A 4,5 milliárd forintot is meghaladhatják a viharkárok
2023. augusztus 08. 17:46
Rekordösszegű, akár a 4,5 milliárd forintot is meghaladó kárrendezéssel számolhatnak a biztosítók a múlt heti viharok miatt – tájékoztatott a Magyar Biztosítók Szövetsége kedden. Hozzátették, ez az összeg a napokban tovább nőhet.
A szervezet közleménye szerint a múlt csütörtök és vasárnap közötti viharok miatt kedden délig a lakásbiztosítási szerződések alapján 20 ezret megközelítő bejelentés érkezett a biztosítókhoz, bár még nem minden biztosító adatai állnak rendelkezésre.

A szám a következő napokban várhatóan tovább emelkedik, mert sokan most éppen a szabadságukat töltik, vagy még nem tudták felmérni a távolabbi ingatlanjaikban, nyaralójukban keletkezett károkat.
A bejelentések nyomán a társaságok mintegy 4,5 milliárd forintot elérő összeget különítettek el kárrendezésre, amelynek jelentős részéhez akár már napokon belül hozzájuthatnak ügyfeleik.
A legtöbb bejelentés Budapestről, valamint Pest és Hajdú-Bihar vármegyékből érkezett – ismertette a szövetség.
Az elmúlt évtizedben nem voltak olyan viharok, vagy akár egymást követő viharos napok, amelyek ilyen összegű pusztítást okoztak volna. Ez azonban csak részben az időjárás következménye, mivel most a viszonylag kisebb károsodások helyreállítására is a korábbi éveknél magasabb összegeket kell szánni a folyamatosan emelkedő költségek miatt – jelezte a Mabisz.
Néhány évvel ezelőtt az átlag kárösszeg nyolcvan-százezer forintra jött ki egy-egy nagyobb vihar után. Ha a mostani gyorsjelentések adatai utólag beigazolódnak, akkor a múlt heti viharok miatt a kétszázezer forintot is meghaladó átlagos kárösszeggel lehet számolni.
A Mabisz 2010 óta gyűjti a május-augusztusi viharszezon kárkifizetéseit. Tavaly a négy hónap alatt összesen 7,5 milliárd forintot tett ki ez a számla, mintegy 63 ezer bejelentésre, míg 2018-ban például a teljes viharszezoni károk miatt kevesebb mint 3,2 milliárd forintot fizettek a biztosítók.
A magyarországi lakóingatlanok 73-74 százaléka rendelkezik lakásbiztosítással. A meglévő szerződések jelentős részét több évvel korábban kötötték és azóta sem aktualizálták a tényleges vagyoni helyzetnek megfelelően, így sokan csak a kárrendezési folyamat során döbbennek rá, hogy időközben alulbiztosítottakká váltak – hívta fel a figyelmet a Mabisz.
forrás: promenad24.hu
Kapcsolódó cikkek
Forró ételek Kecskemétről az ország rászorulóinak!
2023. február 07. 19:22
155 ezer adag instant tésztát ajánlott fel a Nissin Foods Kft. rászoruló emberek, családok télvégi támogatásaként a Magyar Élelmiszerbank Egyesület számára. Az adományokat az Egyesület a következő hetekben juttatja el a nélkülözőknek az országos élelmiszermentő és -osztó hálózatán keresztül.
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület immár tizennyolcadik éve kutatja fel és gyűjti össze gyártóktól és kereskedelmi láncoktól a feleslegessé vált, de fogyasztható készleteiket. A jellemzően lejáratközeli vagy csomagolási hibás termékekkel a szervezet rászoruló embereknek, családoknak nyújt segítséget, évente 250 ezer ember részesül az adományaikból. Az élelmiszermentéssel a természet is jól jár, hiszen így nem vesznek kárba a feleslegek, és a lebomlásukkal a környezetet sem terhelik.
Megszűnik a Commerzbank Magyarországon
2023. január 19. 09:33
December 21-én elrendelte az Erste Bank által megvásárolt Commerzbank Zrt. végelszámolását az MNB – derült ki a felügyelet napokban közzétett határozatából.
A bank működési engedélyét még 1993. március 26-án az Állami Bankfelügyelet adta ki, többek között ezt is visszavonta december 22-ével jogutódja, az MNB. Ezzel egyidejűleg elrendelte a hitelintézet végelszámolását, és kijelölte végelszámolónak a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft.-t. Az MNB a végelszámolás kezdő időpontjaként 2022. december 23. napját határozta meg, a felügyelet eljárása során eljárási költség nem merült fel.