A Fornetti Csoport élén új vezetőt avattak

2017. július 27. 09:50
Balthas Klein a Fornetti Csoport új vezetője 2017 júniusától.

A szakember a 2015-ben bekövetkezett tulajdonosváltás óta – amikor is az Arzyta globális pékipari csoport tagjává vált – dolgozik a magyar gyökerű nemzetközi cégcsoport kötelékében, stratégiai ügyekért felelős ügyvezetőként eddig is kulcsszerepe volt a vállalat irányításában. Balthas Klein 2010-ben csatlakozott az Aryztához, amelynek európai és ázsiai divíziójában töltött be különböző pozíciókat.

 

 

„Megtiszteltetés, hogy felkértek ennek a csodás vállalatnak a vezetésére” – mondta a kinevezésével kapcsolatban Balthas Klein. „Egyedi vállalati kultúrával, elkötelezett és tehetséges kollégákkal, remek termékekkel és megoldásokkal bírunk, illetve egy olyan nyerő stratégiát dolgoztunk ki, amely igen dinamikus növekedést tett számunkra lehetővé az elmúlt két évben. Eltökélt, bizakodó és ambiciózus vagyok azzal kapcsolatban, hogy mindezekre az értékekre alapozva tovább építsük a Fornetti sikertörténetét” – tette hozzá. Mint mondja: a vásárlók és a termékek szeretete, a partnerek megbecsülése és az ezen értékekre épülő megoldások tették az Aryzta család elismert és nagyra becsült tagjává a Fornettit.

 


„Húsz évvel az alapítása után a Fornetti remek formában van és olyan stabil alapokkal rendelkezik, amelyekre lehet sikeres jövőt építeni. Izgatottan várom az előttünk lévő feladatokat” – mondta. „A küldetésem, hogy a Fornetti a kollégákkal karöltve tovább haladjon a siker útján, és az egyedi értékeit megőrizve legyen minél sikeresebb és elismertebb nemzetközi márka, hogy egyre több magyar és külföldi fogyasztóhoz juthassanak el a termékeink” – zárja gondolatait a Fornetti Csoport új vezetője.


A Fornetti Aryzta Csoporton belül is kiemelkedő sikerét jelzi, hogy a cég előző vezetőjét, Sebastian Goodingot az Aryzta Csoport európai operációs igazgatójává nevezték ki, aki emellett a Fornetti Csoport elnökeként a jövőben is támogatni fogja a Fornetti sikereit.

(forrás: Élelmiszer Online)
 
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

A fiatalok szerepvállalása az agráriumban nélkülözhetetlen

2017. november 17. 10:04
„Kockázatkezelés és diverzifikáció” címmel szervezett nemzetközi konferenciát az AGRYA Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége 2017. november 16-án. A nagyszabású rendezvényen Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára köszöntötte a résztvevő hazai és külföldi vendégeket.

Takarmányfehérje program a GMO kiváltására

2017. március 30. 08:41
Nemzeti takarmányfehérje programon dolgozik a Földművelésügy Minisztérium, amelynek célja az import GMO-s takarmány kiváltása – jelentette be az M1 Ma reggel és a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában Fazekas Sándor miniszter. Mint fogalmazott, a vásárlók többsége Magyarországon is elutasítja a GMO-s élelmiszereket, ezért az a cél, hogy az élelmiszerek után belátható időn belül az állatok takarmányozása is teljes egészében GMO-mentes legyen.