A döner kebab gyakran nem olyan húst tartalmaz, mint amit az árusnál feltüntetnek.
2024. december 05. 15:37
A Törökországból származó kebab igazi reneszánszát éli Európában: eladásából éves szinten 3,5 millió eurót profitálnak a vállalkozások. Ennek nagy része Németországból jön, ahol a kebab valóságos népeledellé vált. A nyugat-európai országban az eladott napi adagok számát kétmillióra becsülik. Azonban a kebabban lévő hússal kapcsolatban nem árt az óvatosság, különösen ha kerülni szeretnéd bizonyos húsfajták fogyasztását.

A lengyelországi Wrocławi Környezet- és Élettudományi Egyetem egy tanulmány keretében 35 kebabhús genetikai elemzését végezte el, amelyeket különböző éttermekben és élelmiszerboltokban vásároltak (4 minta Németországból, 31 pedig Lengyelországból származott). A juh-, csirke-, marha- és sertéshúsból álló mintákat egy PCR-alapú módszerrel elemezték, és kiderült, hogy a vizsgált kebaboknak csupán 28 százaléka készült tisztán abból a húsból, amelyet tartalmazniuk kellett volna.
Általában a drágább húsokat helyettesítették vagy egészítették ki olcsóbbakkal, azonban ezt az árusítóhelyen semmilyen formában nem jelezték. Az állítólagos báránykebabok nagy része csirke- és/vagy marhahúsból készült, és egyáltalán nem tartalmazott bárányhúst. Három mintában sertéshúst is találtak.
A csirkés kebabok összességében megfelelőek voltak, csak egyetlen darab tartalmazott marhahúst is. A minták nem feltétlenül érvényesek a magyar kebabokra, azonban mivel a világ más részein végzett vizsgálatok is hasonló következtetésekre jutottak, nem árt az óvatosság.
Egy, az Egyesült Királyságban készült 2009-es tanulmány 494 döner kebabból vett minta alapján arra jutott, hogy azok 40 százalékánál helytelenül tüntették fel a húsfajtát, 35 százalékukban pedig más állatok húsa is megtalálható volt. A vizsgálat arra is fényt derített, hogy ezek a gyorsételek rendkívül egészségtelenek lehetnek. A kebabok némelyike 1990 kalóriát tartalmazott. Ez a nők napi ajánlott kalóriabevitelének több mint 95 százalékát teszi ki, zsírtartalmuk pedig a női ajánlás 346 százaléka, míg sótartalmuk a felnőttek számára javasolt beviteli értéknek a 277 százaléka volt.
A tanulmányok a gyorsételként kínált, forgónyárson készülő döner kebabot vizsgálták, tehát az eredmény nem vonatkozik az autentikus éttermekből származó, kifogástalan minőségű kebabhúsokra.
Forrás: divany.hu/agroinform.hu
Indexkép: Shutterstock
Kapcsolódó cikkek
Zsebbenyúlós húsvét – mutatjuk, hogy mitől függ a sonka és a tojás ára
2023. február 28. 11:12
Van, akinek luxus lesz a sonka és a csokitojás.
Egyelőre lehetetlen megmondani, mennyivel fognak drágulni a húsvéti ünnepkör legfontosabb kellékei - tudta meg a penzcentrum.hu az általuk megkérdezett élelmiszeripari szakértőktől.
Néhány hét és újra ünnepelhetünk
A húsvét a kereszténység egyik legfontosabb ünnepe, amire mindenki a saját szokásai szerint készül. Előre látható, hogy az ünnepi finomságokat sem fogja kímélni a drágulás, várhatóan többe fog kerülni a húsvéti sonka, vagy a csokoládé is - pláne, hogy a magyar fogyasztók egyre jobban ragaszkodnak a minőségibb termékekhez. Pillanatnyilag az a kérdés, hogy mekkora áremelkedésre számíthatunk.
Ízületi fájdalmaid vannak? Akkor ebből fogyassz sokat!
2024. július 17. 12:05
A bazsalikom figyel rá, hogy finomak legyenek az ételeid, és jó legyen az egészséged.
A bazsalikom nem véletlenül kapta a királyian illatozó nevet. Nem is lehetne jobban leírni, mi is jut eszünkbe először, amikor találkozunk a bazsalikommal, ezzel a finom és egészséges fűszer- és gyógynövénnyel. A bazsalikomot sok néven nevezhetjük. Lehet bazsalikusfű, buszujok, kerti bazsalikum, királyfű vagy német bors.