A bortermeléshez szükségesek az alacsony környezetterhelésű technológiák

2024. április 12. 15:57
Az agrártárca elkötelezett amellett, hogy hazánkban minél kisebb környezetterheléssel járjon a szőlőtermesztés és minél energiahatékonyabban állítsuk elő borainkat – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Szervezet 100. évfordulója alkalmából szervezett találkozón, pénteken, Bresciában.
A bortermeléshez szükségesek az alacsony környezetterhelésű technológiák
A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a környezetvédelem és a fenntarthatóság előtérbe kerülése megváltoztatta a fogyasztók szokásait, ami jelentős hatással van a mezőgazdaságra és az élelmiszeriparra. A Magyarországon elfogyasztott borászati termékek döntő többségét Magyarországon termelték, így országunkban e terület karbon lábnyoma alacsony. 
 
A miniszter kitért arra is, hogy az éghajlatváltozás miatt egyre nagyobb szükség van az ellenállóbb növényfajták nemesítésére. Ez alól nem jelent kivételt a szőlő sem. E cél elérésére törekszik kutatómunkájával Magyarországon például a Pécsi Egyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézete, ahol jelenleg mintegy 10 ezer ismert fajtából álló genetikai háttér áll rendelkezésre.
 
Nagy István elmondta, a tudatos borfogyasztás népszerűsítése mellett igyekeznünk kell a szőlőből készíthető, alternatív termékeket megismerni, kifejleszteni. Az alkoholmentes vagy alkoholcsökkentett termékek népszerűsítésével, új technológiák bevezetésével növelni lehet a szőlő iránti keresletet. Több diverzifikációs pályázat is megvalósult az elmúlt évtizedben. Például a szőlőmag-őrlemények, szőlőmag olajok, felhasználása terén. E termékek, és más új alternatívák bevezetését segíthetik az EU borinnovációs forrásai – fűzte hozzá a tárcavezető.
 
forrás: AM Sajtóiroda

Kapcsolódó cikkek

Öntözési beruházások megvalósítása, kutak engedélyezése – több jó hír is van 2023-ban!

2023. május 03. 11:00
Összefoglaló a fúrt kutak és kerti kutak engedélyezéséről, az öntözést érintő pályázati lehetőségekről.
 
Március elsejével megkezdődött az öntözési idény.
 
Az előző mezőgazdasági szezonról még sokáig a pusztító aszály fog eszébe jutni a gazdálkodóknak, és sajnos a szakértők egybehangzó véleménye alapján úgy tűnik, hogy ilyen időszakokra egyre többször számíthatunk. Felmerül az aggasztó kérdés, hogy mit lehet tenni, hogyan vészelheti át a vízhiányt a mezőgazdaság. A megoldás több oldalról érkezik, a nemesítők dolgoznak a szárazságtűrőbb növényfajták kifejlesztésén, illetve egyre többször szóba kerülnek eddig kevésbé preferált növényfajok is, mint például a cirok.