A digitalizáció alkalmazása nélkül nem lehet sikeres az agrárium

2019. november 15. 08:03
A magyar agrárium sikerét tradícióink megóvása, a kiemelkedő szakmai tudás és az innovatív megoldások alkalmazása biztosítja. A 21. század mezőgazdasága, a termeléstől a feldolgozáson át nagymértékben a tudományok és technológiák fejlődésén, azok alkalmazásán múlik – fogalmazott a III. Nemzetközi Vidékfejlesztési Konferencián elhangzott köszöntőjében az Agrárminisztérium miniszterhelyettese.
 

Farkas Sándor Szarvason, a Szent István Egyetem Agrár-és Gazdaságtudományi Karán megrendezett eseményen elmondta: az innovatív megoldások mezőgazdasági alkalmazása azért is nélkülözhetetlen, mert a Föld népessége folyamatosan növekszik, világszerte egyre több élelmiszer előállítására van szükség, ugyanakkor a termeléshez szükséges erőforrások végesek, ez pedig kihat az agrárium minden ágazatára. A gazdasági szereplők egyre inkább belátják, hogy sikeres piaci jelenlétük előfeltétele a versenyképességük világpiaci tendenciákhoz való igazítása, ez azonban csak technológiai fejlesztésekkel és az integráció erősítésével érhető el.

A miniszterhelyettes hangsúlyozta: Európában elsőként Magyarország alkotta meg a Digitális Agrár Stratégiáját, amely a rendelkezésre álló környezeti erőforrások hatékony felhasználása mellett, az információk gyűjtésével, feldolgozásával, a technológiai műveletek automatizálásával és robotizálásával nagymértékben hozzájárul a mezőgazdasági termelés, az élelmiszergazdaság jövedelmezőségének növeléséhez.  A kutatás-fejlesztés területét megerősítve, a kormány létrehozta a Digitális Agrár Innovációs Központot, illetve a Digitális Élelmiszerlánc Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Központot is – fogalmazott.

Kép letöltése
 
Fotó: Pelsőczy Csaba

 

Farkas Sándor szerint az agrárium modernizációja nem valósulhat meg az agrár-szakképzés és felsőoktatás, valamint a szakmai felnőttoktatás átalakítása nélkül. Ezért elsőként elindul az „Okos Gazda Program”, amely egyrészt a digitális agrárgazdasággal kapcsolatos ismeretek tananyagba való illesztését szolgálja, másrészt biztosítja az oktatók képzését, a megfelelő tárgyi feltételeket, valamint a szakmai partnerek bevonását.

A miniszterhelyettes a digitális technológiák hatékony felhasználásához, üzemeltetéséhez elengedhetetlennek nevezte a felsőoktatásban az agrárinformatikus képzést, és a Digitális Agrárakadémia felállítását is, amely révén a mezőgazdasági termelők megismerkedhetnek a korszerű digitális technológiákkal és elsajátíthatják az alkalmazásukhoz szükséges alapismereteket.

(AM Sajtóiroda)

Kapcsolódó cikkek

Tovább erősödik Magyarország és az ENSZ szakosított mezőgazdasági szervezetei közötti együttműködés

2019. november 29. 08:23
Az elmúlt évtizedben Magyarország nemzetközi fejlesztési tevékenysége és az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) munkája szorosan összefonódott. Hazánk egyetért a FAO főbb célkitűzéseivel és továbbra is elkötelezett a szervezet munkájának támogatása mellett - jelentette ki Nagy István agrárminiszter, a FAO új Főigazgatójával, Qu Dongyu-val folytatott november 26-ai tárgyalásán Rómában.

Sokan hibáznak az egységes kérelmek beadásakor: ezek a legnagyobb buktatók

2021. május 20. 11:16
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) falugazdászai idén is tevékenyen közreműködtek az egységes kérelmek beadásában. A 2021. május 17-ig beadott 164 118 kérelem közel 70 százalékának, 111 606 kérelemnek a benyújtásában segítettek a NAK szakemberei.