítés összege a 2021-re a kisadózó vállalkozást a kisadózó után terhelő tételes adó negyede, de maximum 809 000 forint.

Ha a magánszemélynek van szja, kata és ekho szerint adózó jövedelme is, akkor a különböző adónemekből visszaigényelhető összegek együttesen nem haladhatják meg a felső határként kijelölt 809 000 forintot.

Miből derül ki, hogyan számolta ki a NAV az szja-visszatérítést?

A NAV 2022. február 15-ig kiutalja és azt az érintettek bevallási tervezetében feltünteti az szja-visszatérítést, így számításának módja teljesen követhető lesz.

Kinek jár automatikusan az szja-visszatérítés?

Nincs teendőjük azoknak, akik jogosultak a visszatérítésre és

·         a 2021-ben megszerzett jövedelmükre vonatkozó adatok a munkáltatótól/kifizetőtől és

·         a kiutaláshoz szükséges belföldi bankszámlaszám vagy postai cím a családipótlék-folyósítási adatokból a NAV rendelkezésére áll. A NAV számukra 2022. február 15-ig automatikusan utalja a visszatérítést.

Kinek szükséges nyilatkozatot benyújtani az szja-visszatérítéshez?

A katások és azok, akiknek a kiutaláshoz szükséges adatait nem ismeri a NAV, 2021. december 31-ig tehetnek nyilatkozatot, így 2022. február 15-ig ők is megkapják a visszatérítést. A nyilatkozatot a „VISSZADO” nyomtatványon 2021. október 31-től december 31-ig lehet elektronikus úton vagy papíron megtenni.

AKI HATÁRIDŐBEN NEM NYILATKOZIK, A VISSZATÉRÍTÉST A SZEMÉLYIJÖVEDELEMADÓ-BEVALLÁSBAN ÉRVÉNYESÍTHETI.

Kinek nem jár automatikusan az szja-visszatérítés, hogyan zajlik az szja visszaigénylése?

Nem utal automatikusan a NAV azoknak a jogosultaknak, akiknek a jövedelméről a NAV-nak nincs információja, például az egyéni vállalkozói, őstermelői jövedelmet szerző szülőknek, illetve azoknak, akik az összevont adóalapba tartozó jövedelmük után maguk fizetik az szja-t. Ezen csoportokba tartozó magánszemélyek önállóan elkészített bevallásukban igényelhetik a visszatérítést.

Hány éves korig jár szja-visszatérítés?

A jogosultság nem a gyermek életkorától függ, hanem attól, hogy a gyermek után jár-e családi kedvezmény. Ha a szülő 2021-ben akár csak egy napig jogosult volt a gyermek után családi kedvezményre, akkor jogosult a visszatérítésre is.

Mindkét szülőnek jár az szja-visszatérítés?

A visszatérítés annak jár, aki 2021 bármely napján családi kedvezményre jogosult, függetlenül attól, hogy azt érvényesíti-e. 

Ha ennek a feltételnek mindkét szülő megfelel, és

·         van adóköteles önálló, vagy nem önálló tevékenységből származó jövedelme vagy egyéb jövedelme,

·         vagy ekhós jövedelme,

·         vagy bejelentett kisadózó,

a visszatérítést mindketten igénybe vehetik.

Élettársi kapcsolatban élők esetében mindkét szülő kap szja-visszatérítést?

Az adó-visszatérítésre minden gyermeket nevelő olyan magánszemély jogosult, aki 2021 bármely napján családi kedvezményre jogosult, akkor is, ha családi kedvezményt nem vesz igénybe, vagy nem ő veszi igénybe.

·         Ha az élettársak közösen nevelik a közös gyermeküket, szülőként mindketten jogosultak a családi kedvezményre és az adó-visszatérítésre is.

·         Ha az élettársak csak az egyikük gyermekét nevelik közösen, akkor a gyermek szülőjével együtt élő élettárs csak akkor jogosult a családi kedvezményre és az adó-visszatérítésre, ha a családi pótlékra is jogosult.

Elvált szülőknél mindkét fél kap szja-visszatérítést?

A visszatérítés annak a szülőnek jár, aki 2021 legalább egy napján jogosult volt családi kedvezményre.

·         Ha a szülők 2021-ben váltak el, és a válásig mindketten jogosultak voltak családi kedvezményre, akkor mindkét fél jogosult a visszatérítésre.

·         Ha a szülők 2021 előtt váltak el, akkor a visszatérítés annak a szülőnek jár, aki 2021-ben családi kedvezményre volt jogosult.

·         Ha az elvált szülők 2021-ben felváltva gondozták gyermeküket, és ezért a családi pótlékra, valamint a családi kedvezményre is 50-50 százalékban jogosultak, akkor a visszatérítést mindkét szülő igénybe veheti.

Van-e lehetőség szja visszaigénylésre elhunyt magánszemély esetében?

Ha a 2021. január 1-én vagy ezt követően elhunyt magánszemély 2021. bármely napján jogosult volt, vagy kisadózóként jogosult lett volna családi kedvezményre, házastársa vagy örököse kérheti a NAV-tól a visszatérítést.

Az adó-visszatérítésről a NAV az elhunyt adójának megállapítására irányuló eljárásban (soron kívüli eljárásban) dönt. Ha a kérelmet a házastárs vagy örökös a soron kívüli eljárás lezárását követően nyújtja be, az adó-visszatérítést a NAV akkor is megállapítja.

A NAV az adó-visszatérítést a rendelet hatálybalépésekor 2021. október 1-jén folyamatban lévő eljárásokban hivatalból figyelembe veszi, ha a rendelkezésére álló adatok alapján az elhunytnak a kedvezményre jogosultsága megállapítható.

Mi a munkáltatók teendője az szja-visszatérítés kapcsán?

Az adóvisszatérítésre a tervek szerint a 2021-es adómegállapítás és szja bevallási határidő előtt kerülhet sor, ezért a szabályozás – a szükséges adatok megszerzése érdekében – előrébb az adatszolgáltatási kötelezettség határidejét. Ennek következtében a munkáltatóknak a munkáltatói jövedelemigazolást (M30-cas igazolás) február 15. helyett január 20-ig kell elkészíteni és átadni a munkavállalónak.

Az M30-cas igazolásból kitűnik, hogy a magánszemély családi kedvezményt vesz igénybe év közben, az államkincstárnak pedig a következő hónap 5. napjáig kell adatot küldenie a NAV számára azokról az adózókról, akik felé az adott hónapban családi pótlékot folyósított.

www.portfolio.hu / www.liganet.hu

Kapcsolódó cikkek

Válasszuk a hazait, ezzel magyar munkahelyeket támogatunk és védjük a környezetet

2020. szeptember 21. 08:35
Az idei év megmutatta, hogy a globalizáció következtében mennyire kiszolgáltatottá vált a világ, és hogy mennyire fontos az önellátás. Világossá vált, hogy Magyarország mezőgazdasága és élelmiszeripara kiválóan helyt állt a legnehezebb járványos időszakban is – mondta az Agrárminisztérium miniszterhelyettese a XI. Duna-Tisza Közi Agrárexpo megnyitóján.

Az agrártermékek kivitele továbbra is nő

2022. június 13. 13:04
A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek külkereskedelme évről évre nagymértékben hozzájárul a nemzetgazdaság pozitív egyenlegéhez, az elmúlt években az agrárgazdaság a nemzetgazdaság pozitív egyenlegének jellemzően harmadát-felét biztosította.